„Vannak nők, akik úgy járnak abortuszra, mintha mindennapos dolog lenne” – Nem. Nincsenek!
Szentesi Éva feltesz néhány nagyon-nagyon kemény kérdést.
Szentesi Éva feltesz néhány nagyon-nagyon kemény kérdést.
Az iskolai erőszak elfogadhatatlan. Jocó bácsi osztálya, és még tízezer fiatal már biztosan tudja, miért.
Arra kértük a Renner Erika megtámadásáért jogerősen elítélt „lúgos orvos” miatt tartott sárga rózsás tüntetés egyik szervezőjét, Mérő Verát, írjon arról, miért érezték úgy, hogy az utcára kell menniük. Ilyen „felvezetőre” nem számítottunk. Pedig akár számíthattunk is volna.
Azonnal büntetni, verni nem jó, ezt tudjuk. De ma már arra is vannak kutatások, hogy a teljes szabadsággal is ártunk. Nem csoda, hogy a történelem során soha nem volt akkora a nyomás a szülőkön, hogy mit és hogyan ne rontsanak el a gyerekükkel…
„Tehetetlen vagyok. Dühös vagyok. Üvölteni szeretnék azoknak az embereknek az arcába, akik ezt a döntést meg merték hozni a huszonegyedik században.”
Sokszor foglalkoztunk már a szülés témakörével, mert nagyon fontos és összetett kérdésnek tartjuk. Rengeteg történetet hallottunk róla, Kata levele mégis meg tudott lepni minket – ezért osztjuk meg veletek, amit írt, majd később szóban is kiegészített.
Arról, hogy tulajdonképpen miért károsabb a személytelen Facebook-megosztás, mintha nem tennél semmit.
Kiből lesz inkább áldozat, és kiből inkább elkövető a médiában? Elhihetjük-e, amit és akit látunk? Féljünk-e attól, amire azt mondják: félelmetes? És észrevesszük-e a sok torzítás közepette a valós veszélyt? Még ne válaszolj, előbb olvasd el Szilvi cikkét: