Szentesi Éva: Az életben több igazi van – Bugyogóból is

–

Minden nőnek kell alkalomhoz illő fehérnemű. – Nem, nem, ez így nem lesz jó.

Minden nőnek kell tiszta bugyogó. – Na, de így se. (Mondjuk, ez attól még igaz.)

Minden nőnek legyen otthon szexi tangája, mert csak azzal csábíthatja el a pasit. – Ez is egy baromság, mert rengeteg nő csábít tanga nélkül. Akkor most tulajdonképpen, hogy is vannak ezek a nagy igazságok a nőkről és a fehérneműkről?

Kislányként mindig veszekedtem anyával, hogy nem akarok állatmintás alsóneműt felvenni, mert az olyan ciki. Legyen inkább masnis vagy virágos, mert azt sokkal inkább illik hozzám. Majd ugyanez a lánygyerek – vagyis én – meg én, aki a kilencvenes évek derekán serdült, alig várta, hogy megvehesse az első tangáját. Mert a tanga volt a felnőtt női lét záloga. Pedig hol voltam én még akkor a felnőttségtől... Később, a tangakészletemet – amit jó ideig semmi pénzért nem cseréltem volna le nagymamabugyira – gazdagítottam mindenféle észveszejtő csipkedíszítéssel, masnival, rojttal, bojttal, rávarrott bőrbetétrésszel, és néha tényleg úgy mentem bulizni, hogy a ballon alatt egy komplett dominaszerkót viseltem. Erős túlzással.

Aztán lett egy nagy vágás a hasamon, és ma már egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy ezt az érzékeny, elevenhússzínű vonalat ne védje anyag. És akkor, ha már a heg a köldököm fölé ér, a bugyi legyen karcsúsító, mert azért jóval több már a derekamon a párna, mint a kétezres években. Ha pedig már karcsúsít, akkor nem feltétlenül akarok megfulladni, ezért tök jó lenne, ha egyszerre volna kényelmes és csinos is a darab, no meg én is csinos maradnék benne.

De, tudjátok, az igazi megtalálásához sokáig kell keresgélni. És egy életben nemcsak egy igazi létezik, hanem jóval több is (sajnos vagy nem sajnos, ez a helyzet). Mert minden életszakaszra és élethelyzetre van egy-egy igazi.

Az igazi igazi tökéletesen ismeri a testem minden zugát, főleg ott lenn, meg azt is pontosan tudja, mekkora párnarész kell a melleimnek, sőt azt is érzi, hogy a sportoláshoz nem akarom kirakni a kirakatba őket, mert akkor úgy remeg, mint télen a kocsonya a hideg spájzban. (Persze, ha valaki, mondjuk, szeret sportolás közben is kocsonyásat játszani, és neki úgy jó, akkor tegye. Neki másik igazija van. Nem vagyunk egyformák... ebben sem).

Mindenki, aki kereste már valaha az igazit, tisztában van vele, hogy hiba nélkül nem megy. Hogy az ember néha mellényúl. Nem a megfelelőt választja. Túl sokáig ragaszkodik valakihez valamihez – ha már áldozatot hozott érte. Velem is előfordult. Volt, hogy egy vagyont fizettem értük, de soha nem vettem elő őket, ehelyett ott lapulnak egy fiókban, mert kicsit sem passzolnak hozzám. De ott a boltban, első ránézésre, és próbára teljesen más ígértek... annyira mutatósak voltak, hogy elcsábítottak. Én pedig cserébe elhittem, hogy én is óriásit fogok csábítani bennük. Egy fenéket! Ez nem így megy.

Kardos dédanyám a hanyatló nyugat ópiumának tartotta a kicsi bugyikat meg a szalvétányi melltartót, amilyenekben anyám előszeretettel flangált napozás közben.

Óriási szakadék tátongott az ő világa és a mi világunk között, abszolút elképzelhetetlennek tartotta, hogy az ember lánya egyszer eljut oda, ahol most van: hogy szabadon választhat, többféléből, többször és többet.

És akkor itt jöhetnek a károgók, hogy „régen mennyivel könnyebb és jobb volt minden, mert nem volt ennyi válás, mert a nők tudták, hol a helyük (legfőképpen a fakanál mellett), és nem mutogatták magukat, mert szemérmesek voltak”. Én még emlékszem a szárítókötélről nagyanyám hatalmas alsóneműire, amiket szégyenkezve teregetett a kert hátsó részébe, hogy meg ne lássa a szomszéd vagy nagyapám. Nagy, delejes, titokzatos szövetek voltak azok, több titkot rejtettek, mint amennyit képesek lettek volna az elődeink elmesélni.

Nekik nem volt választásuk. Vagyis jóval kevesebb. Férjhez kellett menni, sok esetben nem ahhoz, akit ők választottak volna maguknak, hanem valakihez, akit nem is ismertek, aztán ebben a frigyben benne kellett maradni harminc-negyven-ötven évig, vagy ha nagyon nagy szenvedés volt ez a házasság, akkor imádkozni azért, hogy jöjjön a háború, és vigyék el a frontra az embert. Közben tisztességesnek maradni, szemérmetesnek, és nem válogatni, mert a válogatós asszony az csalafinta.

Milyen boldog vagyok én, hogy nekem viszont lehet választásom! Szabad emberként élek, volt (és még van is) időm kiismerni, megismerni magam, a testemet, a szükségleteimet, a nőiségemet, és ehhez illően választani férfit, ruhadarabot és fehérneműt.

Mert bizony több igazi van az életben. Bugyogóból is. Melltartóból is.

Akinek meg csak egy, és azt is idejekorán megtalálja, mossa gyakran és kímélő mosással, hogy mindig tiszta legyen, de el ne kopjon közben.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/rCarner