–

Hat harminckor kelünk, a lázam 39 és fél fok, de nem baj, mert még csak harmadik napja. A gyerekekkel nagy nehezen kijutunk, kint kurva hideg, a kocsi ablaka befagyva. A csomagtartót feltépem, be az iskolatáskákat, be a tornazsákokat, be a faszommakettet rajzversenyre. Feltépem az ajtókat is, beparancsolom a gyerekeket, akik mindenképpen mókásnak találják, hogy befagyott az ablak, ők a kocsiba, én vánszorgok vissza a lakásba, a kibaszott első emeletre, nyitom a zárat, keresek egy üres PET-palackot, megtöltöm meleg vízzel, zárom az ajtót, megyek le a lépcsőn, kurva hideg van, öntöm a vizet, és látom, hogy valójában belülről van befagyva az ablak. Kurvaanyázok, beülök a kocsiba, ideges vagyok, indítok, maximum fűtésre kapcsolok, a pofámba csap a jéghideg szél, átállítom, ideges vagyok, kurva hideg van, vacog a fogam, egy kártyával remegve lekaparom a jeget, hullik a lázas pofámba, nyakamba a jég, de akkor is lekaparom… nem kaparom tovább, majd leolvad, indulunk, különben megfagyok.

Alig látok, ideges vagyok, a gyerekek is félnek már, de megyünk, haladunk, mókázni próbálok, elém kanyarodik valami hülye, harminccal megyünk, majd index nélkül lekanyarodik, ráfekszem a dudára, kurvaanyázok, érzem, hogy túltoltam, viccet csinálok,

a gyerekek röhögnek, én vacogok, odaérünk, irány a bolt tízóraiért, hosszú válogatás után egy-egy péksüti, egy-egy innivaló, be a kocsiba, vacogok, irány a suli, kiszállunk, táskák ki, tornazsákok ki, kötelezően behozandó makettfaszom ki, remeg a kezem, tuti, elejtem, utódom jelzi, nincs meg az innivalója, bazmegolok, mindig ezt csinálod, ő kuncog, megyünk az iskola felé, le fog esni a kurva makett, nincs meg az innivalója, ők be az iskolába, én vissza a kocsihoz, meglátom az innivalót az ülésen, vissza vele az iskolához, majd vissza a kocsihoz egy cigivel a szájba, és azt imádkozva, bárcsak: füves lenne.

Aztán hazafelé valaki mögöttem rám dudál, és akkor elpattan a cérna, így minden nőiességemet beleadva bemutatok a tükörben, meg is lóbálom, hadd lássa jól, hogy bassza az anyját, és kapja be meg, amit akar, és akkor megelőz, én pedig, biztos, ami biztos oldalról is meglengetem neki a feltartott középső ujj… de már nem, már nem akarom, már megbántam a mozdulatot, mert sokan ülnek a kocsiban és nagyok és erősek, de már késő.

A piros lámpa egymás mellé rendel minket, és én a szemem sarkából látom, hogy nyílik a kocsi ajtaja és kiszáll az ogre, majd elindul felém, én pedig próbálom lazán felvenni az „itt sem vagyok” pozíciót, de görcsösre sikerül, és miközben ogre felém tart, én azon morfondírozom, az a jobb, ha átmegyek a piroson és menten szörnyethalok, vagy ha megvárom, hogy ez ideérjen, kirángasson a kocsiból, és aztán agyonverjen, de nem jutok dűlőre, mert ogre pecsétgyűrűjével az ablakomon kopog, és jelzi, hogy húzzam le az ablakot, mire én készségesen mutatom neki, hogy felesleges, így is fogom hallani és egyet is fogok érteni, ezt előre mondom, de ekkor morcos lesz az arca, úgyhogy inkább lehúzom, de csak annyira pöttyintem meg az ablaklehúzó gombot mint egy érintőképernyőt, hogy a hang még kifér, de a meleg levegő már bent marad, mire ő közelebb lép, és azt mondja rágón látványosan kérődzve, hogy:

„azért dudáltam, mert fent hagytad a kocsi tetején a pénztárcádat, mire én, mert bennem is van azért tartás azt válaszolom: tudom, mindig így utazom.”

Nem tudom, mennyi pénz volt benne, de megérte.

Nyolc óra tizenötkor már be is fordulok a kapun, kiszállok, zárok, kurva hideg, el is felejtettem, hogy lázas vagyok, hála az ogrének, de most megint tudom, fáj a hideg, bevacogok, bevackolok, sok takaró, sok paplan, a fejemre is ráhúzom, remegek, de majd jó lesz, mindjárt jó, nem sokára, nem sokára, igen, mindjárt, amikor…

Sms-t kapok.

„Anya, véletlenül a B-heti órarend szerint pakoltam. Be tudnád hozni az A-heti könyveket? Különben mindenből kapok egy egyest. Léccccci!… Ja, és akkor, ha jössz, hozd már be Monopolyt is, mert lesz egy lyukasóránk. Köszi. Imádlak!”

Kormos Anett