–

Meleg nyári nap volt, az ablakokon keresztül ömlött be a napfény a járóbeteg részlegre. A felettünk lévő emeleten felújítás zajlott. Kalapácsok verték a csempét, rendületlenül, a csattanások visszhangoztak végig a kórházon. 

Az első eset egyszerű derékfájásnak indult. 

Mielőtt behívtam volna a beteget a vizsgálómba, megnyitottam a korábbi dokumentációját. Több száz kórházi papírt találtam. Nagy részük onkológiai osztályos megjelenés volt. 65 éves férfi, évek óta kezelik tüdőtumor miatt, ami már áttétet adott a májba és az agyba. Operatív megoldás nem merül fel, sugár- vagy kemoterápiától állapotjavulás nem várható. Javasolt a komfortterápia.

Az általános vizsgálatot röntgen-, majd CT-vizsgálat követte. A beteg nagyon erős fájdalmat panaszolt, már nagyon erős gyógyszerekkel próbáltuk ezt csillapítani, sajnos nem sok sikerrel. Ennek ellenére beszélgetett a feleségével, a fia segítségével kiment a mosdóba. Evett, és kérdezgette, mi a tervünk, merre megyünk tovább. Belgyógyászat lesz a cél, mondtam, de még meg kell várnunk a leleteket.

Megérkezett a CT eredménye

„Canalis spinalis szűkületet okozó pathologiás törés az L3-L4 csigolyatesteken, gyöki érintettség suspect.” Csigolyatörés, ami valószínűsíthetően nyomja a gerincvelői idegeket.  

Sóhajtottam. Tehát a csontját is megtámadta a rák, szétrobbantotta a csigolyáit. Vajon van egyáltalán olyan gyógyszer, ami az ilyen fájdalmon tud segíteni? 

Bemásoltam a lelet eredményét a saját dokumentációmba, majd nagy levegőt vettem, és kimentem a beteghez. A felesége azóta sem mozdult el az ágya mellől.

– Megjött a CT lelet – mondtam. – Sajnos el van törve két csigolyája, emiatt fáj ennyire a háta. Beszélni fogok idegsebészekkel, hogy ők mit gondolnak, szóba jön-e műtéti megoldás.

Az idegsebészeti konzílium kötelező ilyen esetben. De nyilvánvaló volt, mit fognak mondani. „Műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható, javasolt a konzervatív terápia maximalizálása.” 

A beteg értetlenül nézett fel rám. Nem sokat értett már abból, ami körülötte történt, az agyi áttétek miatt. Talán jobb is volt így. De a fájdalmat, azt érezte, azt felfogta.

A felesége viszont pontosan értette, mit mondtam. Hogy nem sokára teljesen ágyhoz kötött lesz, hogy elviselhetetlen fájdalmai lesznek. Még szorosabban fogta a férje kezét, és mereven nézett maga elé, mintha ki akarná zárni a valóságot.

– Doktornő, nagyon fáj – suttogta a beteg.

– Beszélek a főorvos úrral – válaszoltam. – Megbeszélem vele, hogy mi legyen a következő lépés, rendben?

A főorvost a szobájában találtam meg.