Támogatás, közös hullámhossz, rugalmasság

Meryl Streep lányaival Az Ördög Pradát visel című film premierjén, 2006-ben (Forrás: Harper's Bazaar)

Meryl Streep duplán is érdekelt a témában, hiszen az amerikai színésznő rajongásig szerette az édesanyját, és bizony sikeres ember lett belőle, hiszen hivatásában és magánemberként is a legtöbbet hozta ki magából, de édesanyaként is nagyon jól szerepelt, ugyanis mind a négy gyermeke – Henry zenész, Mamie és Grace színész, Louisa pedig modell – sikeres lett.

„Anyám az az asszony volt, aki, ha belépett egy szobába, ott fény gyúlt”

– mondta egy korábbi interjúban a The Talks-nak a színésznő. „Könnyen barátkozott, a lelkesedését mindig  átragasztotta a környezetére, olyan örömmel mesélt mindenről, ami érdekelte. Mindig olyan anya akartam lenni, mint ő. Szerettem és tiszteltem, imádtam benne, hogy az élet szépségeit látta meg, és nem arra fókuszált, hogy mi a rossz, illetve hogy mi tarthatja vissza a céljai megvalósításában”.

Merly Streep, akiről ugyan mindig sugárzik a boldogság, elmondta, hogy ő sem mindig elégedett az sorsával, de azt szeretné, ha ebből a nyilvánosság nem látna semmit, elég, ha a férjét kiborítja egy-egy hullámvölgyével.

„Ami a szülői szerepünket illeti, nos, szerintem nem fontos mindig minden feladat alatt összeroppanni. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, én pedig dolgoztam, előfordult, hogy fogadtam egy szakácsnőt, mert a főzés már nem fért bele az időmbe. Az elején olyanra is volt példa, hogy ugyan megpróbáltam összedobni valamit, de olyan rossz lett, hogy ki kellett hajítanom. Nem problémáztam ezen, rendeltünk pizzát.

De a titkom mindenekelőtt az, hogy jó férjem van. Na, és amire még szükség van, az a rengeteg életerő és a kreatív szervezőkészség.

Gyakran éreztem úgy, mintha egy üzletet irányítanék, négy gyerek házi feladatát, kötelességét és egyéb tevékenységeit összeszervezni nem kis feladat. Aztán ahogy felnőnek, jönnek a nagyobb kihívások, főleg a pályaválasztás. Nem szóltam bele abba, hogy mit szeretnének csinálni. Ketten színészek lettek, egy percig sem tiltottam őket, annak ellenére, hogy nyilván féltettem őket, hiszen talán ebben a hivatásban tárulkozik ki az ember a leginkább. De hogyan is tilthatnám őket, ha én is imádom a hivatásomat? Megértem őket, hogy a színészetet választották.”

Meryl Streep és férje, a szobrász Don Gummer negyven éve alkot egy párt, nem kérdés, hogy az ő esetükben a támogató attitűd, a közös hullámhossz és a rugalmasság – Henry is színésznek indult, de aztán a zenét választotta – volt az, ami a gyerekeiket a boldog élet felé terelte.

Aki nem tapossa ki belőle a sikert bármi áron

A képen balról jobbra: Székely Éva, Gyarmati Andrea és Hesz Máté (Forrás: Dr. Gyarmati Andrea hivatalos Facebook-oldala)

Székely Éva olimpiai bajnok úszónő lánya, Gyarmati Andrea is az édesanyja hivatását választotta, de az ő helyzetüket nehezítette, hogy az édesanya a gyermeke edzője is volt egyben. Székely Évának két nagy álma volt gyerekként: az olimpiai bajnoki cím és az anyaság. 

Annak ellenére, hogy a vészkorszakban neki is bujkálnia kellett származása miatt, 1952-ben olimpiai bajnok lett, elkötelezettségéről és viszontagságos életéről a Sírni csak a győztesnek szabad című könyvében írt. Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázóval közös lányukat, Andreát egyedül nevelte fel, mert férjével hamar különváltak. És annak ellenére, hogy a lányát edzette is, kapcsolatuk töretlen volt. Andrea olimpiai ezüstérmes úszó lett, most pedig elismert gyermekgyógyászként ismerhetjük.

„Olyan családba születtem, amelyben nem a sport volt a fontos, hanem, hogy az ember a megfelelő időben kitanulja azt, amihez kedve van” – mesélte Andrea egy interjúban. „Az úszást jutalomként kaptam. Nem számított kötelező penzumnak! Ha rendesen viselkedtem, szépen tanultam, akkor mehettem az uszodába.”

„Leírhatatlan fájdalmat éreztem, amikor láttam a drága kis arcát mosolyogni a dobogó második helyén… Kezét ökölbe szorítva mosolygott… Büszke voltam, hogy kiállta addigi életének legnehezebb próbáját, nem sírt. Nincs szánalmasabb egy vesztes könnyeinél” – írta az olimpiai aranynak remélt ezüstről Székely Éva a könyvében, vagyis amikor lányának az olimpiai aranyérmet – váratlanul – nem sikerült megnyernie, édesanyja nem taposta ki belőle a folytatást és a javítást.

