Poli...mi?

A poliamoria érdekes műfaj. A „hivatalos” meghatározás szerint „kettőnél több személy közötti intim kapcsolat egyidejű gyakorlata, kívánsága vagy elfogadása, melyről minden szereplőjének tudomása van, és amelyhez hozzájárul”. 

Gyakran felelős nonmonogámiának is nevezik, ahol a nyíltság és az őszinteség meghatározó tényezők. Nem keverendő össze a poligámiával, ahol egy férjnek több felesége is van, bár nem kizárható, hogy a férj lehet ebben az esetben poliamor. Bár nem monogám kapcsolatok azóta léteznek, amióta kettőnél többen vagyunk a földön, ezt egészen 1990-ig nem definiálta senki. Aztán jött Deborah Anapol pszichológus, és a szó 1999-ben bekerült az Oxford English Dictionarybe.

Azok az emberek, akik úgy vélik, hogy poliamorok, elutasítják azt a nézetet, hogy csak egy személlyel lehet egyszerre szexuális és intim érzelmi kapcsolata az embernek. Jellemző rájuk, hogy

egynél több embert szeretnek, a szerelem van a fókuszban, mindenki szabad kapcsolatokban él, mindenkire ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, a kommunikáció mindig őszinte, és a kapcsolatok erőszakmentesek.

Mi van?

Lássuk be, nem könnyű elképzelni annak, aki sosem volt szerelmes két emberbe, hogy ez hogyan tudna működni. Ez a fajta szerelem minden valószínűség szerint rugalmasságot, elfogadást és megértést vár mindegyik féltől. Ennek ellenére a poliamoria szabályai nem sokban különböznek a hagyományos kapcsolatokétól, attól eltekintve, hogy az érintettek kettőnél többen vannak a „párkapcsolatban”. Tehát olyan, hogy „megcsalás”, ebben a felállásban, nincs – bármilyen furcsán is hangzik ez. Ha valamelyik fél be akar vonni egy „szeretőt”, akkor arra mindenkinek rá kell bólintania. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A poliamoriában élőknek is vannak szabályaik, ahogyan minden kapcsolatban tisztázza az ember, hogy neki mi fér bele, és mi nem. Ha megvan a keretrendszer, annak az elvén lehet mozogni a kapcsolatban, és létrejöhet az a bizalom, ami nélkül mindez nem volna lehetséges. 

Sokan azt gondolják, ez az egész csak a szabados szexről szól, de itt egyáltalán nem a szexen van a hangsúly – bár természetesen a legtöbb esetben része a kapcsolatoknak –, hanem inkább az érzelmeken.

Ha megpróbálunk belehelyezkedni valakinek az életébe, aki ilyen kapcsolatban él, az egyik első kérdés az, hogy mi van a féltékenységgel? A Poliamoria Magyarország nevű szervezet szerint fontos tisztázni, hogy miért is érez az ember féltékenységet? Azért, mert nem érzed azt, hogy szüksége van rád a másiknak? Azért, mert nem vágynak rád? Mert birtokolni akarod a másikat?

A műfaj művelői szerint fontos, hogy minden partnerre oda kell figyelni, és akkor elkerülhető vagy csökkenthető a féltékenység. 

Véleményük szerint, ha valaki azzal magyarázza, hogy a partnere másra is szemet vet, hogy nem tartja magát elég jónak, akkor vélhetően az adott személy nem lesz boldog egy ilyen poliamor-kapcsolatban. 

De... miért?

Nehéz megérteni, és főleg elfogadni, hogy miért is akarna valaki mással ágyba bújni a partnerünk, ha elégedett velünk. Pedig ez állítólag nem arról szól, hogy nem elégedett, hanem egyszerűen arról, hogy másba is szerelmes, márpedig a szerelem része a testi egyesülés, és ezt azzal az illetővel is szeretné megélni. Ráadásul – a poliamorok szerint – minden fél profitálhat a dologból, hiszen a testi szerelemben mindig lehet valami újat tanulni...

Mielőtt azt gondolnád, hogy ez csodálatos, hisz megélheted a szerelem minden válfaját általa, azért ennek a típusú kapcsolatnak is vannak hátulütői. Méghozzá azért, mert emberek vagyunk, akiknek vannak érzelmeik. Sokféle ember, sokféle érzelem.

Több partner pedig több nehézséget jelenthet. Ráadásul minél több embernek nyitod meg a szívedet, annál több lehetőség van arra, hogy valaki összetöri. 

Azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az ilyen típusú kapcsolatok csak akkor lehetnek érvényesek, ha minden résztvevő boldog. Ha mindenki megtalálja a harmóniát a kapcsolatban, ha nincs hiányérzete. Ilyenkor a poliamoria tényleg életképes választás.

Oké, és ha gyerek is van?

Persze, ez elméletben jól hangzik, de nem biztos, hogy a gyakorlatban azonnal megy. Még akkor sem, ha minden fél rendkívül nyitott – ami, ugye, a poliamorok esetében alapfeltétel. Ha pedig gyerek vagy gyerekek vannak, akkor a helyzet még bonyolultabb.

Bár erről több könyv is született, és kutatók megvizsgálták, mi a helyzet azokkal, akiknek több szülőjük van, mint kettő. Érdekes, hogy Elizabeth Sheff például arra jutott: ezek a gyerekek jól kommunikálnak, ügyesen oldanak meg problémákat, gondosan terveznek, rugalmasak a gondolkodásukban, magabiztosak és van önálló véleményük. De ami a legfontosabb: biztonságban érzik magukat.

Ezzel együtt az is kiderült, hogy egyes esetekben, ha a szülők poliamor kapcsolatban élnek, akkor kevesebb figyelem jut a gyerekre, mint kellene. Ráadásul egy gyerek viszonyulása az ilyen típusú összetett élethelyzetekhez és kapcsolatokhoz attól is függ, hogy hány éves. Kisebb korban általában teljesen természetes számukra ez a fajta felállás (ahogy bármilyen felállás – a szülő az szülő; adottságnak veszik azt, ami van). A kamaszok pedig úgyis lázadnak, akár így, akár úgy élnek a szüleik.

Azt, hogy te el tudod-e képzelni az életed poliamorként, csak te tudhatod. Minden kapcsolat más, akár két, akár több ember van benne, ám egy biztos: csak akkor működik, ha minden fél tud róla, mindenki jól érzi magát benne, és senki nem érzi úgy, hogy sérül a kapcsolatban, szeresse akár egy, akár több ember. Ha pedig gyerek/ek is vannak, akkor mindez hatványozottan igaz. Szóval valahol itt van a lényeg: éljétek meg a szerelmet, úgy, ahogy nektek jó. Mert szerelmesnek lenni jó! 

Kiemelt kép: Vicky Cristina Barcelona/The Weinstein Company

Zimre Zsuzsa