–

Mit is jelent számomra a biológiai terápia a kezelésen kívül?

Egy egységcsomagot: mosakodókrémet, arclemosót, kétféle testápolót. Első alkalommal még alig akartam elfogadni… A kezelés viszont egyrészt szárítja a bőrt, másrészt, vagy talán éppen ezért, gyulladásokat produkál. 

Félve vallom be, hogy a betegségem előtt még tusfürdőt sem használtam, a bőröm extra kényes, a legtökéletesebb számomra a tiszta víz volt. Az arcbőrömre egyetlenegy krémet találtam, ami bevált, esetleg nyáron olykor előkerült a testápoló. 

Mit csináljak én ennyi vacakkal?

A készlet – sajnos – tovább gyarapodott, ahogy egyik mellékhatás a másik után jelent meg: körömágygyulladás és a tinik réme, a pattanás! A szemem is kiszáradt, így szemcsepp is dukált, nem beszélve az orrnyálkahártyámról, amelyet szintén különféle kenőcsökkel próbálok karbantartani. Az arcbőrömre nem elég a kapott arclemosó, mert a szárazságát nem csökkenti, így kikísérleteztem egy keveréket, ami csodákra képes. A vazelin mindenhová jó, így megvan a szemránckrém is. A fejbőröm is kiszáradt, néhány félrekezelés után találtam egy jó sampont. A fogaim ápolására is fordítok időt, hiszen a fogágygyulladás és az esetleg megjelenő egy-két afta sem hanyagolható el. Fogmosás, fogzuhany, majd öblögetés… A kék-zöld-lila foltokra (injekció, miegyéb következményei) általában feketenadálytő-krémet használok.

A fürdőszobánkban gyógyszertári állapotok uralkodnak. 

Miután tehát beadom magamnak az injekciót,

minden este kozmetikai kezelésben részesítem magamat. Büszke vagyok magamra, mert úgy negyedóra alatt teljesen elkészülök, de ez csak azért van, mert este alig győzöm elvégezni mindazt a házimunkát, amit napközben elmulasztottam. Az egyik ilyen szeánsz alkalmával éppen a fogmosásnál tartottam. Benyúlok a neszesszerembe (Nesze! Szer!), kihúzom a fogkefét és a fogkrémet. Rányomom a fogkrémet a fogkefére, és elkezdem súrolni a fogaimat. Egyszer csak furcsa ízt érzek a számban. Mi lehet a fogkrémmel, jár az agyam, hiszen nem váltottam márkát, majd villámként csap belém a felismerés: a bőrápoló gél ingerli a nyelvemet. Elnevetem magam, gyorsan kiöblítem a számat, majd vidáman és talán még gyorsabban elvégzem a teendőimet. Mosolygok és mosolygok, jó estém van. Szexi a meggypiros ajakápoló a számon. Hát ez vagyok én…

„Nem varázsszer, de egészségjavító hatása lehet” – Ezeket érdemes tudnod a teljes értékű növényi étrendről

WMN Egszsg – 2022. június 15. – RB

A sebészeti osztályon sok időt töltöttem, ott is igyekeztem megőrizni a humorom

A vizitek alkalmával mindig „beparáztak” kicsit a nővérek. Rohangáltak kórteremről kórteremre, hogy pakoljunk mindent össze. Mi rossz gyerekként mindenhová pakoltunk, főleg élelmiszert. Ablakba, mosogatóhoz, asztalra. Persze elöl semmi sem lehetett. De felfedeztem a széfeket. Négy darab széfbe szépen szét lehetett porciózni a zsemléket, gyümölcsöket, kekszeket. Az élelmiszer különös kincset jelentett számomra, mivel állandóan éhes voltam. Azon vigyorogtunk, hogy mivel félig nyitva hagytuk az ajtókat, ha benéz egy doki, milyen képet fog majd vágni hozzá. Bár valószínű, őket nem izgatta volna a kajamentés, kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Szegény beteg, megpróbál mindenből mókát csinálni, amíg persze képes rá…

A vizitek is kisebb megrázkódtatást jelentettek, hiszen egyre nagyobb és nagyobb csapat érkezett. Naponta háromszor: reggel negyed nyolc és fél nyolc körül, majd délután kettő és három között, illetve este hét után. A sebészet munkatársai mellett nyáron megjelentek a rezidensek és a középiskolai gyakornokok is. Egy idő után át is neveztem magamban a „nagy csapatot” „száztagú bandának”.

Amikor a szoba megtelt orvosokkal, ráértem megfigyelni őket. A legtöbb orvos nevéhez ragasztottam egy jelzőt: a Karakán, a Tanító, az Őszinte, a Kemény, a Vagány, a Játékos, az Érzelmes, a Határozott, a Laza, a túl Precíz, a Megfigyelő…

Általában aztán semmi érdekes nem történt,

a vizit gyorsan lement, az osztályon pedig minden visszatért a normális kerékvágásba. Az esti viziteken csak két-három orvos jelent meg. Az is előfordult, hogy az orvost csak egy szakorvosjelölt és az ápolók kísérték. Sokszor eszembe jut a vagány vizitelő főorvos kedvenc mondata: „Mondja, mit tud felhozni a mentségére?” 

A májműtét és az öt nappal későbbi reoperáció után – 2018-ban járunk – állandóan hőemelkedéssel kínlódtam. Esténként rázott a hideg, éjszakánként szakadt rólam a veríték. Előfordult, hogy kétszer, háromszor is át kellett öltöznöm. Le kellett cserélnem éjjel a harántlepedőt, a takarómat is megforgattam, hogy ne csuromvízben kelljen aludnom. Sajnos nem sikerült mindig szereznem pótlepedőt a cserékhez. De egy idő után ezt a problémát is megoldottam. Amikor volt éppen készleten, a frissen kapottat eldugtam a szekrényembe, és kértem egy másikat. A legnagyobb „lepedőválság” idején pedig azt is megtettem, hogy leemeltem egy lepedőt a kocsiról, ami egész nap ott állt a folyosón (pszt!). Azt is tudtam, hol van a raktár, bár arra soha nem vetemedtem, hogy oda is belopóddzam.

A vérvétel próbatétel volt számomra, mivel a kemó tönkretette az amúgy is kényes ereimet.

Az egyik nagyon kedves nővér egyszer hangosan elmondta vérvétel közben a Miatyánkot, hogy lefolyjon a megfelelő mennyiségű vér. Már annyira kivoltam egy egyszerű kis vérvételtől, de nemcsak én, a nővér is, hogy végigkacagtam a vallási rítust. Olyan siralmas volt az egész…

S ha ez még nem lett volna elég, egy óra múlva megint megjelentek, hogy akkor most levesszük a következő adag vért.

Az meg nem sikerült, pedig még a lábamat is odanyújtottam. Az egész társaság feladta, minden próbálkozás ellenére nem jött le egy kis csövecske vér sem. Az intenzíven kötöttem ki, már megint centrálvénát kaptam (alig egy hete távolították el), de másnap már a centrálvéna sem működött…

Európa legszebb városai nyolc keréken – Ilyen a görkoris élet Londonban, Párizsban, Berlinben és Bécsben

WMN Egszsg – 2022. június 15. – GyD

Gyógytornára is szükség volt folyamatosan. Először légzőgyakorlatokat kellett végezni. Praktikus megoldás volt az egyszer használatos gumikesztyű, amit felerősítettek egy dréncsődarabra, és fújkálni kellett. Versenyeztünk a szobában, kié lesz nagyobb. Általában egy idős néni, Erzsike nyert. 

Barátnőm úgy engedett el a kórházba, hogy kaptam tőle egy jókora buborékfújót. Nem is gondoltuk, hogy milyen hasznos lesz a kórházban. Boldogan fújtam a színes buborékokat, és közben gyógyítottam a légzésemet. Valamelyik este egy egyiptomi sebészorvos érkezett, akit ápolóként foglalkoztattak. Nagyon együttérzett a betegekkel, és mindig nagyon fülelt a vizitek alatt. Egy kicsit kérdezgettem, kíváncsi voltam, mit keres nálunk. Kiderült, hogy akkor június végén honosíttatta a diplomáját, négy gyereke van. Jókedvűen díjaztam egy-két színes buborékkal. Játékosan fújkálta feljebb és még feljebb a gömböket. Annyira örült neki! Este volt, megengedhettünk magunknak ennyi játékot lefekvés előtt. 

