Igazán menő bolhapiacra járni. Kincsekre vadászni, pár forintos Herendi porceláncsészére, diófából készült ládikóra, vagy épp egy ütött-kopott aranyozott képkeretre bukkanni, óriási boldogság. Flow. Transz. Az árusok limlomjai közt keresni, kutatni, gyűjtögetni... remek. Hasonlóan érezhette magát az ősember, amikor elindult táplálékbeszerző körútjára, és piros bogyót talált.

Nagy hájpja van a bolhapiacoknak, garázsvásároknak, lomtalanított kacatok közti kotorászásnak. Már régen nem igaz, hogy a szegények járnak turkálóba, a gazdagok pedig sosem vennék fel a mások kinőtt cuccait. Az egyik kedvenc turim a Széll Kálmán tér közelében van, reggel, nyitás előtt ott várakoznak a menő, elegáns hipszter-csajok, akik valami újra jönnek vadászni, valami olyanra, ami nem jön szembe az utcán. Rengeteg ruhájuk van, de mindig jöhet egy papagájmintás lila selyemblúz a kilós turiból 300 Ft-ért.

Egy csomó magyar DIY-blogger szerzi be az alapanyagot Budapest környéki bolhapiacokról, az ő sikersztorijaikon felbuzdulva, (rézből készült oroszlános fiókgombot 100 Ft-ért is lehet venni, menő szekrényt párezerért) elhatároztam, hogy én is kimegyek.

Persze nem akartam egyedül nekivágni az ismeretlennek. Egy szakavatott ismerősömet kerestem fel, akiről tudtam, hogy minden szabad hétvégéjét bolhapiacokon tölti. (És ezúttal a minden hétvége nem újságírói túlzás). Köő Adrienn fotós, hétvégente hajnalban kel, hogy az ötórás nyitáskor a legjobb tárgyak közt csemegézzen. Télen a sötétben bányászlámpát tesz a fejére, úgy keresgél. Lenyűgöző a szenvedélye és a gyűjteménye is. Fotós műterme teli van egyedi kincsekkel, van egy impozáns hintaló gyűjteménye, köztük egy XIX. századi csodaparipa, amit a karácsonyi fotózáskor használ. Pekingben vagy Berlinben a zsibvásárokat éppúgy felkeresi, mint itthon és vidéken. A munkájához szükséges műtermi tárgyakat kizárólag ilyen helyeken szerzi be, és szinte mindent gyűjt. Antik bútorok, régi festmények, perzsaszőnyeg... Adrinál tényleg minden van. Szenvedélybeteg. Ezt ő mondja magáról, meg azt is, hogy elvisz magával a budaörsi zsibvásárra.

Vasárnap 4.20-ra állítottam be a vekkert, csörgött is, úgy riadtam fel, mintha földrengés lenne. Kinéztem az ablakon, és reménykedtem, hogy esik az eső, borús az idő és Adri ír egy SMS-t, hogy a mai akció lefújva. Nem ilyet írt, hanem egy nagyon lelkes üzenetet.

4.40-kor felvett a Széll Kálmán téren, ami szinte üres volt. A hosszúra nyúlt szombat éjszakából szállingózott hazafelé pár angol fiatal. Törölgetem a csipát a szememből, alig éltem ilyen korán, Adri viszont pacsirta, neki az ilyen hajnalok hajnalán kelés meg sem kottyant. 

Ötre érkeztünk a piacra. Vagy nyitásra érdemes menni, amikor kipakolnak, hogy a valódi kincseket ne happolják el a műgyűjtők, a nyugati galériák itteni emberei, vagy 12-re, zárásra. Az utóbbinál lehet a legjobban alkudni, ami megmaradt, azt tényleg olcsóbban adják.

Még rakodtak az árusok, amikor megérkeztünk. Fehér lepedőre, kisebb asztalra vagy a piaci pultra pakolták a rengeteg tárgyat, kisbiciklit, szekrényt, ezüst zsebórát, növényeket, friss retek kilóját 600 Ft-ért. 

