WMN-Milli

–

Csak úgy mosolyogni? Nem férfias

Annyi mindenért lehetne önmagunk ellen tenni, de semmiért nincs értelme. A morgás, hörgés, fröcsögés, sirám és keserű társaik ugyanúgy kábítószerek. Használóikat megtévesztik, elkábítják, és egy szürke fátylat vonnak eléjük, amitől színvakok lesznek. Ezzel én sem voltam másképp, ha a közelembe jött egy hiperpozitív idióta, az első gondolatom az volt, hogy szívesen leütném. Mert ne jöjjön már nekem a pozitív szemléletével, Jézusával, Buddhájával, ezocukrával meg nyúédzssel, kinek van erre szüksége? Hát nem látja, hogy én szenvedek – és szenvedni akarok, és szenvedni fogok... és éppen nagyon leszarom, hogy ő parfümmel fújná az összepiszkított lelkemet?

Csak úgy mosolyogni amúgy sem férfias, túlzottan rózsaszín, így hát marad a kőkemény „morcarc”, nehogy már buzinak nézzenek!

Hasonlóan zavaros gondolataim voltak arról, milyen is egy igazán pozitív életszemlélet, és azt is látom, hogy sokan vannak ilyen állapotban. A pozitív életszemlélet a tanult öltönyös inspirátorok miatt hiteltelennek látszik, és sokakban ellenérzést vált ki.

A balsors... meg a tépés

Tetszik, nem tetszik, de múltunk súlyát cipeljük, és nem kevés mélylélektani okot feltárhatnánk történelmünkből, ami miatt tovább folytathatnánk balsorsunkat, és téphetnénk is miatta, ahogy én is tettem. Én elmentem '56-ig. Nagyapám a nép mellé állt katonaként, emiatt halálra ítélték, majd három gyermeke miatt kegyelmet kapott, de börtönbe zárták, kínozták, ütötték-verték, családunkat megfigyelték, meghurcolták. Majd '89-ben kapott egy másfél szobás panellakást, mert végül is „jófej” volt. Csak addigra megnyomorította a bánya, meg ő magát, és rá egy évre meg is halt.

És mi bekuporodtunk ebbe a piciny lakásba, városunk peremén, ahol is szerelemre leltünk. A drog meg én. Vittem tovább a megbélyegzett családi zászlót, és lobogtattam a poklom felé, amit én teremtettem meg magamnak, akárkire is kenném. Hiszen én csúsztam el rajta(m).

Ez igen egyértelmű és logikus összefüggés, ugye? Aki keres, az bizony talál, és kifogás mindig, mindenhol van, ahogy megoldás is. Mert mi döntünk. A helyzetre adott reakciónkat mi választjuk meg. A mosoly pedig lehet egy jó megoldás. Hiszen komoly lakatokat tud eltörni, ha mi magunk szívünk legmélyéből tudjuk előhívni.

Szívbevilágítás

Úgy hiszem, a saját példámon keresztül már igen sok embernek sikerült rövidebbre fogni az útját a mosolytalan rossz felé, és teszem ezt rendületlenül. Harmincévesen elhatároztam, hogy minden erőmmel a világ jobbá tételén fogok dolgozni. Postásnak mentem, és pozitív üzeneteket kezdtem el írogatni az ügyfeleimnek. Öt év alatt legalább százezer kézzel írott cetlit, osztottam szét városszerte. Ettől mindenki több lett.

Nos, ennyi élő mosolya kevés embernek van! Sok-sok képem van a lelkemben a pillanatról, amikor valaki meglátta az első cédulát. Olyan, mint amikor bevilágítanak a szívedbe valami különleges fényforrással, amitől eddig mindenki mosolyra fakadt.

Persze olyan is volt, aki zavarában húzta a száját, és visszautasította. Azért ez Magyarország. De én szeretlek.

Most egy gyermekotthonban dolgozom, otthon is van kettő gyönyörűségem, és mellette iskolákban előadom a történetem elrettentésként, és közben végzett masszőrként szociálisan rászorulókat ingyen masszírozok. A cetlik útja sem állt meg, továbbra is lépten-nyomon, boldog-boldogtalannak osztom bárhol, ahol megfordulok.

Önző, szemét alak vagyok, aki még mindig szenvedélyes függő. Csak ma már nem ártalmas a „drogom" – sem nekem, sem másnak. Nem bírok leszokni a másoknak adott örömről, mert ettől nekem évek óta egyre jobb. És mindenkinek, aki a közelemben van. Ajánlom másnak is: Akit érnek, azzal tegyenek jót, ahogy tudnak! 

Szőke Tibor

Az olvasói pályázat második- és harmadik helyezett, valamint különdíjas írásait se hagyd ki!

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van