Három műtét, egy kórházi baktérium miatt szétnyílt 20 centis műtéti seb, szétcincált belek, lefaragott petefészkek, hasi hegekkel, és egy orvos, aki nem vette komolyan az első intő jeleket.

„Anyám rétegei egyenként hámlanak le nem rólam, nagyon lassan, puhán tépve. Rettegve figyelem, mi marad alatta. Marad-e valami alatta?”

Neked is vannak édes emlékeid gyerekkorodból a hétvégi telekről?

Milyen világ az, ahol egy lány azt fogalmazza meg magában: bárcsak inkább dohányzott volna, hátha akkor békén hagyják, és nem kell az autók közé menekülnie?

„A műtőasztalon fekve nehéz ideképzelni a szerelmet. Pedig épp szerelmünk gyümölcse kíván megfoganni.” Aki belevág a testen kívüli megtermékenyítés folyamatába, egy érzelmi hullámvasútra ül fel, és nem pusztán a hormonok miatt. Olvasónk meséli el, milyen stációkon megy keresztül, mióta a párjával elhatározták: családot alapítanak, ám ez természetes úton nem látszik összejönni.

„A nők 98%-a biológiailag képes rá hogy szoptassa a gyermekét.” De mi van, ha az ember a maradék két százalékba tartozik? Egy anya története következik, akinek el kellett fogadnia, hogy bármennyire szeretné is, nem tudja a melléből táplálni a kisbabáját.

A legfontosabb annak a felismerése és elfogadása volt, hogy a gyász és a hatalmas űr, amit a társam elvesztése okozott, soha nem fog elmúlni.

Rendszerszintű problémákat látok a munkahelyeken – vallja olvasónk, aki az elmúlt időben több munkahelyen is megfordult, ám jó darabig sehol nem volt maradása, nem akarta ugyanis fizikailag és mentálisan is tönkretenni magát.