Alapszabály a gyermekkoromból

Kiskoromban akárhányszor, akármilyen időpontban és járművel indultunk a tengerpartra, az ország másik végébe az unokatesóimhoz, a Balatonra vagy bármilyen távolabbi úti cél felé, a szendvicsek már a város végét jelző táblánál előkerültek. A következő városig pedig el is fogytak. Innen tudom, hogy ha fél óránál többet utazol, egyszerűen muszáj enni. Ahogy kényelembe helyezted magad a lehetőségekhez mérten, máris elindul a nyálelválasztás. Ez az én gyerekeimnél nulla éves koruk óta így van, ezért rendszeresen meg kellett állni, megszoptatni őket tíz perc utazás után, akkor is, ha indulás előtt ettek. Most már könnyebb, elég, ha mindig van nálam valami élelem. Ezért van három különböző méretű uzsonnás táskám, és pakolok alkalomadtán libacombokat a táskámba. És ezért áll térdig a morzsa az autómban. Takarítás után két nappal is. Régebben azt hittem, hogy ha indulás előtt mindenki eszik, és fél órával későbbre be van tervezve egy megállás étkezési céllal, akkor nem kell ennivalót pakolni. Tévedtem. Mivel az autózás monoton, egy kis nassolás mindig feldobja.

Trükközés az alvással

Nyilván a legegyszerűbb, ha az utazás alvással telik, és ezért szerintem érdemes kompromisszumokat kötni. Minden szülő megfejti egy idő után, hogy meddig mehet el a gyermekénél alvás témában, nálunk sosem okozott komoly gondot, ha a délutáni alvásnál az első holtpontot valahogy átvészeltük, és egy kicsit csúsztattuk az alvást. Korábbra is tudtuk pozicionálni, egy nagyon aktív reggellel és bőséges tízóraival. Ezt igyekeztünk mindig kihasználni, de az éjjeli induláshoz sosem voltunk elég bátrak. Az megesett, hogy vacsora után indultunk hazafelé valahonnan, és ha elaludtak a gyerekek, akkor fürdés nélkül kerültek ágyba, de minimális ébredés azért mindig volt.

Az biztos, hogy vannak olyan kisbabák, akiket az autózás elringat, aminek vannak előnyei hosszabb utazásnál, de hátránya, hogy sokszor a közeli boltba sem tudsz eljutni ébresztés, alvó állapotban pakolászás vagy autóban várakozás nélkül. Ez nálunk pontosan így volt, és még most is előfordul, hogy a lányaim a cél előtt 50 méterrel kezdik ólmosan nehéznek érezni a kis pilláikat, de másfél éves koruktól ez ellen tudunk tenni. Például egy-egy jól irányzott kérdéssel.

Minden, ami interaktív

A legjobb dolog, amit szerintem az autóban csinálni lehet, az a beszélgetés.

Ezt felnőttként is így gondolom, és a gyermekeimmel is évek óta próbálkozom. Eleinte csak én beszéltem. Nagyjából mindenről, ami eszembe jutott. Aztán elkezdtük valahogy a testrészeink mutogatását (a szélvédőm tele van tükrökkel, így mindenki lát mindenkit), amit máig csinálunk, csak most már az orr és a fej helyett a kulcscsontot és a fülcimpát kérdezem.

Ennek egy félig-meddig könyvből lopott továbbfejlesztése a „mi büdi?”, amikor különböző dolgokat sorolok, és meg kell mondani (tippelni), hogy jó illatúak vagy sem. Persze ezt lehet színekkel játszani, vagy hideg-meleggel is… Ha pedig egy kis nyugalomra vágyom, bedobom, hogy „kaki”, ilyenkor garantált az öt perces röhögés, majd pedig egyszerűen csak ismételgetem ezt a bűvös szót. 

A városi közlekedésben adja magát a sok látnivaló, amelyek mellett elhaladunk, lehet az épületekről beszélgetni, taxikat keresni (a Budapesten autózó kisgyerekeseknek óriási ajándék volt a taxik kötelező besárgulása), villogó járműveket figyelni, kukásautók után döcögni csigatempóban. Autópályán szoktuk a kamionokat számolni, táblákat felolvasni, kicsit beszélgetni a földrajzról. De ilyenkor jöhetnek az élet nagy kérdései is: „kinek mi a kedvenc fagyija, miért halunk meg, ki milyen színű ruhát viselne legszívesebben, mit jelent az, hogy szerelem”… és hasonlók.

Mivel a lányaim éppen a legdurvább szerepjátékos korban vannak, mindent játszunk, amit autóban lehet: néha repülővé alakulunk, ahol egyszerre vagyok pilóta és utaskísérő, de van, amikor csak taxisofőrként kérdezem ki őket a pontos címnél. Néha pedig Olafként vezetem a szánt, amiben Elsa és Anna utazik a hegyekbe.

Ha pedig kifogynak a témák, jöhet a zene, és akkor már a dalválasztással is elmegy legalább tíz perc. Van, amikor csak énekelünk, máskor benyomjuk a YouTube-ot, néha pedig előkerül a rajzfilmslágeres CD.

