Mennyit bír el egy anya? – teszi fel a kérdést olvasónk, a háromgyerekes Petra, aki a harmadik szülését követően döntött úgy: visszaül az iskolapadba. A sikeres felvételi csak az első lépés volt, utána számtalan nehézséggel kellett szembenézni, és olykor ott tartott, hogy nem bírja tovább, feladja. De valami mindig tovább lökte.

„Nagyon sok embert és barátomat ghostingoltam, és még csak nem is voltam tudatában annak, ezzel mit okozok bennük” – meséli Jázmin, akinek egy WMN-cikk nyitotta fel a szemét, és ébredt rá, mit okoz a viselkedése másokban.

Egy aktív gyerekkel megáldott szülő júniusa: sportbemutató, iskolai évzáró gála, zeneiskolai előadás, énekkari fellépés – szorozva a gyerekek számával.

Zalán munkahelye lehetővé tette, hogy munka mellett is sok időt tölthessen a kisfiával. Ám amikor ő ment el hét hónap gyesre, meglepte, mennyire más teljes napokat tölteni egy kisgyerekkel hónapokon át.

Olvasónk, Kriszta, évekkel ezelőtt szexuális erőszak áldozata lett. Arról ír, milyen érzések, gondolatok születtek meg benne a bűncselekmény óta, és milyen felismerésekre jutott.

Lili tudta, hogy a tanári szakma sem anyagilag, sem társadalmilag nem a legmegbecsültebb, mégis pozitív hozzáállással vágott bele. Arra viszont nem számított, hogy ilyen hamar és ennyire keményen arcul csapja a valóság.

Az óvodában nincs kapacitás egyéni bánásmódra. Ezért az egyébként gond nélkül integrálható gyerekeket is igyekeznek szegregált ellátásba irányítani. A tudatos szülők ez ellen természetesen kézzel-lábbal tiltakoznak. Miközben emberileg megértik az óvónők aggályait, félelmeit és túlterheltségét is.

A környezet reakciói nélkül, önmagában is óriási teher, ha az ember nem tudja kimondani: édesanyám. Hát még amit az ember ezért a külvilágból kap… Pedig ideje lenne lebontani a „minden anya mindenképpen szent” mítoszt – vallja olvasónk, Anna. Az ő novellája következik.