„Mindenkinek alapvető emberi joga embernek éreznie magát” – Válasz a szegénységszégyenítő kommentekre
Ha változtatni akarunk, az ítélkezést kell először elengednünk.
Ha változtatni akarunk, az ítélkezést kell először elengednünk.
„Az biztosan nem jó megoldás, hogy emberek tíz- és százezreit tesszük ki egy életveszélyes betegségnek, aminek jelenleg az egyetlen ellenszere az, ha a minimálisra csökkentjük a szociális érintkezést.”
„A »nem az én dolgom« nem jó tanácsadó: ma a transzneműek emberi jogai kerülnek veszélybe, de ha egy kormány ezt képes megtenni egy közösséggel, megteheti bármelyik másik, a megszokottól eltérő réteggel is, és mikor már senki sem marad, aki melléd állhatna, mert mindenkit ellehetetlenítettek, már késő lesz felemelnünk a hangunkat.”
Mindannyian tanuljuk még a távoktatást, és ehhez bizonyos kérdéseket – mint amilyen a számonkérésé – érdemes alaposan átgondolni. Dr. Gyurkó Szilvi elmondja, miért nem oké például a videófelvétel „feleltetés” gyanánt.
Ferenc pápa frissen megjelent gondoltaival ajánljuk figyelmetekbe ezt a cikket: „A szegények látása azt jelenti, hogy visszaadjuk nekik az emberségüket. Ők nem tárgyak, nem hulladékok, hanem személyek. Nem folytathatunk jóléti politikát, mint az elhagyott állatok esetében. Pedig sokszor a szegényeket úgy kezelik, mint az elhagyott állatokat. Nem folytathatunk jóléti és részleges politikát.”
A járvány terjedése is nagyon ijesztő, azonban a betegség hatalmas veszélyt rejt azok számára is, akiket anyagilag küldött padlóra a hirtelen tövig nyomott fék.
Így segíthetsz te is megvédeni az egészségügyi dolgozókat attól, hogy a munkavégzés közben elkapják a koronavírust.
„Ennek a járványnak óriási ára lesz; a fertőzésben elhunytak aránya elhanyagolható lesz azokéhoz képest, akik a gazdasági és társadalmi hatások miatt nem fogják túlélni ezt a krízist” – Barabási Albert-László világhírű magyar hálózatkutató elképesztően fontos webes előadását D. Tóth Kriszta írta meg. Ha csak egyetlen cikket olvasol el ma a járványról, akkor ezt, de végig: