„Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétáljanak majd, és jól érezzék magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedjék aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni […], hogy ha szeretnének […] ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni.”

A stúdió elhalkult, megmerevedett a kontrollmonitor, lapítottak a kábelek, az éppen a totált vevő kamera mögött álló operatőr ujjai közt lelassult a közelítés, ezúttal a vezérlőből sem érkezett segítség a fülre. A műsorvezető és három férfivendége sem reagált. Elszomorodtam.

Révész Attilának, a Kisvárda sportigazgatójának királyi tévés bejelentkezése bennem is felszínre hozott érzéseket egy olyan sztereotípiával kapcsolatosan, amelyről tudtam, hogy itt él közöttünk, de hosszabb ideje nem találkoztam vele. Ráadásul számos esetben találtam már szembe magam a sztereotípia két lábon járó cáfolatával.

Eltartott feleségek

1998 januárjának első napjaiban léptem be a Betzenberg tetejére épült Fritz-Walter-stadion stadion irodáinak az első csapattal foglalkozó részlegébe. „Milyen vallású? Felesége van? Dolgozik? Akar itt kint munkát vállalni?” – értetlenül álltam a számos, foglalkoztatásommal kapcsolatos kérdés előtt.

A német bajnokság éllovasának kedves asszisztense gyorsan oszlatta a homályt, és elmagyarázta, hogy amennyiben a feleségem eltartottnak számít (nem vállal munkát), sokkal kedvezőbben fogok adózni.

Zitával középiskolában ismerkedtem meg, jó tanulónak számított a neves intézményben, tele volt ötlettel, kreativitással, vállalkozókedvvel. Elvégezte a főiskolát, majd itthagyott családot, barátokat, álmokat. Azonban a futballvilágban eltöltött évek tapasztalatával a háta mögött sem számított arra, hogy az igazi megpróbáltatások csak Németországban kezdődnek. Hiába adott siker, egzisztencia, egy kívülálló számára irigyelt világ, a kérdés az volt: hol van ebben ő, a tervei, a sok befektetett munka, tanulás, önmegvalósítás?

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Sokszor nem elég az ambíció, a vágy, hogy több legyen az ember, más, külső körülmények együttállása is kell a boldoguláshoz, továbblépéshez. Például, hogy maga a rendszer ne az előítéleteket erősítse.

Csapatjáték otthon is

Megyeri Szofi és párja, Megyeri Balázs hét éve ismerkedtek meg. A magyar kapus Athénban légióskodott, épp az ötödik bajnoki címet szerezte a görög rekordbajnokkal. A magyar lányt, két lánytestvérével együtt, édesanyja nevelte, a foci sohasem érdekelte különösebben. A számára ismeretlen sportoló első, közösségi médián keresztül küldött üzenetei egy idegen világba kalauzolták az addigra már modellként és rendezvényszervezéssel is hírnevet szerző Szofit. Hamar szembesülnie kellett az előítéletekkel:

„Négy nővel dolgoztam akkoriban együtt, akik furcsán néztek rám, nagyon negatívan álltak a kapcsolatomhoz. Miért egy focistával jöttem össze? – kérdezték, és kaptam bántó megjegyzéseket is. Így hamar változott a munkahelyem és a baráti köröm is.”

Megyeri Szofi

Egy éve ismerték már egymást, amikor Szofi kiköltözött Balázs következő csapatának, a Getafénak a székhelyére Madridba. „Az elején rettentő magányos voltam, távol a családomtól, barátaimtól egy számomra idegen környezetben.

Heti két mérkőzés volt, így Balázs hetente négy napot nem is töltött, nem is aludt otthon. Ráadásul tizenhat éves korom óta először fordult elő velem, hogy nem volt önálló jövedelmem, az addig önfenntartó lányt megérintette a kiszolgáltatottság érzése. Az idő azonban mindenre választ adott, remek döntés volt!”

Otthon, édes otthon – de hol?