Ez tényleg az a hely, ahol használt koporsón kívül minden volt.

Adri mutatta az irányt, hogy merre érdemes kezdeni, és közben magyarázott. Mindig alkudni kell. Mindent alaposan meg kell nézni. Ami megtetszik, azt vedd meg, ne gondolkozz rajta túl sokat, és főleg ne hagyd ott, „a majd  visszafelé megveszem” itt nem túl hasznos tanács. A legelején gondold át, hogy mi az, amit vásárolni akarsz, vagy mi az, aminek a gyűjtésébe kezdesz, és azt keresd.

Ahogy sétáltunk, Adri egyszer csak megbökött:

– Látod azt a fickót sárga kabátban? A habán porcelánkutatás vezetője, nála vizsgáztam porcelánból!

A fickó egy porcelánokkal teli lepedőn válogatott guggolva. Művészettörténészek, dúsgazdag műgyűjtők, és külföldiek itteni emberei drága ruhákban éppúgy kotorásztak a lomok közt, mint bárki más. Az utóbbiak azok, akik járják Európát, telepakolnak egy teherautót itteni tárgyakból, kiviszik Franciaországba, ott restaurálják, és egy exkluzív belsőépítészeti stúdióban árulják annyiért, amennyiért itt az egész budaörsi zsibvásárt fel lehetne vásárolni.

A piacon egy úrinő fonott kosárral a kezében valamit nagyot vonszolt, ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy egy becsomagolt szék. Adri egy másfél méter magas madárkalitka mellett állt meg. A műtermébe remek kellék lenne. Menyasszonyok fotózásához éppúgy lehetne használni, mint hangulatképekhez. Leálltunk az árus mellett, Adri profin vizsgálja a tárgyat. Teli van madártollal és ürülékkel, rendesen ki kéne pucolni. Olcsón meg tudná venni, de sokat kellene költeni a felújításra. Úgy döntött, hogy nem veszi meg.

– Nem az igazi! – mondta, és továbbment.   

Összefutottunk egy ismerősével, a férfi negyven körüli, civilben pénzügyes, két gyerek apukája, amúgy szenvedélyes zsebóragyűjtő. Adrival egy zsolnays BÁV-tanfolyamon találkoztak.

– Jó volt a képzés, sok alapismeretet megtanultunk, de az igazi iskola ez! – mutat körbe.

– Ha majd minden szombaton és vasárnap kijössz, hétről-hétre minden reggeled itt töltöd, és végignézed zsebórák tízezreit, akkor sajátítasz el valódi tudást.

Adri is fontosnak tartja a tanulást, mindennek utánanéz, porcelánok logóit kutatja, esténként művészettörténeti könyveket búj.

Közben én is kincset keresek. Eszembe jutott, hogy még lógok az anyák napi ajándékkal. Nem akartam a bon-bon – virágcsokor kombót ellőni idén is, tudtam, hogy a bolhapiacon Adri segítségével valami remeket találunk.

Pár megkötésem volt, hogy az ajándék tízezer alatt legyen.

– A legjobb lenne, ha beleférne a táskámba! – mondtam Adrinak, neki meg tűz lobbant a szemében, és nekiindult a vadászatnak.

Találtunk egy sötétkék Zsolnay-csempét aranykeretbe foglalva. Adri gyanakodva méregeti.

– Nem biztos, hogy eredeti! – mondja. Én alkudozásba kezdek, párezer forintért vihetem is. Gyönyörű darab.

Nyolcra értem haza. Reggel nyolcra. A családom még aludt. Pár perccel később felébredtek, én meg lelkesen mutogattam a Zsolnay-csempét, amit vettem. Aztán tizenegy körül kidőltem. 

Vasárnap este érkezett egy üzenet Adritól: a csempe eredeti, megtalálta e-bayen, ahol a duplájáért kínálják. Az első bolhapiacomon rögtön egy remek fogással gazdagodtam. Azt hiszem, máskor is megyek még!

Durica Katarina