Andrea nem sokkal később az egyik edzésen, hossz közben megállt, és a parton álló édesanyjának kiszólt: „Anyu, már nem öröm!”

És az anya hagyta, hogy a lánya befejezze az úszást, inkább támogatta orvosi tanulmányaiban, majd nagymamaként segítette a lányát, most pedig – a 90 fölött – már dédunokája mellett érez tökéletes elégedettséget.

Életerő és akarat

Gundel Katalin, Bujtor István és Freinreisz Károly
Gundel Katalin, Freinreisz Károly és Bujtor István

Három káprázatos tehetségnek volt az édesanyja Gundel Katalin. A híres vendéglátós család gyermeke első férjétől szülte Latinovits Zoltánt, akit aztán apa nélkül nevelt fel, mert férje elhagyta. Második férje, Frenreisz István orvos volt, akivel két gyermeket vállaltak: az elsőszülött Bujtor Istvánként lett – féltestvéréhez hasonlóan – elismert színész, míg Károly zenészként vált népszerűvé. 

„Ötévesen már zongoráztam”– mondta Frenreisz Károly a Borsnak. „Amikor kiderült, hogy abszolút hallásom van, az édesanyám beíratott zeneiskolába. Ott volt minden órán, jegyzetelt, hogy milyen instrukciókat ad Manyi néni, mit kell gyakorolni. Az ő segítségével kaptam egy szakmát, amiről aztán az egész életem szólt. Köszönöm neki!”

A családban elvárás volt, hogy a művészhivatáson kívül civil szakmát is válasszanak a fiúk, Latinovits Zoltán építész, Bujtor István közgazdász lett, Károly a fogorvosi egyetemet kezdte el, de annyira beindult a zenészkarrierje, hogy engedték neki idő előtt abbahagyni az egyetemet.

„A szüleink úgy gondolták, minden gyereknek kell diploma, mert a diplomás jobban érvényesül. Ha megszerezted, utána csinálhattad, amit akartál. Művészi pályán középszerűnek lenni komoly átok, de látták, hogy jól megállom a helyem, ezért megnyugodtak, és inkább büszkék voltak rám.”

Hogy Tinka néninek mi volt a titka? Százévesen halt meg, Balatonszemesen temették el, fiai közelében, gyászhírében ez állt, és ez mindent elmond emberi, anyai kvalitásáról:

„Fiatalokat megszégyenítő életerő és akarat munkált benne. Minden érdekelte, ismerte a települést, és segítette Balatonszemest, véleményt alkotott, és tanácsolt ügyes-bajos dolgainkban. Egyénisége, szellemi frissessége magával ragadó volt.”

Fügetlenség ajándékba

Maye és Elon Musk az Oscar-gála afterpartyján, 2018-ban (Forrás: vogue)

Maye Musk is három gyermeket nevelt fel, fia, Elon Musk a Tesla megalapítója, a világ 53. leggazdagabb embere, Kimbal a slow food jeles képviselője, míg Tosca filmrendező. Maye pedig, aki napokon belül 70 éves lesz, a legsikeresebb modelléveit tapossa. 16 esztendősen kezdte a szakmát, 25 éves korától dietetikus praxist is visz, közben elvált, és három gyereket nevelt egyedül.

„Világéletükben azt látták a gyerekeim, hogy dolgozom, amikor elvittem őket egy divatbemutatóra, gyakran a nézőtéren olvasgattak” – írta a Moneyish oldalán Maye. „

Amikor nem modellkedtem, dietetikusként dolgoztam, gyakran hétvégén is, vasárnap pedig ráfeküdtem a házimunkára. Nem randiztam, mert nem fért bele, hogy esetleg osztozzak a számlán a férfival, és akkor nem jut betevőre meg lakbérre.

De szomorúságot nem láttak rajtam a gyerekek, mert nem is voltam az, csak mentem tovább. Amit átadtam nekik, az a függetlenség, és az a gondolatiság, hogy mindegy, ki mit gondol rólad. Sokan szenzációsnak tartják, hogy hetvenévesen is modellkedem, fiatal lányok mondják, hogy reményt adok nekik, közben én azt láttam, hogy az anyám még 96 évesen is dolgozik. A lényeg, hogy az ember olyan dolgot csináljon, ami jó, és amit szeret, mert akkor megéri áldozatot hozni érte.”

Maye fiai első vállalkozását a lehetőségei szerint támogatta, de amikor elindult a cég, közölte velük, hogy több számlát nem fizet ki helyettük. Azóta kapott tőlük házat és kocsit.

Naná, hogy egy Teslát…

Tamás Rita