–

Juca nem a legvékonyabb lány az osztályban, mégis nagyon magabiztos, nem foglalkozik a súlyfeleslegével, boldogan eszi minden nap a büféből a buktát vagy a kakaós csigát. Nekem nagyon szimpatikus Juca, mert tetszenek a magabiztos emberek. Ráadásul Juca nagyon jól tanul, és eléggé tehetséges a felvett szakában is. Ez a suli az egyik legmenőbb iskola Pesten. Alternatív gimnázium, ahol tanulhatsz művészetet, sportot, zenét vagy táncot. A gimis órákat pedig összesűrítik három napba, hogy maradjon hely a választott szakmának. Juca zenén van. Zongora. Azt mondják a tanárok, hogy a csillagokat is lezongorázza az égről.

Ebben a suliban nincsenek szabályok, nincsenek uniformisok. Mindenki szabadon jöhet-mehet, mindenki úgy öltözködik, ahogy akar. Az egész iskola egy boldog, liberális közeg, jó fejek a tanárok is. Én pedig Juca osztálytársa vagyok.

Sosem voltam az a testes alkat. Kiskoromtól fogva vékony vagyok, hiába eszem sokat, nem bírok meghízni. Általánosban piszkafának csúfoltak, de anya azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele. Nekem a cicim se nőtt nagyra, nem úgy, mint az összes többi lánynak már nyolcadikban, de anya azt mondta, hogy ne is törődjek ezzel, mert úgyse az számít, hogy mekkora valakinek a melle, a kicsi cici igenis nagyon csinos. Sokat sírtam általánosban, amiért folyton piszkáltak, a kicsi cicim és a vékony testalkatom miatt. Zsolti is piszkált, aki nagyon tetszett nekem, miatta is sokat sírtam. Anya azt mondta, hogy biztos azért piszkál, mert tetszem neki, és végül is igaza lett, mert a ballagásra csak nekem hozott virágot az összes lány közül, és akkor nagyon elpirultam, nem is bírtam kinyögni semmit, tök ciki volt.

Már az óvodától fogva táncolok, és akkor anya eldöntötte, hogy művészeti iskolába ad, mert itt Pesten ez a legjobb amúgy is, mármint művészeti sulik közül, és szerinte kell nekem egy olyan hely, ahol mindenki elfogadó, és mindenki olyan lehet, amilyen a személyisége valójában.

Anya fiatalkorától kezdve utálta a köpenyt, meg mindent, ami leszabályoz, ezért megfogadta, hogy ha neki is lesz gyereke, akkor mindenben szabadon engedi, nem fogja korlátozni semmiben, az öltözködésben, a pályaválasztásban, meg másban sem.

Én nem vagyok olyan mint anya, mert anya tök laza és vagány, sokat sportol, nagyon izmos, erősek a vádlijai, meg a karjai, nekem meg sose lesz olyan, bármennyit táncolok, bár mondjuk a balettban pont az a jó, ha nincs nagy cicid, meg nagy karod, hanem törékeny vagy.

És az öltözködésben sem vagyok olyan laza, mint anya, hanem nagyon szeretem a csinos szoknyákat, meg a csinos blúzokat, a fodros széleket, a pasztell színeket és a szép ékszereket. És anya megvesz nekem mindent, de általában nem kérek túl sokat. Azért szeretek szépen felöltözni, még az iskolába is.

Amúgy Jucáék társasága a legmenőbb. Ők igazi művészek, látszik is rajtuk. Tök határozottak, és olyan művészes a cuccuk is: bő nadrágokban járnak, batikolt pólókban, horgolt sapkájuk van meg fejkendőjük, és lánc az oldalukon, ami lelóg az öveikről. És tornacipőjük is van, meg hosszú mellényük. Szóval olyan igazi művészek, nagyon klassz arcok. Egyszer Juca összefestette a táskáját, és onnantól fogva az összes lány táskája össze volt festékezve a bandájukból.

Juca bandája nagyon menőnek számít az iskolában, pedig ott sok menő banda van. Mondjuk velem nem nagyon szoktak beszélgetni, de az is igaz, hogy én nem hordok összefestékezett táskát, mert nem a stílusom.

A fiúk közül pedig a motoros fiúk a legmenőbbek, akik fekete, halálfejes pólókat hordanak, meg sarkantyús csizmát. Jucáék bandája folyton körülöttük lebzsel, szerintem néha füveznek is együtt az udvaron, de én sose megyek arra, mert én ezt a fű dolgot annyira nem bírom, még a szagát se igazából.

Most reggel éppen a sulibüfénél állok, és kérek egy kakaós csigát, amikor megszólal mögöttem Juca barátnője, hogy

– Mi van, te eszel ilyeneket?
– Szia! – köszönök neki hátra tök kedvesen, de meg se várja, hogy válaszoljak.
– Azt hittük, te ilyen biotyúk vagy – folytatja Juca barátnője.
– Biotyúk? Az meg milyen? – kérdezem kikerekedett szemmel.
– Hát, aki nem eszik semmit, mert fél, hogy nem fér bele az XS-esbe.

És Jucával összeborulva elkezdenek röhögni, mint két fakutya.

Lassan visszafordulok, megkapom a kakaós csigát, előveszem a piros pénztárcámat, amit anyától kaptam névnapomra, kifizetem. Aztán visszadugom a táskámba a tárcát.

Juca odaszól a barátnőjének a hátam mögött, de pont annyira hangosan, hogy én is halljam, mégis úgy beszél, mintha ott se lennék:

– Nézd már, ennek ilyen drága pénztárcája van. Biztos a plázában vette, hahaha…

...és röhögnek tovább.

Szentesi Éva

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images/ DUEL,  Francesco Carta fotografo