Rögtön az elején szeretném hangsúlyozni, mert ez nagyon fontos: ha bármilyen fizikai tüneted van, mindenképpen fordulj orvoshoz! A pszichológusok nem varázslók, nem látnak bele a testi folyamataidba. Test és lélek hatnak egymásra, de nem csak a lelket, a testet is gyógyítani kell, ha szükséges.

Egyre több olyan véleményt lehet mostanában olvasni, melyek a fájdalomra, a szenvedésre mint valamiféle átalakulási folyamatra tekintenek, és egyben az értelmét, üzenetét keresik annak. A tradicionális ősi kultúrák számára a betegség, a szenvedés a test veleszületett bölcsességének megnyilvánulása, mely által létünk értelmét találhatjuk meg.

Tisztító folyamatot is látnak benne, mely során a rossz beidegződésektől megszabadulhatunk, teret adhatunk valami újnak, mely megérkezett életünkbe.

Természetesen, mikor benne van valaki épp egy betegségben, nem könnyű így látni a dolgokat. A fájdalomban, a nagy változásokban azonban óriási a növekedési potenciál, ha a tünetek mögé nézünk kicsit. Ehhez pedig szükséges, hogy tisztában legyünk az érzéseinkkel, ami nem is olyan egyértelmű, mint gondolnánk.

Ross Buck pszichológusprofesszor az érzelmi reakciók háromféle típusát különböztette meg, attól függően, hogy mennyire vagyunk azoknak tudatában:

  • Az első csoportba azok az érzelmi reakciók tartoznak, melyek tudatosulnak bennünk. Egy belső tapasztalás arról, hogy vagyunk. „Mérges vagyok.” „Boldog vagyok.”

  • A második csoportba azok a reakciók tartoznak, melyeknek az átélő nem feltétlenül van tudatában, de a környezete számára látható, hogy az illetőben – a nem verbális jelzései alapján – mi játszódik le. Annak ellenére, hogy például azt tanulta meg, hogy elégedetlenségét fojtsa el munkájával kapcsolatban, tudattalan érzései befolyásolják testének fiziológiai folyamatait. „Az élet nehéz, rommá kell magamat dolgozni ahhoz, hogy sikereket érjek el.”

  • A harmadik csoportba a különböző külső események által kiváltott testi (hormonális, immun-) reakciók tartoznak, melyek nem tudatosak.

A második csoportba sorolt reakciók azok, melyeket a szülők általában nehezen tolerálnak. Például hazajön a gyerek az óvodából, agresszív, össze-vissza rohangál, terrorizálja a kistesót. Valami belső feszültség hajtja, de érzéseit még nem tudja kifejezni. Ebben a korban tanulják meg a gyerekek, mire, hogyan reagál a környezet. Melyek az elfogadható érzések, és melyek azok, amik nem.

Ha sok testi reakció kerül az „elfogadhatatlan”, „szégyenteljes” skatulyába, sérülhet az érzelmi önszabályozás.

Ez azt jelenti, hogy a gyerek nem tanulja meg összekapcsolni belső, zsigeri érzeteit az érzelmeivel. Illetve, ha össze is kapcsolja azokat, maga az érzés leblokkolódik mint „elítélendő” dolog.

Ahhoz, hogy érzelmeinket, vágyainkat jól tudjuk kezelni, szükséges, hogy tisztában legyünk azokkal. Így vesszük észre például, ha stresszesek vagyunk. Következő fontos lépés, hogy a felismert érzéseket ki is tudjuk fejezni. Igényeinknek, határainknak hangot adjunk, ha szükséges. „Ááá, az én életemben semmilyen stressz nincs” – mondja valaki velem szemben ülve, de közben rendszeresen bepánikol, vagy orvosilag nem magyarázható rosszullétek gyötrik, és marokszám szedi a savlekötőt. E mögött gyakran az áll, hogy az illető nem ismeri fel, ha szorult helyzetben van, mert nem tanulta meg értelmezni testi reakcióit, túl sok érzés került a Buck által leírt (nem tudatos), elfojtandó érzések csoportjába.

Mindezek mellett a mai kor embere supermanként/superwomanként úgy gondolja, hogy teljesítő képességének határa, vagy annak hullámzása, csak és kizárólag az ő lúzerségéről tanúskodik. Az semmiképpen nem normális, ha valami túl sok. Önmagunkat figyelmen kívül hagyva, valamiféle külső teljesítményminimum felé toljuk a tűréshatárunkat. Ezzel egy sor belső érzet, érzelem az elkerülendő listára kerül, miközben a saját határok, valódi szükségletek elfojtása óriási energiabefektetéssel jár. Így lehet valakinek magas a stressz-szintje, miközben „minden rendben van” az életében. Ez a rejtett stressz, amely hat ránk, miközben nem is vagyunk tudatában.

Bár társadalmi norma szerint nincs is semmilyen nehéz helyzet valakinek az életében, fizikai állapota mégis arra utal, hogy valami nincs rendben.

Testi problémáink lelki gondjainkról, meg nem oldott feladatainkról is árulkodnak. Érdemes elgondolkozni, mi állhat a háttérben, a teljes gyógyulás elengedhetetlen része, hogy változtassunk élethelyzetünkön, magunkon. Akit a téma bővebben érdekel, annak jó szívvel ajánlom dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvét.

Figyelem, pszichológus szerzőnk mindenképpen azt tanácsolja, hogy ha: bármilyen fizikai tüneted van, mindenképpen fordulj orvoshoz. A pszichológusok nem varázslók, nem látnak bele testi folyamataidba. Test és lélek hatnak egymásra, de nem csak a lelket, a testet is gyógyítani kell, ha szükséges! 

Sebők Franciska

Ha szívesen olvasnál a lelki gondok fizikai megjelenéséről egy gunyorosabb írást, akkor kattints IDE!