A fitneszguru szerint heroinistához hasonlóan függő vagyok, a boltos néni szerint, akinél a betevő csokimat veszem, egészséges, vékony és gazdag. A szüleim szerint elkényeztetett, könnyű életű és haszontalan, a nagybátyám szerint megfontolt és segítőkész, a lányom szerint okos, magas, mindenható, és „a legjobb anyi a világon”.

A bátyám szerint nyafka vagyok és hisztis, a régi napközis tanárom szemében viszont ma is ott ragyog a szeretet, ha összefutunk. Az általános iskolámban okosnak és komolynak tartottak, a középiskolai tanáraim már a lázadásomról és a lustaságomról panaszkodtak, az egyetemi tanáraimat meg jobb, ha nem is kérdezi meg senki.

Szerintük felejthető vagyok, a kollégiumi nevelőim szerint egyedi és megismételhetetlen. Kinek van igaza?

Ki minek gondol, az vagyok annak…

Szültem, tehát anya vagyok, de amint kiteszi a lábát a gyerek otthonról, a pasimmal úgy vihogunk, mint két kamasz. Mivel nem vagyok hajlandó többször teherbe esni, sokak szemében „lusta, haszontalan, önző, átkozott feministaként szerepelek, aki nem érti, mi a küldetése és szent feladata. Én vagyok a felelős hazánk pusztulásáért”. Igen, megtorpannék egy csatában Rákóczi mellett, és ahelyett, hogy pödörnék egyet a bajuszomon, és kardot rántva öldösni kezdenék, bőrömet féltve elvágtatnék a lovamon a legközelebbi településig, ahol béke van. Gyáva vagyok?

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt saját magadról

Beleállok mindennapjaim testi-lelki harcaiba, küzdök az egészségünkért, a megélhetésünkért, az otthonunkért, a boldogságunkért, és odaállok a démonaim elé, még akkor is, ha a bal hónom alatt a plüssmacimat szorongatom, és azt mondom a sötétnek: nincs igazad. Azt mondom apámnak, nem jöhet be a szobámba, azt mondom a bátyámnak, nem verhetsz meg többet, azt mondom a régi mintáknak, nem vagyok sem hibás, sem szerethetetlen, sem eldobható. Harcaim nem országnyi, csak személyes méretűek. A pszichológusom szerint bátor vagyok, sorstársaim szerint normális, a mit sem sejtő idegeneknek furcsa.

Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok legjobb barátod

Ki vagyok? A volt pasim szerint önző rohadék, a mostani szerint istennő, az első barátom meg van róla győződve, hogy még mindig őt szeretem, a kettővel ezelőtti meg arról, hogy a barátnőjét.

Hivatalosan elváltam, de lélekben sokáig házasnak tartottam magam, aztán meg egyedülállónak, akkor is, ha volt kapcsolatom. A vidékieknek városi vagyok, a városiaknak vidéki, a buszon ülő mérges néninek vihogós udvariatlan fruska, az unott trolivezetőnek lassú és elveszett. Az egyik ismerősnek konyhatündér, a másiknak rendetlen, az egyiknek túl vékony, a másiknak gömbölyű, a harmadiknak sikeres, de a negyediknek a szemében ott a sajnálkozás. A lányom szerint menő író vagyok, a kommentelők szerint dilettáns barom. Az egyik barátnőm szerint folyton panaszkodom, a másik időnként felnéz rám, amiért mindenen képes vagyok nevetni, a harmadik igénytelennek és gyávának tart, mégis mindig szembe mosolyog.

Semmihez sem értek, miközben mindenhez, szerencsétlen vagyok, meg összeszedett, és a sort csak folytathatnám egészen a hétmilliárdig.

Mindenki szerint vagyok valamilyen, mindenkinek megvan a véleménye, simán összerakhatnál a mozaikdarabokból. És mégsem engem kapnál meg.

 F. Polgár Lili

Közcímek: Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...