Ez a helyzet Szerbiában az iskolai mészárlások után:

„A velünk történtek hatására derült ki, hogy a mi közvetlen környezetünkben is mennyien érintettek – csak nem beszéltek róla. Holott ez a veszteség ugyanúgy egy életesemény, mint egy kisbaba születése” – mondja Vasali Katalin fotóművész, aki tabudöntő képekbe dolgozta bele gyászát. Filákovity Radojka portrésorozatának következő része.

Nemcsak azt kellene kutatnunk görcsösen, minden erőnkkel, mi visz rá valakit, hogy fegyvert fogjon, hanem azt is, hogy mi tart vissza ettől. Mert gyerekek, fiatalok milliói az Egyesült Államoktól Dél-Afrikán át Szerbiáig nem követnek el ilyesmit. Akkor sem, ha a társadalmuk erőszakkal átszőtt, akkor sem, ha könnyű hozzáférésük van lőfegyverekhez, akkor sem, ha videójátékoznak, akkor sem, ha otthon bántalmazták őket. Dr. Gyurkó Szilvi jegyzete a szerbiai tömegmészárlások kapcsán, D. Tóth Kriszta elő- és utószavával.

Két nappal azután, hogy egy tinédzser megölte nyolc iskolatársát és egy iskolaőrt, újabb több halálos áldozatot követelő lövöldözés történt. A huszonegy éves feltételezett elkövetőt már elfogták.

Egy súlyos égési sérült gyerek esetében a lélek olykor több sebet cipel, mint a bőr – épp ezért elengedhetetlen a betegek pszichés kezelése is, amit a Bethesda-kórházban speciális módszerek segítségével végeznek.

Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.

A Könnyek útja az őslakos indiánok véres, erőltetett menete volt, mégsem nagyon hallani róla.

„Be kellene fejezni azt, hogy mi tartjuk a hátunkon az egészet, mindig megmentjük a rendszert a végtől a gyerekek miatt, miközben nekik ártunk ezzel a legtöbbet” – fájdalmas felismeréseket és még több bizonytalanságot hozott a státusztörvény lebegtetése.