A szerető, támogató feleség követte mindenhova társát: az utóbbi hét évben a pár élt Athénban, Madridban, Fürthben és Izmirben is. Átigazolási időszakban olykor azt sem tudták, hogy egy hét múlva Európa mely városában fognak lakni, vagy nyolchónapos terhesen hová kell utaznia Szofinak, hol látja meg gyermekük a napvilágot. Újra Athén lett a következő megálló, ahol második kislányuk születése előtt öt nappal még hotelben laktak. Miután saját szüleik távol voltak, és segítő kéz sem akadt, a fiatal apa maradt otthon másfél éves lányukkal. Mivel nagyobbik gyermekük a vártnál előbb látta meg a napvilágot, Balázs pedig éppen Berlinben játszott idegenbeli meccset, egyik gyermeke születésénél sem tudott jelen lenni.

A legmegterhelőbb talán a gyermekeik számára volt ez az életforma: egy-két évente költözés, új országok, új kultúrák, új óvodástársak, új nyelvi környezet.

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy világot láthatnak, gyermekként megismerhetnek sok-sok új dolgot, embert, barátot, elboldogulnak angolul, görögül is, de nagyon vágyom már arra, hogy legyen végre egy igazi otthonuk.”

Megyeri Balázs egyébként nemcsak a pályán teszi oda magát, hanem a konyhában is. Időbeosztása függvényében próbál segíteni a gyermeknevelésben, Szofi pedig figyel Balázs pihenésére, hogy a legtöbbet tudja nyújtani a zöld gyepen. A család, a feladatok és az állandó logisztika mellett újra vállalkozásba kezdett, létrehozva a Petite Leaf márkát: gyermekruházatot és gyermekszoba-kiegészítőket gyártanak az igényes, egyedi formákat kedvelőknek.

„Balázs sikereit egy picit magaménak is érzem, hiszen sokat hozzátettünk a lányainkkal ahhoz, hogy harmonikus hátteret teremtsünk a férjemnek” – mondja Szofi. „Egy percét sem bántam meg, akkor sem, ha néha nyomasztott a gondolat, hogy nem fogok tudni visszatérni az üzleti életbe, vagy megint nulláról kell elkezdeni valamit. Sokszor gondolkoztam azon, hogy miként alakulhatott volna az életem, ha nem adom fel a karrieremet. A vállalkozásom azonban új célokat adott, és hálás vagyok ezért az útért, melyet a sors kijelölt számomra. Bár fontos a karrier, a megbecsülés és az elismerés, de nem az a típus vagyok, aki megállás nélkül csak többet akar. Sikerült visszatérnem, és már nem dédelgetek megváltó álmokat, ha 15 év múlva is ennyi szép pillanat és szeretet tölti ki életemet, mint most, akkor maradéktalanul boldog leszek.”

Se hétvége, se ünnepnap

Gulácsi-Vígh Diána története is kristálytiszta bizonyítéka annak, hogy óvatosan kell bánnunk az előítéletekkel. Pontosan tizenegy éve találkozott férjével, Gulácsi Péterrel először. A tanulás, tudás fontosságában hívő fiatal lányt találkozás nélkül próbálta lebeszélni édesanyja az ekkor már a Liverpool csapatában pallérozódó labdarúgóról, tartva a focisták – újabb előítélet! – megbízhatatlanságától és attól, hogy Péter összetöri lánya szívét.

Vígh Dia

Dia nem hallgatott rá: folytatta az egyetemet, és megpályázott, majd el is nyert egy angliai ösztöndíjat, hogy több időt tölthessen a kapussal. Korábban nem követte a focit, nem kevés vívódással, elfogadással járt, amíg megszokta Péter életvitelét.

„Itt nincsenek hétvégék, ünnepnapok, szabadságok, helyettük viszont vannak szigorú szabályok. Ez később sem változott, de hozzászokik az ember, most már ez a természetes.

Peti nem volt ott a diplomaosztómon, nem tudott mellettem lenni, amikor műtöttek, az utolsó percig kérdés volt, elengedik-e a saját esküvőnkre. Végül 24 óra eltávozást engedélyeztek neki, helikopterrel kellett érkeznie a nagy eseményre, majd másnap vissza az edzőtáborba, mert más járművel nem lett volna ideje megtenni ezt a távolságot. Az esküvőnk után egy hónapig nem is tudtunk találkozni.”

Gulácsi Péter első gyermekük születésekor éppen nyári szünetét töltötte, így aktív részese lehetett a felejthetetlen pillanatoknak. A házaspár nyár végére várja második gyermekét – ám a felkészülés, az edzőtábor és az új szezon kezdete miatt, lehet, hogy nem ér oda időben a hálóőr.

