„Ti pontosan tudjátok, mennyire nélkülözhetetlen a só” – Hazaköltözés nyolc év külföldi lét után

–

2013. november 

Előbb érek oda az állásinterjúra, ezért már a harmadik tiszteletkört teszem a kampusz előtt. Igaz, lapos cipőben lett volna az több is, de az új fekete velúr bokacsizmám van rajtam, amit erre az alkalomra vettem. Egész lényemet átjárja az elszántság. Amikor meglátom az üvegpalotát, ahol a világmárka főhadiszállása van, egy dolog jár az eszemben: ezt nekem most muszáj megugranom. 

Az interjú felénél felteszik a kérdést: mennyi gondolkodási időt kérek. Úgy vágom rá, hogy semennyit, hogy tudom, a teljes privát életemet át kell terveznem. Gyakornok leszek Németországban egy olyan cégnél, aminek hallatán még a legelőkelőbb körökben is magasba szökkennek a szemöldökök. Teljes az eufória, főleg hogy több tucat visszautasított jelentkezés van a hátam mögött.

2014. október

Alig egy hónapja vagyunk házasok. Egy telepakolt kombi autóval vágunk neki a nagyvilágnak. Délután ötre beszéltük meg a lakástulajdonossal a kulcsátadást. Amikor megkérdezi, mikor fogunk költözni, nem is értjük a kérdést. Hiszen mi éppen most indultunk neki nagy elánnal a világnak. Ettől a szent pillanattól kezdve itt lakunk, minden ingóságunk a telepakolt kombiban van.  Amint rájön, hogy nem viccelünk, felajánlja, hagy itt még egy villanykörte-foglalatot, hogy a fürdőszobában is legyen fény. A lakás német szokás szerint teljesen üres, leszámítva a konyhabútort és az (immár) három darab villanykörte-foglalatot, villanykörtéstül.

Körülbelül húsz perc alatt felpakolunk mindent. A leltár: egy darab asztal, két összehajtható kempingszék (ez még T. szüleié volt, szintén a házasságuk elejéről), egy 90 cm-es vendégmatrac és néhány apróság a konyhában.

A lakás egyébként még úgy is gyönyörű, hogy kong az ürességtől. Az ötéves tervünk betölti a teret. Én a gyakornoki helyemen egy határozott idejű szerződést kaptam, ez az ugródeszkánk. T. munkát keres. 

2016. május

Egy 7,5 tonnás teherautóval költözünk, és ezzel először van gyakorlati haszna annak, hogy T.-nek van C kategóriás jogosítványa. A lengyel-magyar barátság jegyében az új lengyel kollegám segít a költözésben és T. egyetemi barátja, aki az elmúlt hónapokban úgy akart imponálni a lányoknál, hogy szolid kidobófiúra izmolta magát. Én felmondtam a munkahelyemen, pedig nagy szerelem volt. De mivel másodszorra sem kaptam határozatlan idejű szerződést, úgy éreztem, ideje váltani. Német szokás szerint ki kell festenünk magunk után a lakást. T. végül egy 70 km-re fekvő városban talált munkát. Igaz, nem sokat ingázott, mert külföldi projektekre helyezték: Szlovákia, Kína… ettől függetlenül kénytelenek voltunk négy év távkapcsolat után bevezetni a távházasság intézményét. Most viszont nagy reményeket fűzünk az új etaphoz: egy városban fogunk élni és dolgozni. Az új lakásban a második hálószobát egyelőre vendégszobának hívjuk, de benne van a levegőben, hogy megoszthatnánk egy új családtaggal is, ha úgy alakul. 

2018. május

T. nézelődik a munkapiacon, mert már érik neki egy munkahelyváltás. Saját magamon is meglepődöm, amikor a pár hónapos csecsemővel a karomban azt mondom neki: ha más városban is szétnézne, csak rajta. Én szülési szabadságon. A munkahelyemen akkora volt a hajtás, hogy nehezen tudtam volna elképzelni, ez valaha összeegyeztethető lesz kisgyerekekkel. A fiunk öt hónapos, amikor 240 km-rel keletebbre költözünk.

A költözés rímel a baba napirendjére: két szoptatás között pakoljuk be a bútorokat, a kiságy természetesen a legfontosabb, a pelenkázást akárhol megoldom.

Az első ott töltött éjszaka után a fent említett 90-es vendégmatracon arra ébredek, hogy egy rigó ugrál szemmagasságban a kertben. Elnevezzük Rigó Jancsinak, később ez lesz a fiunk első szavainak egyike.

2020. december

Hozzánk december 7-én jön a Mikulás, mert december 6-án még a költözés kellős közepén vagyunk. Négy csizmát teszünk ki az ablakba, a fiúké 19-es és 22-es. Először költözünk városon belül, egy négyszobás lakásba, mert ismét többen lettünk, és mert a koronavírus-időszakkal járó home office már alig volt összeegyeztethető az előző otthonunkkal. A házasságunk hetedik évében picit döcög a szekér, mikor a „menni vagy maradni?” kérdéskörhöz érkezünk. Nekem valami belül az súgja, hogy ez itt a hazaköltözés ideje lett volna, de minden észérv amellett szól, hogy töltsünk el még egy kis időt külhonban.

A biztonság kedvéért bekeretezem a leendő (magyarországi) otthonunk koordinátáit, és a lakás központi részére teszem, hogy mindig szem előtt legyen. 

2022. december

Nem is telhet el páros év költözés nélkül, bár a lelkem már rettenetesen elfáradt ebben a vándorcirkuszban. Egy zsúfolásig pakolt kombiautóban ismét hazafelé tartunk az ünnepek előtt. Inkább nem írom le, milyen szavak hagyták el a számat, amikor 200 megtett kilométer után jutott eszembe, hogy a dobozt a karácsony összes kellékével a németországi lakásban felejtettük. Nettó négy napom maradt arra, hogy az amúgy üres lakást legalább félig komfortossá varázsoljam, szerezzek fát, égőket és természetesen egy csengőt, amin az angyalok csengethetnek. A karácsony minimalista, a fán és a kanapén kívül nincs is más a nappaliban, de hazataláltunk, és ennél most nem kell több. 

2023. december

Egy év telt el. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mert nyolc év Németország akarva-akaratlanul formált minket. Értem a német humort, bár nem mindig tudok rárezegni, ugyanúgy elkésem mindig mindenhonnan, de legalább már egész odaúton szorongok emiatt, és a gyerekeim jobban szeretik a Haribót, mint a Túró Rudit. 

A magyar valóság kevesebbszer csapott arcul, mint vártam, bár a közutakon lényegesen többször használom az autó dudáját. Akkor is, ha árral szembe, akkor is, ha recseg-ropog… ebben a közegben oldódom. A saját szememmel láttam, mennyire üres egy jól működő rendszer azok nélkül a kapcsolódási pontok nélkül, amik olyanok, mint a mesében a só. És ezt a világon bárhol máshol magyarázni kéne, de veletek csak összekacsintok, mert ti pontosan tudjátok, hogy az embereknek fel sem tűnik mennyire nélkülözhetetlen a só, míg egyszer csak sótlan nem lesz az étel.  

A képek a szerző tulajdonában vannak

WMN szerkesztőség