„Amikor már nem bírod tovább elviselni a tehetetlenség érzését!” – Tanácsok cigiről való leszokáshoz

–

Nem mondom, hogy nem szorult össze a gyomrom, de mivel láttam őt a Hello, WMN! esten, tudtam, hogy nagy bajom nem lehet. Azon túl, izgi is volt, hogy miben lesz más az ő módszere, mint az addig sokat hallott, olvasott sablonok, melyeket álmomból felkeltve is tudok már, és mégsem kattan át a cigi utáni vágyam. A lényeg, hogy a meglehetősen hosszúra nyúlt (sokat dumálok, jaj!) beszélgetés első perceiben megnyugodhattam, hogy egy ilyen konzultáció nem feltétlenül ölt keresztre feszítés jelleget. Dénes tudja, mert maga is átélte, és érzi, hogy baráti hangon, lazán, presszionálás és felesleges görcsök okozása nélkül érdemes belevágni a beszélgetésbe.

Van az alapprobléma, de egy élet kiömlik mögüle

Nem csoda, hogy pár perc múlva már dőlt belőlem a szó, pedig akkor még keveset kérdezett, és valahogy nem is a cigiről esett szó.

Elsőként megpróbált kinavigálni abból a berögzült kijelentéssorozatból, amit a legtöbb dohányos (feltételezem, alkoholista, gyógyszerfüggő és drogos is) használ: hogy függő alkat vagyok, hogy agyban dől el, hogy hozzám tartozik, hozzám nőtt a cigizés.

Ezek persze mind igaz kijelentések, de a felszínen mozognak. Ahogy ő mondja, az első lépés innen nem más, mint egy szinttel nem is beljebb, hanem lejjebb menni, és feltenni magunknak az alapkérdéseket, illetve megkeresni a kulcspontokat. Ez mindenkinél más és más lehet. Nálam egyértelművé vált, hogy fontos az erő, amit azzal képviselek, hogy „ő a Kriszta, vele mindig jót lehet dumálni, meg cigizni”, meg az, hogy a rágyújtásokkal egyfajta identitást adjak magamnak – jól áll nekem a cigi, hozzám tartozik stb. –, és a nem elhanyagolható testiség. Ami ebben az esetben (is és minden szer használatánál) leginkább a szexhez hasonlítható, mivel hamar „beüt” és egyfajta kielégülésérzettel jár.

Tehát be kell ismeri, hogy nem túl romantikus megközelítésben, bármit csinálunk az életben, az valamiféle funkciót lát el, valamit kapunk általa, legyen az ember, tárgy, munka, szerek. A lényeg, hogy az adott pillanatban és az életünk során hozzásegítsen a boldoguláshoz és az átlendüléshez a valós vagy képzelt nehézségeken, kapaszkodót adjon az adott pillanatban, élethelyzetben. Rátalálunk, segít a célunkban: az éket is sok dologra használjuk a mai napig, de nem mondanám, hogy naponta harmincötször, negyvenszer. 

A cigi például engem segített beépülni a vágyott társaságba, akkor és ott, amikor erre vágytam.

Vigyázat, most megyünk egy szinttel lejjebb, egyszerűsítünk

Dénes teljesen jogosan teszi fel a kérdést, hogy az eltelt 27 év során vajon ugyanolyan maradtam, ugyanazok a vágyaim, és most engem miben segítenek a függőségeim? A tanácsadás lényege és egyben a nekem adott feladat pontosan ebben rejlik: meg kell vizsgálnom az akkor és a most közötti, feltehetően nagyon nagy különbségeket. Nem egyszerű feladat végigvenni azt, hogy miben változtam, milyen eszközökre lenne, vagy van most szükségem ahhoz, hogy valóban a jelenlegi vágyaim szerint éljek. Ha rendszeresen járnék hozzá, éppen ezeket tudnánk kibontani, és nagy valószínűséggel a végén ott állna egy egyszerű képlet, melyben már nem szerepelne a cigihez való kötődés. És ez a pont az, amit én és még sokan átkattanásnak nevezünk.

Dénes tanácsára, az útmutatása és a fő pontok alapján, elkezdtem egyfajta naplót írni magamnak, ami ezeket a változásokat, vágyakat, téves és életképes kijelentéseimet veszi végig.

Ha nem jutok magamtól a megfelelő végpontra, akkor egészen biztosan vele veszem majd át ezeket a pontokat újra és újra, amíg a rejtvényt meg nem fejtem, fejtjük.

Ugyanis én még az az ördöglakattal bíbelődő kislány vagyok...

...aki csak nem tudja elhúzni azt a pöcköt, ami az általam annyira vágyott végső megoldáshoz vezet. Dénes hasonlata volt ez, amit elsőre kissé fájdalmas volt hallani egy tudatos, erős és kissé irányításmániás embernek, de hamar túltettem magam ezen, mivel rájöttem, hogy ezt nem támadásként mondta. Okosan rávilágított arra, hogy engem és az embereket általában a kijelentéseik, meg különféle sablonok korlátozzák.

Azonnal érthetővé tette, hogy az olyan tételmondataim, miszerint „utálom a lelki fájdalmat”, meg „erős  ember vagyok, aki irányít”, csak eltávolítanak a  megoldástól.

Az ördöglakat addig nem fog kinyílni, amíg nem tisztázom az erőm fogalmát magamban, hiszen ahhoz erő sem kell, hogy belássam, a dohánylevél, a kátrány, az adalékanyagok nem tudnak gondolkozni, nem képesek semmi olyasmit tenni, amihez az erőmet kell fitogtatni velük szemben – végül is egy legókatonával sem harcolok komolyan. A lelki fájdalmakról való kijelentésem pedig csak korlátoz, hiszen nem is biztos, hogy azt nem tudom kezelni. Eddig általában képes voltam rá, annak ellenére, hogy ezen a téren azért sokszor volt próbára téve a tűrőképességem. Egyszerűbben: lehet, hogyha ezt a gondolatot átalakítom és az ördöglakatot el merem húzni másik irányba is, ott lesz tisztán a megoldás.

Be kell látnom, hogy ennek fényében a jelenlegi állapotomra még a tehetetlenség jellemző, de a beszélgetésünk végére egyre igazabbnak tűnt Dénes előző cikkemre írt rövid válasza, miszerint:

„Majd akkor jön a kattanás, amikor már nem bírod tovább elviselni a tehetetlenség érzését!”

Ehhez kaptam meg a legjobb sorvezetőt a beszélgetésünk során, és esküszöm, nem fájt!

Marossy Kriszta

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás:Getty Images/ Mixmike

A további képek a szerző tulajdonában vannak