1. Risztov Éva – Húsz év minden kínlódása egyetlen mozdulatban

Ki ne ismerné a sztorit? Az aprócska Risztov Éva és a már világklasszis Egerszegi Krisztina találkozása örökre megváltoztatja a hódmezővásárhelyi kislány életét: Éva is olimpiai bajnok akar lenni. Tizenhárom évesen már felnőtt országos bajnok, 16 évesen felköltözik Budapestre. Egy évre rá öt aranyérmet nyer a felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon, 18 esztendősen három ezüstéremmel zárja a világbajnokságot. Aztán megtorpan, összekülönbözik az edzőjével, súlygondjai vannak, nem találja a helyét a világban, fiatalon gyakran meggondolatlanul nyilatkozik, nincs, aki tudná kezelni.

Kép: Risztov Éva hivatalos Facebook-oldala

Húszévesen visszavonul, de a civil életben sem boldogul sokkal jobban. Belekap ebbe-abba, azonban igazi élethivatást – amely megfelel az ő vehemenciájának – nem talál magának. Három év útkeresés után visszatalál az úszáshoz, a fókuszba ezúttal a nyílt vízi úszás kerül. Az első időktől fogva szerez érmeket Európa- és világkupa-versenyeken, de nem esélyesként érkezik a londoni olimpia tíz kilométeres versenyére.

Ott azonban odadörgöl az egész világ orra alá.

Az elején az élre áll, a kinti magyar drukkerek kiabálnak, de messze még a vége. Az itthoniak a tévé előtt tesznek-vesznek, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, hogy a mezőny elején úszik. Telik-múlik az idő – közel kétórás a verseny –, és Éva még mindig az élen… a többi történelem.

A dobogó tetején áll, mozdulataiban ott van az előző közel húsz év összes kínlódása. És annak a gyermeknek az elpusztíthatatlan akarata, aki azt mondta: én pedig olimpiai bajnok leszek!

2. Nagy Tímea – A (látszólag) esélytelen győztes

drog olimpia siker sportolók bukás
Nagy Tímea - Forrás: Wikipedia/ Marie-Lan Nguyen

Nagy Tímea vívó esete más. Neki nem voltak balhéi, heves kirohanásai, hangos visszavonulásai, viszont káprázatos feltámadásokat produkált. Csapatban öt világbajnoki aranyérmet nyert, de egyéniben gyakran kiesett a világversenyek első fordulóiban. Amikor viszont nagyon kellett, az egész világot kicselezte.

1998-ban szüli első gyermekét, ezt követően a 2000-es olimpiát abszolút esélytelenként megnyeri. 2002-ben életet ad második gyermekének, és ugyan a világversenyeken ezután sem sziporkázott, a 2004-es olimpián mégis megvédi a címét. Döbbenetes látni, milyen higgadt és koncentrált, míg más összeomlik a nagy téttől, ő sziporkázik. És itt még nincs vége: 2005-ben világra jön a harmadik gyermeke, majd egy évre rá, 36 esztendősen, háromgyermekes anyaként megnyeri élete első egyéni világbajnoki címét.

Amit ő tud, azt nagyon kevesen… vagy talán senki.

3. Gera Zoltán – Aki hisz, annak adatik

Van-e visszaút a sporthoz egy kamasz számára, aki dohányzik, iszik, drogozik és kaszinóba jár? Gera Zoltán labdarúgó esete bizonyítja, hogy igen.

drog olimpia siker sportolók bukás
Gera Zoltán - Forrás: Wikipedia/ Chensiyuan

Pécsen él a család, a szülők elválnak, a fiú először az apához kerül, aki nem látja el a gyerekét rendesen, nőzik, és ő sem veti meg az alkoholt. Aztán az anya veszi magához a kallódó kamaszt, de a helyzet nem változik. Zoli visszamarad a fejlődésben, a focit már rég abbahagyta, csak a függőségei adnak neki egy kis örömöt.

Semmi kilátása arra, hogy az élete rendeződjön, nincs segítség és nincs cél.