Később is a túlélőcsomagom fontos tartozéka volt a buborékfújó…

Egyik vasárnap is boldogan fújtam szobatársaimnak és látogatóiknak az olajosan csillogó gömböket. Egyik szobatársam kedves férje is vidáman figyelte bohóckodó párját és engem: Timi erős testalkata meg az én vékonyságom… Mosolygott az ügyetlenségünkön, de szerette a jókedvünket. A kezemben ott a buborékfújó, de valahogy a fújás nem igazán sikerült, a szappanos lé kiömlött a padlóra éppen akkor, amikor – azon a hétvégén váratlanul – a főorvos úr is betoppant a kórterembe. Timi férje azonnal ugrott, elkezdte feltörölni a szappanos löttyöt, ami életveszélyes lehetett volna a kétméteres ember számára, aki aznap ráadásul nem is a szokásos csúszásgátlós papucsát viselte. 

Később a szobában párnacsatát tartottunk. Pontosabban tornaórát. A kispárnámat hozzávágtam a szobatársaimhoz, nehogy ellustuljanak a többnapos ágynyugalom következtében. Néztem a reakcióidejüket is. Ezt a játékot az idősek is nagyon élvezték. 

Az első igazinak tűnő (nem a szokásos macskamosdás) zuhanyzásom során úgy éreztem magamat, mint egy sztár fotózás közben.

Folyattam a vizet a hátamra és a hajamra. A fejemet hátrahajtva mertem csak hajat mosni, mert elöl csupa matrica voltam. Majd dobáltam a hajamat előre-hátra. Nagyon boldog voltam! A víz hatására egész jól tudtam mozogni! Megújulva (legalábbis ezt képzeltem) keveredtem ki a fürdőszobából, majd megijedtem, mert lejött rólam a centrálvénát tartó tapasz, és a többi is átázott. Reggel volt, jön majd a vizit, addig nem fog megszáradni, meg már nem is tart. Na, gondoltam, meg fognak szidni, de a sebészem megértően újratapaszolt. Amúgy csodálatosan festhetett az a kék-sárga kapcsolási sor a nyakamon! Kórházi ékszerkollekció divatszínekben. Hogy minek nem tud örülni egy nő a kórházban!

  

Néha tehát ráértem a külsőmmel is foglalkozni. Végigmértem magamat, és azt láttam, hogy a testem meg van duzzadva, mintha meghíztam volna. Az egyik kötözés alkalmával meg is kérdeztem az egyik segítőt, hogy mi ez a furcsaság rajtam. Ő azt mondta, kocaháj. Elképedtem. Itt vagyok nem tudom, hány napja, alig eszem valamit, és meghíztam? Igaz, az intenzíven kaptam valami érdekeset az infúzióba, egy tiszta tejszerű folyadékot, ha jól emlékszem, lipideket. Később derült csak ki – legalábbis számomra –, hogy a vizesedést a gyulladások okozták. Fehérjét (albumint) is kaptam rá. Persze, ha tudták volna, hogy hoztam magammal proteineket is a kórházba, hátha kigyúrom magam… No, ez nem jött össze, de fogytam vagy tíz kilót.

Egy röntgenvizsgálat után a betegszállító fiú véletlenül egy férfiszobába tolt be. Egy kicsit meglepődtem, de aztán örömmel üdvözöltem a férfi részleget, és mondtam a srácnak, hogy jó helyre hozott végre: fiatalemberek társaságába. Az érett korú betegtársak nagyon örültek a fiatal jelzőnek, felvillanyoztam őket a tolószékükben, én meg megnyugodtam, hogy még mindig képes vagyok feldobni a másik nemet, nincs is akkora baj. 

Pedig a tükör előtt még hónapokig laposkúszásban közlekedtem. Főleg otthon döbbentem meg, hogy mi is lett belőlem…

Ekhamp Mariann


Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Wavebreakmedia