„Számomra a legnehezebb a sok egyedüllét volt” – mondja Diána. „A mai napig nehezen viselem, hogy sokat van távol Peti, de ez hozzátartozik a futballhoz. Megérintenek változások, a két költözés (Liverpoolból Salzburgba, majd Salzburgból Lipcsébe) is megrázott annak idején, hiszen az egész életünket kellett újra felépíteni.”

Átalakítani az álmokat

Diána a Corvinus Egyetemen tanult nemzetközi gazdálkodás-, vezetés- és szervezés szakon, majd több nemzetközi cégnél szerzett marketing-tapasztalatot gyakornokként, mégis szerette volna továbbvinni a családi hagyományt: édesapja húszéves szerkesztői-, riporteri-, tudósítói múltja jelölte az utat előtte. Ám a tévés álmok hamar szertefoszlottak, hiába a sok tanulás, a mesterképzés, a Red Bull Media House-nál elnyert egyéves gyakornoki állás: mindez összeegyeztethetetlennek bizonyult a család mindennapjaival. Így maradt az üzleti életben, és a multicégeknél szerzett tapasztalatait kamatoztatva saját vállalkozásba kezdett.

Gulácsi Péter a német bajnokik, a nemzetközi kupamérkőzések és a válogatott edzőtáborok miatt sokat van távol, de átlépve a lipcsei lakás küszöbét, igyekszik otthon is helytállni. „Ő tényleg egy álomapuka, álomférj, akitől minden barátnőm el van ájulva!” – mondja róla felesége.

A válogatott kapus mindenben segít, otthonosan mozog a konyhában, de ha kell, a házimunkában is örömét leli, próbálja tehermentesíteni várandós kedvesét. Mindemellett egy igazi ezermester: bútort rak össze, kertet gondoz, megszerel mindent, nem megfeledkezve kisfiáról, akit mindig valamilyen kreatív közös programmal szórakoztat, fejleszt.

„Egyetlen olyan dolog van, amiből igyekszünk nem engedni, ez pedig az alvás. Egy élsportolónak elképesztően fontos a megfelelő regeneráció, ezért közös döntésünk, hogy a kisfiunkhoz mindig én kelek, és törekszünk arra, hogy Peti nyugodtan tudjon éjjel aludni.”

Gulácsi Péter és Vígh Dia gyermekükkel

Megtalálni a megfelelő arányokat

„Mindenkinek arra van ideje, amire szeretné” – vallja Dia, aki

miután elvégezte az egyetemet, az angol és a francia nyelv mellett megtanult spanyolul, majd németül is, és megalapította saját cégét, ahol esküvő-, és rendezvényszervezéssel foglalkozik. A közgazdasági diplomát amerikai rendezvényszervezői végzettséggel egészítette ki, hogy menedzselni tudja a hirtelen nagy számban beeső megrendeléseket.

„A vállalkozói lét sokkal könnyebben összeegyeztethető Peti időbeosztásával, hiszen ő hétvégente szinte nincs itthon, viszont hétköznap egy-egy délelőtt vagy délután együtt tudunk lenni. Ennek ellenére persze gyakran érzem, ha többet tartózkodnék Budapesten, gyorsabb és hatékonyabb lennék bizonyos területeken. De próbálom mindenben megtalálni a megfelelő arányokat, hiszen Petinek fontos, hogy itt legyünk vele.”

Dia azt mondja, mindig pörögnek valamin mindketten. „A cégemet, mivel a vírushelyzet erre a szektorra is erős hatással volt, szeretnénk diverzifikálni (szétágaztatni – a szerk.), és éppen saját márkás termékeket fejlesztünk, amiket hamarosan a webshopunkon keresztül kezdünk majd értékesíteni. A futball világában nehéz hosszabb távra tervezni, viszont nagyon sok elképzelésem, ötletem van, amiket szeretnék még megvalósítani, bárhova sodor is az élet.”

Megyeri Balázs és Gulácsi Péter tehát olyan támaszra leltek választottjaikban, akik egyenrangú félként építik családjukat, magukat, jövőjüket. Akik gyökerestül tépik ki a focistafeleségekről alkotott sztereotípiákat.

 

Hrutka János