Kevés város sugároz akkora biztonságot és nyugalmat, mint Bécs. Pont ezért még sokkolóbb a sebezhetősége. Bécsben élő magyar olvasónk meséli el, milyen érzések és gondolatok kavarogtak benne a tegnap esti terrortámadás után.
„Egy ideje cseng a fülemben a szóösszetétel: »alacsony kockázatú személy« vagyok.”
„Férfiak heréiről sosem vitatkozunk, sőt, úgy en bloc a testükről se…”
4 + 4 olyan mérnöki teljesítmény, amire nemtől függetlenül érdemes odafigyelni – csak éppen ezek nyolc nőhöz köthetők. Pedig még mindig jóval kevesebben választják ezt a pályát közülünk.
„Nekem ugyan nem volt hormonálisan megterhelő a kezelés, de rengetegen vannak, akiknek az. De vállalják újra meg újra. Lelkileg sem lehet egyszerű a sikertelen próbálkozás(ok) után ismét összerakni magukat és úgy dönteni, hogy nem adják fel, újabb harcba kezdenek, csak mert annyira szeretnének életet adni, anyává, családdá válni. Éppen ezért teljesen érthetetlen számomra, amikor ezt a nehéz testi-lelki vállalást bárki élet ellen valónak tartja, és megkérdőjelezi, hogy nem a legnagyobb szeretet és önzetlenség, életigenlés hajtja azt, aki végigcsinálja.”
Egy repülőgép-szerencsétlenségnek kommunikált űrtragédia, amiről csak harminc év elteltével derült ki, hogy igazából semmi nem az volt, aminek látszott. Még Bajkonur sem Bajkonur…
„…hat fiúból legalább egy átél szexuális bántalmazást a tizennyolcadik születésnapja előtt – a felnőtt férfiak körében végzett felmérések pedig ennél is nagyobb számot mutatnak: minden negyedik férfinak van olyan szexuális élménye, amit kényszerként, kényszerítésként, nem akart szexuális cselekményként ír le.” Mégis: a fiúk ellen, férfiak által elkövetett abúzuseset többsége rejtve marad. Dr. Gyurkó Szilvi cikkéből kiderül, miért:
Kolléganőnk visszagondol a húsz évvel ezelőtti traumatizált szülésére, és eltöpreng a kismamák jelenén: