Dudits Dénes

Hogyan történhetett mindez? 

A szóban forgó brit gémer fiú ez alatt a hét év alatt csak virtuálisan élt társasági életet, teljesen beszippantotta a digitális média. Billy Brown saját bevallása szerint – miután már az öngyilkosság gondolata is megkísértette – megijedt, és úgy döntött, segítséget kér, hogy változtathasson az életén. Egy éve történt mindez, ma újra a valóságban próbál helytállni, és a hozzá hasonló problémával küzdő fiataloknak segít, hogy egyensúlyba kerüljenek online és offline egyaránt.

Egy függőség kialakulása mindig hosszú, összetett folyamat, ebben a konkrét esetben Billy Brown gyerekkorában kezdődtek a gondok. Édesanyja rendszerint kórházi ápolásra szorult mentális- és fizikai problémái miatt. Emiatt kiskorában egyik gondozótól került a másikhoz, majd amikor már felnőtté vált, ő ápolta édesanyját.

Saját bevallása szerint a következő fordulópont az életében az volt, amikor kamasz éveiben rosszul teljesített az érettségi elővizsgáin. Az érettségi okozta stressz, majd a bokatörése elég indokot szolgáltatott az addigra mentálisan és lelkileg meggyengült Billynek, hogy ne akarjon otthonról többé kimozdulni. Rossz érettségi eredményei miatt végül nem került be főiskolára, a következő hét évet pedig számítógépe előtt töltötte, napjai gémeléssel, cseteléssel és politikai hírek olvasásával teltek (jól láthatóan a mai modern ember számára, egészen szokványos hétköznapi dolgokkal).

Önmagát, akkori viselkedését utólag úgy látja, hogy ez alatt a hét év alatt teljesen beszippantotta a digitális média, elveszítette a kapcsolatot a valósággal. Mind lelkileg, mind fizikailag elhagyta magát, egyedül édesanyja egészségügyi állapotával törődött. A mélypont akkor jött el számára, amikor már az öngyilkossági gondolatok kerülgették.

„Nem értettem, hogy miért élek, miért vagyok itt… Rájöttem, hogy ha nem teszek valamit sürgősen, akkor egy… talán két éven belül már nem leszek.”

Úgyhogy segítséget kért.

Hogyan érhető tetten, hogy a gyerekem elindult a függőség útján?

Egy ilyen történet elsőre talán rettentően ijesztő lehet, azt érezheti az ember, hogy az ő gyereke is kerülhet ilyen helyzetbe, de ez nem teljesen igaz azért. Timár Borbála médiapedagógus, a Televele Médiapedagógia Műhely Egyesület munkatársa, aki rendszeresen tart a témával foglalkozó tréningeket gyerekeknek és szülőknek, fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy attól, mert a gyereket odaengedik a szülők a gépek elé, még nem válik ilyen szélsőségessé, mint ez a fiú.

„Az online játékfüggőség néhány éve felkerült a két legfontosabb pszichiátriai határozórendszerbe (DSM5 és a WHO listája), az internetfüggőség, viszont (még) nem.  Ma már egy gyerek nemcsak online játékokkal játszik, ha gép elé ül, hanem felváltva használ egyszerre több különböző platformot: a közösségi médiát, egyes alkalmazásokat, YouTube-ot, és ezeken belül is millió különböző műfajú tartalomból választhatnak. A szakma is gondban van, hogy meghatározza, mi is pontosan a függőség tárgya ezen az annyira új keletű területen” – magyarázza a szakember.

Azt is megtudtam, hogy a függőséggel kapcsolatban a médianeveléssel foglalkozó szakemberek a következő skálát használják: normális médiahasználat, problémás médiahasználat és függőség.

Mi különbözteti meg a problémás médiahasználót a függőtől?

A függés kialakulása – ahogy a fentebbi eset is mutatja – egy komplex folyamat, mely mögött genetikai hajlam és neurobiológiai háttér is áll, a különböző stresszfaktorok, életesemények pedig beindíthatják azt a folyamatot, mely végül a függéshez vezethet.

A szakember szerint a különbség függő és nem függő között az, hogy a normál (tudatos) médiahasználó életében az online világ csak a szabadidő eltöltésének az egyik helyszíne.

A problémás médiahasználat azt jelenti, hogy felborul az egyensúly a médiahasználat és az élet egyéb aktivitásai között. 

Úgy érhető tetten, hogy a felhasználó például túl sok időt tölt netezéssel, filmnézéssel, játékkal, amit nehezen kontrollál, nehezen lép ki belőle, kezdi elveszíteni érdeklődését a világ többi része iránt. Egyre több időt tölt online, hanyagolni kezdi a munkát, a tanulást, a családot, a barátokat, az étkezést, az alvást.

