Egy ködös háromszög csak a város, ahogy megyek bele. Ennyit látok belőle.

Senki sincs az utcákon. A járdákról a havat még az éjjel felmarták sóval.

Azért nagyon kell vigyázni. Az esés okozhat nyaktörést is.

Te meg szívtörést okoztál.

Elestem. Nem figyeltem.

Hülye is vagyok, hogy nem voltam eléggé óvatos.

A „jó éjszakát” – üzenetekről rögtön elhiszem, hogy az már „járás”.

Ha meg nem írtál semmit, akkor azt gondoltam, most biztos szakítottunk.

Végül is, nem kell mondani semmit, hiszen nem is volt igazi kapcsolat.

Nagyon kell vigyázni.

Például nem írni, hogy „hiányzol”, meg „olyan jó veled”.

Nem írni semmit, csak kis smile-kat tenni, hogy „oké, vettem, de azért én még nem tartok ott érzelmileg”.

Megjátszani, hogy engem nem lehet könnyen megkapni, és nem lefeküdni egyből, majd csak a sokadik randin, akkor meg eljönni, hogy „nekem dolgom van reggel”. Hogy ne értsd, hova megy ez a nő, amikor mindegyik ott akar aludni…

És nem mondani, hogy „te is hiányzol”, mert nagyon kell vigyázni.

És nem elhinni, ha a másik mondja.

Meg hülyén nézni.

Max belájkolni szívvel Insta-sztoriban, amit küldött.

Aztán a lájkot is jelnek venni. És közben azt gondolni, biztos szeret, mert folyamatosan „tetszikel”.

Majd felhívni a barátnődet másnap, és elújságolni, hogy „képzeld, szívecskét rakott”.

Hülyének lenni, mert, ugye, mindig nagyon kell vigyázni...

Ha már nem keres napokig, bemagyarázni magadnak, hogy „tuti, csak sok volt a dolga”. Meg „hagyjad, adj neki időt”.

Egy másik csajtól párhuzamosan azt hallgatni: „ha egy férfi akar, az nem ilyen.”

Aztán mérgesnek lenni, amiért így alakult megint.

Aztán utálni magad, keresni a hibát, hogy most éppen mit basztál el.

Végül rájönni, hogy csak az élet ilyen, mint ez a mostani helyzet, amiben a nő nem találja a férfit, a férfi meg a nőt.

Szidni a feminizmust egy Facebook-posztban, mert erről is ez a rohadt nagy emancipáció tehet.

„Hát, kellett ez nekünk?” – leírni… „Most fél tőlünk a férfi.”

Túl erős, túl kemény, túl sikeres. Aha, megvan, ez volt a baj. „Túl jó vagy neki, hagyjad már, amúgy is megetted volna reggelire”. 

Arra gondolni, amíg ezeket mondják neked: csak egyszer jutnál már el oda, hogy meg is ehesd.

Homályos háromszög még a város. Az út túlsó felén alig látni a hirdetőtáblát, amin egy dezodor reklám hirdeti: Azért, hogy bátor és erős lehess nap mint nap.

Azért én odaírnám erre a hülye reklámra, hogy hülye vagy? Bátor? Meg erős?

Inkább nagyon kell vigyázni, ezt jegyezd meg a sok bullshit helyett.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ lechatnoir