Egyik nap az apa felcsillantja a reményt Zoli számára, istenről beszél neki. A gyerek tétova, nem ért az egészből semmit. Elmegy vele az istentiszteletre, de nincs rá hatással, ugyanazt az életvitelt folytatja tovább. Pár hét után elmegy még egyre, de utána a kaszinóba visz az útja. Az istentiszteleten hallottak azonban elkezdenek dolgozni benne. Épp jókor érkezik egy barát megkeresése: menjen vissza focizni. Olyan rossz állapotban van, hogy az alacsony osztályban játszó ifi csapatba sem fér be. Apja sem remél nagyobb karriert fiának, mint egy megye III-mas csapat, de mi tudjuk, hogy Gera Zoli milyen sokra viszi: tízévnyi karrier Angliában, és közel százszoros válogatottság. 

4. Hosszú Katinka – Akit a szerelem röpített a csúcsra

drog olimpia siker sportolók bukás
Hosszú Katinka - Forrás: Wikipedia/ flickr/ Doha Stadium Plus Qatar

Aki még emlékszik azokra az időkre, amikor a Hosszú Katinka-féle generáció az ifi Európa-bajnokságokon indult, az tudja, hogy nem Katinka volt a legtehetségesebb úszó. Ahogy Risztov Éva győzelmei, úgy az ő sikerei sem voltak egyöntetűek. Sikereit nem tudta átültetni a felnőtt mezőnyre, amikor 2008-ban Amerikába ment egyetemre, inkább lehetett azt hinni, hogy majd szépen elevickél odakint, aztán lassacskán befejezi…

igazán kevesen hitték azt, ami végül történt. 

Az ő feltámadása – minden aktuális probléma mellett – érzelmi töltetű volt. A szerelem csodát tett vele, motivált, tudatos, akaratos, kitartó és szorgalmas lett, holott korábban éppen ezeknek a tulajdonságoknak volt híján. Az egykori bajai kislány sport- és médiatörténelmet írt.

Tanulság: a szerelem mindent legyőz. Csak remélni lehet, hogy nem fogy el a muníció.

5. Csipes Tamara – A dühöngő ifjúság megszelídül

Csipes Tamara kajakozó helyzete nem egyszerű. Apja, Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakos, de nem csak  a hasonlítgatás folyamatos, a felkészítését is az apja végezte. Tamara a hosszabb számokban remekel, 2010-ben és 2011-ben sorra nyeri a vb-címeket, de az egyéni olimpiai távokon nem megy neki annyira. Folyamatos a konfliktus apa és lánya között, ami sokszor nyilvánosságra kerül. 2012 fontos év, Tamara mindenáron ott akar lenni az olimpián, de drámai küzdelemben lemarad róla. Ausztráliába teszi át a székhelyét, de nem kap versenyengedélyt, 2014-ben haza kell kullognia. 2015-ben kokainnal bukik meg, eltiltást kap.

Forr benne a düh és a bizonyítási vágy.

2016-ban sínre kerül az élete, megéri minden terhet és konfliktust hátrahagyni: olimpiát nyer a női kajaknégyes tagjaként. És a tündérmese itt még nem ér véget: 2017-ben életet ad kislányának. A káoszból végre rend lesz.

6. Csollány Szilveszter – A feladatközpontú bajnok

Csollány Szilveszter tornász neve mostanában akkor vetődik fel, ha olyan olimpiai bajnokot emlegetnek, aki nem profitált az olimpiai bajnoki címéből. A tornász, aki 2000-ben gyűrűn szerzett aranyérmet, karrierje befejezése óta nem találja a helyét. Megjárta már Izlandot és Svájcot, jelenleg Ausztriában edzősködik, otthon pedig ő vezeti a háztartást.

Talán nem meglepő, hogy a nagy sikereit megelőző időszaka sem volt zökkenőmentes.

Az olimpiai aranyérmet megelőzte egy olimpiai bronz 1996-ban, de Atlantára úgy készült fel, hogy előtte egy évig Amerikában dolgozott edzőként, olykor pedig besegített a helyi McDonaldsban, hogy kiegészítse a keresetét. Abban az évben kihagyta az országos és az Európa-bajnokságot, szinte teljesen eltűnt a szemünk elől. Ő mégis felszívta magát, képes volt újra csak egy feladatra összpontosítani. Sajnálatos, hogy ez a nagy áttörést követően megint csak nem sikerült neki. Az ő átalakulása csak egy feladatra szólt – és nem a teljes egészre.

 

Tamás Rita

Risztov Évát korábban DTK elvitte magával. Ha lemaradtál volna a műsorról, nézd meg ITT.

Kiemelt képünk forrása: Forrás: Wikipedia/ flickr/ Doha Stadium Plus Qatar