–

Ki a főnök?

„Ha nem posztolod, meg sem történt.” A közösségi média a legújabb generációk számára az élet elidegeníthetetlen részévé vált. Elmosódott a határ magánélet és nyilvánosság között, ma már az a kérdés:

ki van kiért? Az ember a közösségi médiáért vagy a közösségi média az emberért?

A Facebook, az Instagram és a többi felület gondoskodik a felhasználók szórakoztatásáról, vagy inkább ők szolgálnak neki (adatokkal, információval, vásárlásokkal)? És akkor még nem beszéltünk a gyerekekről, akik már ebbe születtek (születnek), mi pedig egyszer csak már nemcsak a saját magunk képviseletében, hanem szülőként is jelen vagyunk. És posztolunk. Ráadásul lassan az első Facebookon felnőtt nemzedék is szülővé válik.

A sharenting vajon mi?

2012-ben jelent meg először a nemzetközi sajtóban a sharenting kifejezés, a „megosztás” és a „szülőség” fogalmak összevonásával.

Azt a jelenséget hivatott leírni, hogy a szülő túlhasználja a közösségi médiát, és újszülöttkortól kezdve (sőt, gyakran már magzati kortól) képekkel, történetekkel és megosztásokkal árasztja el az internetet.

Egyes kutatások szerint ez természetes, hiszen a gyerek megszületése után a szülők általában buborékba kerülnek, a társas kapcsolataik jó része megszűnik, vagy legalábbis radikálisan csökken. A kicsi tölti ki minden idejüket, miközben kevés lehetőségük van arra, hogy közösségi életet éljenek. A közösségi média pedig épp erről szól.

Alapvetően nem is azzal van a baj, ha valaki időről időre leír egy kedves vagy vicces történetet, hanem ha olyan posztokat tesz ki meggondolatlanul, amelyekkel a saját gyereke jogait sérti. Ez pedig elég könnyen előfordulhat.

Leggyakrabban akkor, ha a szülő a gyereke személyes adatait osztja meg.

A gyereke neve, születésnapja, arcképe mind olyan információ, ami komoly veszélyt jelenthet, ha valaki vissza akar élni vele.

Kevesen gondolnak bele abba is, hogy a gyerek óvodájának, iskolájának, sportklubjának, szabadidős elfoglaltságainak megosztása a széles közönséggel szintén olyan adatok és információk nyilvánosságát jelenti, amelyek alapján a gyerek beazonosítható, megtalálható, és lehetőséget adnak arra is, hogy a bizalmába férkőzzenek.

Ezeknek az információknak a rendszeres megosztása, posztolása azt is jelenti, hogy a gyerek a közösségi médiában „nő fel”. Ha pedig a szülő nemcsak dokumentálja a gyerek életének „mit evett–mivel játszik–mit csinált” háromszögét, hanem a saját maga népszerűsítésére is használja, akkor egy olyan hamis valóságot mutat a gyerekéről, ami miatt később (mondjuk, kamaszkorban) elképesztően komoly feszültségek keletkezhetnek a családban.

„Az én gyerekem a legcsodálatosabb” egy nagyon fontos szülői érzés. Többek között emiatt tudunk hajnalban is felkelni, napokat nem aludni, 49 percig küzdeni ötkanálnyi sárgarépapüré célba juttatásáért.

Viszont ha ez az érzés versengéssé alakul, akkor nagyon könnyű belefutni abba a csapdába, hogy a szülő az online posztokban egy olyan „valóságot” mutasson, amiben minden szép, harmonikus, kiegyensúlyozott és tökéletes – és persze nem létező.

Frusztrálva ezzel a környezetét, saját magát és a gyerekét is (aki az istennek sem akar Insta-tökéletes lenni).

Az érem másik oldala sem túl vidám.

Egy most publikált amerikai kutatás szerint a szülők 69 százaléka posztolt már a gyerekéről olyan történetet vagy képet a közösségi médiában, ami miatt utóbb rosszul érezte magát. A gyerekkel kapcsolatos kudarc, tehetetlenség, frusztráció is könnyen megjelenhet a szülői posztokban – ennek kapcsán szintén jó, ha nincsenek illúzióink, hogy később lesz-e emiatt problémánk a kamasz gyerekünkkel.

Megcsinált gyerekkor, megsértett jogok

A gyerekkor nagy részben konstruált, és olyan emlékeken alapul, amelyet a család közössége „gyárt”. A családi fotók, az első születésnap, a csodálatos nagypapa köré szőtt legendák mind-mind részei a gyerekkori emlékeknek.

Fontosak, és jelentőségük nem a tényszerűségben van (hogy mikor mi történt), hanem abban, hogy intimitást hordoznak. Összetartozást adnak. Elfogadást és szeretetet közvetítenek. Ezt sérti nagyon durván, amikor valakinek a gyerekkora nem a családtagok emlékei alapján, és a közös élmények meg a nagyi fotóalbuma alapján áll össze, hanem valamelyik szülő sok-sok ember által követett közösségimédia-profiljából.

A nyilvánosság és az intimitás ebben a helyzetben kizárják egymást.

A gyerek életével kapcsolatos folyamatos posztolás súlyosan sértheti a gyerek magánélethez való jogát, és sajnos gyakran alapot ad online zaklatásnak is.  

És nemcsak abban, hogy más gyerekek és fiatalok bántják egymást ezek miatt a képek, történetek miatt, hanem abban is, hogy a szülők szólogatnak be egymás gyerekének. A korábban már idézett amerikai kutatás is ezt támasztja alá, e szerint a kisgyerekes szülőknek mindössze az öt százaléka gondolta azt, hogy túl sokat posztol a gyerekéről, viszont 74 százalékuk érezte úgy, hogy más szülők túl sokat posztolnak.

A túlposztolás csapdája

Mondhatjuk erre, hogy más szemében a szálkát is, a sajátjukban a gerendát sem látják a szülők, viszont az az igazság, hogy akármerre nézünk, ez az egész online szülői jelenlét és a gyerekről való posztolások egy életveszély.

A jelenben eltereli a szülő figyelmét az „itt és most” fontosságáról, nehezíti a fókuszálást a gyerekre, és megsokszorozza azt a sok-sok szülőt fenyegető rossz érzést, hogy „meg akarok felelni másoknak”. Ez pedig sérülékennyé tesz.

A gyerekekkel kapcsolatos információk, adatok, tények rendszeres, gyakori megosztása (a szöveges és a képi tartalmakat is ideértve) veszélyes. A túlposztolás csapdájába nagyon könnyű beleesni, és nehéz kimászni belőle.

Vannak országok, ahol tiltják és büntetik ezt a szülői magatartást (Franciaország), ez önmagában nyilván nem jó megoldás.  A „kevesebb jobb” viszont biztosan jó kiindulási pont, ha szülők vagyunk, és a gyerekünkről posztolunk.

Ahogy az is, ha ezeket a fotókat és történeteket csak olyanokkal osztjuk meg, akiket tényleg a családunknak tartunk, és azt is csak akkor, ha a gyerek ehhez hozzájárulást adott.

Sosem szabad elfelejteni, hogy szülőként elsődleges felelősségünk a gyerekünk jóllétéért és biztonságáért van. Pár lájk adta talmi örömért ezt nem érdemes kockára tenni.

Dr. Gyurkó Szilvia

 ITT OLVASHATOD Gyurkó Szilvi tippjeit arra, hogy mit érdemes átgondolni, mielőtt posztolnál valamit a gyerekről.