Ez viszont még nem nevezhető függőségnek, a szakirodalom „problémás médiahasználatnak hívja”.

Ennek a szélsőséges változata maga a függőség. Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezik a szakemberek, amelyeket valaki kényszeresen újra és újra végrehajt. A függőség pszichés tünetekkel jár: testi-lelki izgatottság, félelmek, szorongások, „elvonási tünetek” jelentkeznek (például nyugtalanság nethasználat nélkül), a bioritmus felborulása, evés- és alvászavarok – sorolja a szakember, majd hozzáteszi: a „természetes” vagy „kóros” viselkedés elkülönítése a pszichiáterszakma számára is nehéz.

„Ne csak a gyerekeket edukáljuk, hanem a szülőt is”

Dr. Guld Ádám médiakutató, generációs- és influencerkommunikációs szakember szerint elsősorban a családi környezeten múlik, hogyan zajlik a médiaszocializáció. Kutatások szerint elmondható, hogy az iskolás gyerekekre egy átlagos hétköznapon hat és fél óra, hétvégén pedig tíz–tizenkét óra médiahasználat a jellemző.

Sajnos ugyanakkor az is kijelenthető, hogy ezeknek az óráknak a nagy részében a szülő nem tudja voltaképpen, hogy mit néz a gyereke. Pedig a legfontosabb az lenne, hogy maga a szülő vezesse be őt az online térbe.

Fontos lenne nemcsak a gyerekeket edukálni, hanem a szülőket is. Erre pedig vannak lehetőségek.

Azok a szülők például, akik rendszeresen viszik a gaming iránt érdeklődő PlayIT show – játékkiállítás és vásárra, vagy a MineCinema – A Minecraft közösségi rendezvényére gyerekeiket, mindkét helyen részt vehetnek (kifejezetten ebből a célból számukra létrehozott) edukációs workshopokon is. A Hintalovon alapítvány szakemberei pedig egy komplett internetes házirendet állítottak össze szülőknek, ami innen letölthető.
Ezen kívül a Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület rendszeresen tart iskolákban gyerekek és szülők számára is a tudatos médiahasználattal, médianeveléssel kapcsolatos foglalkozásokat, tréningeket.

Mit tehet a mindennapokban az aggódó szülő?

A médiapedagógus és a médiakutató egybehangzóan azt tartja a legfontosabbnak, hogy ismerjék, értsék meg azokat a médiafelületeket, médiatartalmakat, amelyeket a gyerekek használnak. Jó tipp, hogy beszélgessenek arról, miért nézik ezt vagy azt a csatornát.

Ha például a gyerek olyan csatornákat néz, amelyek nem szólnak egyébről, mint arról, hogy más gamerek hogyan játszanak, olyankor nem szabad megijedni, sem minősíteni azt a platformot, amit ő szeret – egyszerűen csak fogadjuk el, és álljunk a jelenséghez érdeklődéssel.

Figyeljünk arra, hogy a gyerek ne használjon túl sokféle alkalmazást és platformot – ezzel is tudatos médiahasználatra nevelve. Szabályozzuk a képernyőidőt tervezéssel, jelöljünk ki képernyőmentes időszakokat, tevékenységeket, esetleg helyeket –, és ezek a szabályok az egész családra legyenek érvényesek.

Kicsi kortól tanítsuk arra, hogy tervezze meg a médiahasználatot, mit és mennyi ideig fog csinálni online, és tanuljon meg kiszállni is.

Használhatunk technikai eszközöket is segítségül: kicsiknél persze a szülői felügyelet a leghatékonyabb, a nagyobbak maguknak is bekapcsolhatnak időzítőt, esetleg letölthetnek képernyőidő-mérő alkalmazást, hogy maguk is megfigyelhessék, mivel mennyi időt töltenek.

Mit tehet a szülő, ha a gyermeke a függőség jeleit mutatja?

Mindkét szakember úgy véli, ha súlyos függőség jeleit tapasztalja a szülő például (mindennapi tevékenységek elhanyagolása, evés-alvásproblémák, szorongás), érdemes azonnal szakemberhez fordulni: a pedagógiai szakszolgálatot vagy egy szenvedélybetegséggel foglalkozó segítőhelyet, szakembert, csoportot felkeresni.

Szülőként pedig érdemes átgondolni, mit keres az online térben a gyerekünk, mi hiányozhat neki a valós életben?

 Szőcs Lilla