-

Harmincegy...

31 éves volt.

Én októberben leszek annyi...

Öt évig jártunk együtt iskolába. Mellettem ült a padban. Mellette ültem a kiránduláson a busz hátuljában. Vele voltam először diszkóban a nyolcadik utáni nyáron. Vele szívtam az első cigimet. Az első pasim legjobb barátja az ő pasija volt.

Hosszú ideig kapaszkodtunk egymásba, de végül az lett belőle, ami a legtöbb általános iskolai barátságból. Egy szép emlék, néhány találka, pár facebookos üzenet meg komment... Majd síri csend.

Aztán pár éve újra feltűnt. Sokat beszéltünk telefonon, már a személyes találkozás is szóba került, amikor kezdett furcsa lenni. Először csak az éjszakai hívások. Aztán folyamatos visszahívós SMS-ek, majd befutott az első totál részeg telefon. Akkor raktam össze a régi pletykákból és a figyelmen kívül hagyott jelekből, hogy itt nagy gubanc van. Rövid ideig próbáltam segíteni rajta. De aztán a rendszeres zaklatás, hazugságok és kellemetlen sztorik miatt úgy döntöttem, a felnőtt, családos életembe ez most nem fér bele. Nem tudom vállalni ezt az (mint kiderült, egyébként is értelmetlen) áldozatot.

Tegnap volt a születésnapja. Kevés emberét tudom fejből, Facebook nélkül. Ő az egyik. De írni nem tudtam neki, mert letiltott. Így mástól hallottam meg, hogy a jókívánságok között részvétnyilvánítások is szerepelnek. Ledermedtem. Azonnal tudtam, hogy ez nem pletyka, nem valami rossz vicc... Mégis telefonálgatni kezdtem, hogy megtudjam, nem igaz. De sajnos az...

Évek óta próbálta megölni magát. A pszichológus segítségéből nem kért. Az egész családja rá akarta beszélni a gyógykezelésre, de ő elutasította.

Ezeket tudtam meg ahelyett, amit szerettem volna.

Tudom. Az eszem tudja, hogy nem az én hibám. Nem tudtam volna megoldani a gondjait, ha ő nem akarja. Tudom, hogy nem én taszítottam depresszióba, nem miattam ivott éjjel-nappal, és nem miattam omlott össze kártyavárként, amikor elveszítette az édesanyját. Jól tudom.

De attól a gondolattól nem fogok szabadulni, hogy többedmagammal hátat fordítottam egy segítségre szoruló léleknek. Hogy a családom békéjét fontosabbnak ítéltem, mint egy gödör mélyén gubbasztó régi barátot.

Ő már egy jobb helyen van. Békére lelt annyi év után.

Amit és akiket itthagyott, már a mi gondunk, mi birkózunk vele. Reméljük, nagyobb sikerrel, mint ő tenné.

Pécsi Juli

Kép: Flickr