Végre megvan a pasi, akit mindig is szerettél volna

Biztos neked is ismerős a helyzet, amikor arról panaszkodik valaki, hogy mennyire nehéz eset az anyósa vagy épp a menye. Nagy eséllyel bele is csöppenhetsz a helyzetbe, amikor végre találsz egy normális pasit, és örülsz, hogy minden rendben, hiszen szépen csordogálnak a napok, boldog vagy vele. Aztán jön a hideg zuhany az első családi ebéden: megismered szerelmed édesanyját, aki a nagybetűs Nehéz Eset, és már az első találkozásnál igyekszik hangsúlyozni, hogy milyen jó a kapcsolata a fiával, és mennyi energiát fektetett abba, hogy a gyerekéből végül atomfizikus lett, és nem drogos, mert alakulhatott volna másképp is az élet…

És akkor jön az anyós

Hiába élsz ebben a szupernek látszó kapcsolatban, ha közben folyamatosan megy a meccs az anyós miatt, aki mind a hétköznapi csip-csup, mind a vízválasztó döntésekbe beleszól, és ezeket a fia természetesen képtelen kezelni, ahogy te sem tudod, mit tehetnél, hogy normalizálódjon a helyzet. Elkezdődik egy keserves küzdelem, és a jövendőbeli anyósoddal megpróbáljátok lenyomni egymást, miközben egyikőtöknek sem tűnik fel, hogy a pasid kettőtök között vergődik, és egyre távolabb kerül egy boldog és kiegyensúlyozott jövő reményétől.

A sztereotípiák fogságában vergődtök mind a hárman

Vajon miért ennyire tipikus, hogy mi, nők képtelenek vagyunk egymással békében meglenni? Vagy az, hogy az anyósunkkal gyakorlatilag alapvetés a konfliktus? Szerinted egy apóssal könnyebb a helyzet? A válaszok minderre talán egyszerűbbek, mint gondolnád. Mi, nők alaphelyzetben sokszor versengünk egymással, de nem biztos, hogy a versenyhelyzet rossz, hiszen akár előre is vihet. Az anyósoddal való versengésnek viszont nemigen volna helye. Már csak azért sem, mert

teljesen más szintű és eredetű kapcsolat köt mindkettőtöket a szerelmedhez, és ebben az összefüggésben ez a kettő összehasonlíthatatlan.

Mindketten mást akartok, de mégis ugyanazt

Ez egy évtizedek óta tartó rendszer, amiben a pasid szocializálódott. Ne felejtsd el, hogy az anyja iránt kialakult kötelék teljességgel összemérhetetlen a bimbódzó szerelemetekkel, aminek még nincs sem múltja, sem pedig objektíven mérhető pontjai. Ha az anyósod „félti tőled” a fiát, mert úgy véli, hogy nem te vagy a megfelelő nő számára, hiába piszkálod a pasidat, és hiába kéred számon rajta ezt az egészet. Olyan ez, mint amikor a teológus arról győzködi a geológust, hogy isten létezik. És persze a két dolog nem zárja ki egymást, de a hitet és az érzelmeket nem lehet, és nem is kell racionalizálni, sem számonkérni.

Mi a célotok?

Amikor presszionálod a pasidat, hogy „csináljon valamit az anyjával, mert meghülyülsz, és rámegy a kapcsolatotok”, vagy anyaként piszkálod a gyereked, mert nem vagy elégedett a választottjával és a közös döntéseikkel, akkor vajon belegondolsz abba, hogy mi is a valódi célod mindezzel?

Ha a gyerekkorod bizonytalanságban telt, akkor teljesen természetes, hogy felnőttkorodban csak akkor érzed magad biztonságban, ha a kontroll a te kezedben van. És ha végre találsz egy társat, akiben megbízhatsz, és elengedheted magad vele, az a világ minden kincsével felér. Ám amikor az anyósod kirántja a szőnyeget alólad, és az a célja, hogy kipenderülj ebből a jóságból, akkor azonnal visszaveszed az irányítást. Csakhogy ez a pasidnak is fel fog tűnni, és minden bizonnyal ő is pánikba esik.

Elengedés

Amikor anyaként és társként végtelen mennyiségű energiát teszel a családodba, és nőként felnőttkorod javát a munka és a hétköznapi teendők mellett a gyereknevelés, a napi logisztika, a jövő tervezése, a gyerekek életének folyamatos navigálása teszi ki, egy ponton végtelenül nehéz lehet megélned, amikor eljön az elengedés ideje. Felfogni, és megérteni, hogy bárhogy is végezted a dolgod, beérett a munkád gyümölcse, hátrébb kellene lépned, és hagyni, hogy a gyermeked végre felnőtt életbe kezdjen. Állati nehéz lehet elfogadni, hogy már önálló döntéseket hoz, és nem feltétlenül kéri ki a véleményed. Nem azért okozhat ez gondot, mert nem bízol benne, hanem, mert berendezkedtetek egyfajta életvitelre, és évtizedek telnek így el, aztán egyszer csak borul minden. Borzasztóan nehéz lehet ezt feldolgozni, mégis nagyon kevés szó esik róla. És talán pont itt lehet a kutya elásva: nem beszélsz, és nem beszélünk róla.

Őszinteség

Lehet, hogy anyósként nem vagy őszinte magadhoz, sem a gyermekedhez, mert nem is biztos, hogy meg tudtad fogalmazni, mitől félsz valójában. Eközben a fiad barátnője egyre „kezelhetetlenebbé” válik, a viszonyotok pedig élhetetlenné,

miközben mindketten ugyanattól rettegtek: elveszítitek őt, akit igazán szerettek.

Ne feledd, bármennyire nehéz helyzetben is vagy, a valódi szeretet nem lehet birtokviszony, mert ha útközben elveszed a másik ember hitét, már teljesen mindegy, mi volt az eredeti célod.

Megyeri Gabriella