Érintős generáció

A rajzfilmnézés nálunk erősen korlátozva van, de ez nem jelenti azt, hogy nem használunk digitális eszközöket. Egy dologhoz ragaszkodom: olyan készüléket, amin internetes elérés van, a lányaim csak szoros felügyelet mellett kaphatnak a kezükbe. Nemrég derült ki, hogy a YouTube Kid tele van szörnyű tartalmakkal, plusz a böngészőben is könnyű fura helyekre jutni, ezért a telefonom csak net nélkül kerül gyerekkézbe az autóban. Vannak viszont szuper játékok, amiket már egy kétéves is játszhat felnőtt felügyelet nélkül. A BOOKR Kids egy mesealkalmazás, ahol lapozható meséket lehet letölteni a könyvespolcodra. A KEDD Stúdiónak, a LEGO-nak és a Fisher Price-nak is csodás játékai vannak, amikkel persze előtte sokat kell együtt játszani, hogy utána menjen egyedül is. Ennek még net nélkül is vannak kockázatai, néha egy-egy gyanús csend után átrendeződnek az alkalmazásaim… vagy hirtelen készül 50 sorozatfelvétel a tarkómról, vezetés közben. De az is megesett már, hogy az autó kihangosítóján észleltem, hogy valaki hívást indított épp. Szerencsére általában a „kedvencek” között szoktak randalírozni, mert ott vannak fotók is a nevek mellett. És bevallom, néha azért lehet mesét is nézni, egy-egy kedvenc az első ülések közé beékelt tableten óriási segítség egy váratlan dugóban vagy hirtelen jött utazásnál.

Vekerdy Tamás azt mondja, azért nem ajánlott a mesenézés, mert a gyerekeknek ennyi idős korban inkább mozogni kellene, és kreatívan játszani. Ezeket egy autóban nem mindig lehet megtenni, így talán azzal okozzuk a legkisebb kárt, ha ilyenkor nyúlunk az esetleg merev bámulással járó mesenézéshez. Mi mindig olyan rajzfilmet választunk, amit együtt már láttunk, hogy az utána érkező kérdéseket könnyen meg tudjuk válaszolni.

Apró trükkök

Matrica. Olcsó, kis helyen is elfér, vannak belőle könnyen leszedhető típusok, így nekem ez a legnagyobb aduászom. Az autóban hosszú úton még mindig úgynevezett „pajzsos” ülésben utaznak a lányaim, a pajzs kidekorálása kifejezetten jó elfoglaltság, de repülőre például matricás füzetet szoktak kapni. Viszont egy sima füzet és pár ív matrica is tökéletes, egészen piciknél praktikus, ha a matricákat körül lévő – szintén öntapadós – részt előzetesen eltávolítjuk, úgy sokkal könnyebb leszedni. A repülős pakkunknak mindig alapkelléke egy-egy komolyabb adag matrica.

Hang és kép. Sosem gondoltam volna, de a hangoskönyvvel párhuzamosan nézegetett mesekönyv mindig óriási sikert arat.

Amúgy is vannak hangoskönyveink, ezek önmagukban is nagyon jók, de néhányhoz akad hozzá kapcsolódó mesekönyv is, azok a legjobbak. És régóta tervben van az is, hogy mi magunk felolvassuk a kedvenc meséiket, így ezeket hallgatjuk majd útközben.

Régi-új játék. Az első repülésüknél mindkét lányom kapott egy-egy új kartonkönyvecskét (félévesek voltak mindketten). Azóta igyekszem ennél praktikusabban megoldani: hosszú utak előtt pár nappal mindig van egy-két nagy kedvenc játék és könyv, amit kicsit eldugok. Csak hogy az utazáskor újra megörüljenek neki, és még boldogabban foglalja le őket hosszú percekre. Nálunk a könyv a legjobb, de ha felnőtt is ül a közvetlen közelükben, akkor például kártyázni is lehet.

Magazinok. Eleinte – én, kis naiv – magamnak vettem újságokat a repülőútra meg a pihenésekre. De hamar kiderült, ezek maximum arra jók, hogy végiglapozzuk, és elmondogassunk egyenként, ki a néni, és ki a bácsi benne. Meg hogy melyik ennivaló milyen felismerhető alapanyagból készül. Aztán kiderült, hogy ehhez még be sem kell fektetni egy-egy újságba, a terjedelmesebb ingyenes katalógusok tökéletesen megfelelnek a célnak. Azóta gyűjtjük ezeket, és az autóban tároljuk. A legjobb persze az IKEA-katalógus, amit én hónapok óta szeretnék megnézegetni, de nem adják oda.

Szóval nem mondom, hogy kisgyerekekkel utazni olyan, mintha egyedül mennél, mert nyilván sosem tud olyan lenni. De az nyilvánvaló, hogy akkor is irtó mókás, ha fárasztó. Főleg, hogy az én gyerekeim rendszeresen azzal fejlesztik a memóriámat, hogy a legjobb szövegeiket az autóban tolják, ahol esélyem sincs felírni, így meg kell jegyeznem őket a célállomásig.

Tóth Flóra