–

Kurucz Adrienn vagyok, a WMN szerkesztője-újságírója, a képen engem látsz és az anyukámat. Nem tudnék jellemzőbb, fontosabb felvételt mutatni nektek kettőnkről, bár eltelt közben negyven év, nagyon sok közös fotó készült rólunk azóta, és leéltünk mind a ketten egy fél életet.

Anyukám ezen a képen annyi idős, mint én most. Még elférek az ölében. Erdélyben voltunk, rokonokat látogattunk meg azon a nyáron, és én elpilledtem a hőségtől.

Ma pont így vigyáz rám, csak már nem bír el, annak ellenére, hogy hála az égnek, remekül van, egészséges és erős, csak hát tizenöt centivel nőttem végül nagyobbra nála, és már a lányom is magasabb, mint ő, szóval inkább nekem kellene ölbe vennem őt.

Persze ilyesmit sosem kért még, képletesen sem, nemhogy valóságosan, pedig megérdemelné, hogy cipelje valaki egy kicsit, hogy ne legyen gondja már semmire.

Úgy képzeltem régen, amikor hetven felett lesz, én tartom el, nem kell dolgoznia, legfeljebb süteményt sütöget, ha úgy szottyan kedve, meg kézimunkázik, mert azt nagyon szeret, és elviszem mindenhova, ahova szeretne menni, és ahova fiatalon nem mehetett.

Ehhez képest tőle szoktam kölcsönkérni, ha megszorulok. Imádja a munkáját, esze ágában sincs nyugdíjba menni.

Főtt ételt jellemzően akkor eszem normálisat, ha ő hoz. Hordja nekem a zöldséget, gyümölcsöt a piacról, és pesztrálja a gyerekemet.

Folytathatnám oldalakon keresztül, mi mindent csinál helyettem, értem, és sokkal, de sokkal rövidebb lenne az a lista, amit én írhatnék azokról a dolgokról, amiket ő kap tőlem. De sosem tesz szemrehányást ezért, eszébe sem jut efféle mérlegelés, ebben biztos vagyok. Ismerem. És ismer.

Nekem ez jutott eszembe erről a képről.

Hát neked a tiédről?

Van egy közös fotód anyukáddal, ami különleges számodra valamiért? Elmeséled, mi jut eszedbe róla? Nem leszünk hálátlanok!

Kurucz Adrienn

És akkor jöjjenek a részletek, de előtte egy kis nosztalgiázás

Még mindig nagyon megmelengeti a szívünket a négy évvel ezelőtti anyák napi pályázatunk, amit az akkor csupán másfél hónapja létező WMN oldalán hirdettünk meg, hiszen igazi ajándék volt mindannyiunknak. Nektek is, nekünk is. Még csak DTK, Szentesi és én végeztük a napi feladatokat, mi bíráltuk el a pályázatra beérkezett szövegeket is. Most azonban egész más a helyzet, de ami egy cseppet sem változott: azóta is nagyon kíváncsiak vagyunk rátok.

Idén újra olvasói cikkpályázattal ünnepeljük az anyák napját a WMN-en! 

Olyan történeteket várunk tőletek, amelyekben megírjátok nekünk, hogy melyek voltak azok a sorsdöntő pillanatok, amelyek anyukátokhoz köthetők. Lehet vicces, szomorú, emlékezetes, felejtendő, meghökkentő, tanulságos, traumatikus, felemelő, fontos (vagy akkor épp jelentéktelennek tűnő) pillanat, csak az a lényeg, hogy rólatok szóljon, a kapcsolatotokról, ami jellemző rátok, épített benneteket, vagy éppenséggel totálisan szétrombolta az addig stabilnak tűnő életeteket. NAGYON szeretnénk, ha férfiak is pályáznának!

Meddig, hová és mennyit?

ÁPRILIS 25-én éjfélig várjuk írásaitokat a [email protected] címre.

Maximum, de tényleg maximum 600–700 szó lehet a terjedelme. Körülbelül másfél gépelt oldal a határ.

Nagyon fontos, hogy az íráshoz mellékeljetek magatokról egy közös fotót is. Olyat, amin lehetőleg csak ketten szerepeltek.

Mit adunk cserébe?

A legjobb pályázatokat természetesen megjelentetjük. Emellett a három díjazottunk és a díjazottjaink anyukái kapnak a Törley pezsgőtől egy-egy különleges, WMN-limitált, anyák napi rosé pezsgőt.

Lesz majd egy ennél nagyobb meglepetésünk is, de ez egyelőre maradjon titokban! Idejében értesítünk benneteket mindenről, senki nem marad le róla.

Négy évvel ezelőtt, tíz nap alatt kétszázharminc levél érkezett a „Tőled kaptam, továbbadom?” mottójú pályázatunkra, reméljük, ezúttal is nagyon sokan megtiszteltek bennünket bátor és őszinte történeteitekkel.

A WMN nevében Both Gabi és Kurucz Adrienn

ITT olvashatod a négy évvel ezelőtti pályázat díjazott írásait

Kiemelt kép montázsa: Unsplash/Ana Francisconi