Igazságtalan vagyok. Az edző és tulajdonos, Varga Eszter például roppant szexin képes mindenféle emberfeletti dolgot művelni a rúdon, de alapvetően csöppet sem a szexfaktorról szól ez a sport, hanem a különböző nehézségű pózokról. Alapvetően a rúdtánc az éjszakai bárok kelléke volt, az egzotikus rúdtáncosoknak nevezett hölgyek ezen vadították be a férfinépet – ráadásul tűsarkúban. Úgyhogy most virtuálisan leborulok az összes éjszakában dolgozó előtt, aki képes erre. Én természetesen nem húztam tűsarkút, amúgy is bénán járok benne, ráadásul ez a másik műfaj, amit a jogászból lett rúdtánc stúdió tulajdonosa, Varga Eszter mesél el nekem. Ő hat éve rudazik, stúdióját óránként lehet kibérelni profiknak, akik már négyméteres rúdon gyakorolnak. 

Eszter a rúdon
Na, ez biztosan nem fog menni!

Ő olyan mozdulatokkal mászik fel a rúdra, majd csavarodik ki, hogy az ember azonnal azt gondolja, ennél semmi sem egyszerűbb, aztán az első póznál jön a pofára esés. Póznál, nem mozdulatnál. Ami azért jól mutatja, mennyire nehéz sportról beszélünk. A négyméteres rúd felső részére is fel kell menni egy versenyen, ami számomra teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Eszteren nem látszik, hogy ki lenne pattintva, nem is értem, milyen titkos izmai vannak, ugyanakkor szerinte nem az izmok mérete az, ami meghatározza, milyen erős valaki. A rúdtáncon a gyúrós fiúk is elvéreznek, pedig az erőgyakorlatokban elvileg ők nagyon jók. A parkourosoknak jobban megy a dolog. 

Eszter spárgázik a rúdon
Egy laza spárga?

És akkor ott állok én, az átlagember, szégyenletes kondiban. Az első húsz perc a bemelegítésé, kábé itt érzem magam először és utoljára komfortosan. Aztán jön az ismerkedés a rúddal. A showgirl-, balerina- és rákpóz látszólag pofon egyszerű. Látszólag. Ahogy állok ott a gyerektől kölcsönzött rövidgatyóban – nyilván nincs tenyérnyi bugyikám, amiben komfortosan érezném magam –, és próbálom kecsesen 90 fokban felemelni a lábam, eszembe jut a Semmelweis utcai balettiskola, ahol Ági néni szomorú pillantásaiból egyből láttam, hogy én biztosan nem leszek balerina. Ági néninek igaza lett. Az egyórás edzés alatt képes lettem legalább három mozdulatot végrehajtani, mondjuk, az egyiket kizárólag úgy, hogy közben Eszter tartotta a csípőmet, hogy ne essek össze. Ritka szánalmas látvány volt, bár szerinte ez teljesen természetes, és ezért is erősek a rúdtánc oktatók – mármint azért, mert az edzetlen tanítványokat tartják meg a pózokban. A feladatok egymásra épültek, csináltuk őket közösen is – na, ez volt csak igazán frusztráló. 

Zsuzsa a rúdon
Az életemért küzdöttem

Aztán mégis sikerült a tűzoltópóz, én meg igyekeztem nem nézni a tükröt, ahol kiderül a kíméletlen igazság, hogy a belső megélés és a külső látvány nem sokban találkozik egymással. Mindenesetre egy óra alatt rendesen lefáradtam, másnapra mindenféle rejtélyes izmaim jeleztek, a véraláfutásokról nem is beszélve. Eszter azt mondja, a véraláfutások helyéből rögtön kiszúrható, ki milyen szinten tart, a lábon előjövő foltok a kezdőkre jellemzőek, aztán jön a törzs, és végül a karok. Ezek néhány nap alatt elmúlnak, a rúdtánc pedig vagy megérint, vagy nem. Szerinte ez az első órán kiderül. Nálam nem derült ki, bár nem mondok határozott nemet a műfajnak, azt sajnos be kell látni, hogy a rúdtánchoz kell egy alaperőnlét, ami jelen állapotomban nincs meg, de ha neked igen, akkor mindenképpen érdemes kipróbálni a dolgot. Amit biztos, hogy fejleszt: az az izomerő, a core-izmok, a kiállás, a kitartás. 

Ha nem tudod eldönteni, mennyire a te műfajod ez, ugorj el a Trafóba vasárnap, ahol profi rúdtáncosok mérik össze tudásukat. Ami izgalmassá teszi a dolgot, hogy történeteket mesélnek el a táncon keresztül, amelyek közt lesz vidám, de megrázó is. 

Zimre Zsuzsa