A valóságot nem lehet filterezni, mint egy fényképet, ha nem lehet szerkesztéssel eltüntetni egy veleszületett betegséget. Egy kisfiú keresztanyja inkább azt mutatja meg, mik azok az első blikkre nem látható dolgok, amik őt tökéletessé teszik.

Mama nem tűnt el teljesen, a halál nem tudta kitörölni az emlékét. Mama csupán egy kicsit átalakult, a csuklásával és a hatlapos receptjével együtt pedig beleköltözött az unokájába.

Hibáztathatjuk-e magunkat akkor, ha nem merünk, nem akarunk mindent eldobni vagy kockáztatni, amit az évek során elértünk? S ha ez így van, akkor értelmetlen az állandó vágyakozás a gyökeres változtatásra?

Mennyit bír el egy anya? – teszi fel a kérdést olvasónk, a háromgyerekes Petra, aki a harmadik szülését követően döntött úgy: visszaül az iskolapadba. A sikeres felvételi csak az első lépés volt, utána számtalan nehézséggel kellett szembenézni, és olykor ott tartott, hogy nem bírja tovább, feladja. De valami mindig tovább lökte.

„Nagyon sok embert és barátomat ghostingoltam, és még csak nem is voltam tudatában annak, ezzel mit okozok bennük” – meséli Jázmin, akinek egy WMN-cikk nyitotta fel a szemét, és ébredt rá, mit okoz a viselkedése másokban.

Egy aktív gyerekkel megáldott szülő júniusa: sportbemutató, iskolai évzáró gála, zeneiskolai előadás, énekkari fellépés – szorozva a gyerekek számával.

Zalán munkahelye lehetővé tette, hogy munka mellett is sok időt tölthessen a kisfiával. Ám amikor ő ment el hét hónap gyesre, meglepte, mennyire más teljes napokat tölteni egy kisgyerekkel hónapokon át.

Olvasónk, Kriszta, évekkel ezelőtt szexuális erőszak áldozata lett. Arról ír, milyen érzések, gondolatok születtek meg benne a bűncselekmény óta, és milyen felismerésekre jutott.