–

Mit okozhat a társas érintkezések visszaszorítása az emberi viszonyokban, mi történhet a social distancing közben? És mi történik akkor, ha valaki eleve bántalmazó kapcsolatban él? Összezártság, a mindennapos súrlódások koncentrált megjelenése, elszigeteltség, anyagi problémák, létbizonytalanság. A tudat, hogy amit eddig alig is vett észre a szomszéd – de szóvá legalábbis sosem tette –, az most végképp láthatatlan lesz.

Nem kell mesterkednie a bántalmazónak, hogy leválassza az áldozatát a környezetéről, ezt garantálja a rendkívüli állapot. Ráadásul, ahogy körülöttünk egyre több országban, bármikor jöhet a kijárási tilalom.

Beszűkülő tudat

A beláthatatlan – legalábbis nem meghatározott – ideig tartó összezártság egészséges partnerkapcsolatokat és embereket is kifordíthat magukból, a türelmetlenség, a kiéleződés, a hibák, napi feszültségek és koccanások felnagyítása természetes reakció. Hiszen normális körülmények között az érzéseinket ezerfelé csatornázzuk: a szociális érintkezéseink sokfélesége járul hozzá ahhoz, hogy a helyén kezeljük és szétválasszuk az élet területeit.

A főnököt a kollégákkal szidjuk, konfliktus esetén a szüleinkre a szerelmünknek panaszkodunk, a szerelmünket a barátainknál hordjuk el mindennek, őket meg a többi barátunknak szidjuk. Folyamatosan változik az érintkezés tere, ideje, módja, sokféle szerepnek felelünk meg, ez pedig jó esetben önreflexióra késztet és egyensúlyban tart.

Csakhogy amikor csupán egy – vagy csak nagyon kevés – emberre korlátozódik a társasági élet, a tudat beszűkül. A mindennapi problémákat súlyosabban éljük meg, hiszen olyan közelről nézzük őket, hogy adja magát a fától az erdőt felállás.

Furcsa, korábban talán nem is tapasztalt dinamikák alakulhatnak ki az összezárt emberek között. Könnyen eldurvulhatnak a dolgok. És a napi telefonos kapcsolattartás nem mindig elég arra, hogy a barátok, a család, a munkatársak kiszúrják azt, amit talán szemtől szemben felismernének. (Vagy amit sokszor még úgy sem vesznek észre…)

A zárt ajtók mögé nem lát be senki

Hogy néz ki mindez, ha a már eleve bántalmazó kapcsolatokat vizsgáljuk? Logikusan, bárhol tartott is az erőszakspirál (a szóbeli, a lelki, a fizikai vagy a szexuális erőszaknál), az összezártság, a teljes ráutaltság katalizátorként hat az abuzív folyamatra.

Akár a vírus: hosszabb lappangás, majd elszórt esetek után a pokol szinte egyik pillanatról a másikra, exponenciálisan szabadul el. Az első üvöltözés, az első odavágott tárgy, fej mellett a falba bokszolás, pofon, az első fojtogatós-hajtépős szeánsz, végül pedig a félholtra verés döbbenete lépésről lépésre dermeszti meg az áldozatot.

És mire az egyik döbbenetből felocsúdik, már jön is a következő. Ezzel ugyancsak magára marad, mert ne aggódjanak a szülők és a barátok, meg szegények, mit is tehetnének. Ráadásul, ha a suliban kiszúrták volna is tornaórán a gyerek testén a hurkákat, esetleg a szülőin vagy a fogadóórán a rosszul sminkelt monoklit az anyán, most suli sincs. Semmi nincs.

Az a bántalmazott, aki amúgy szeretne segítséget kérni, de akadályozta a bántalmazó által kialakított teljes kontroll, most még kilátástalanabb helyzetben találhatja magát. Az a pár óra nyugalom sincs, amíg tart a munkaidő, amíg megy a haverokkal lógás, vagy tart az edzés. Nincs mód szólni a szülőknek, a barátoknak, az amúgy is gyakran ellenőrzött telefonálás most állandó monitorozás alatt áll, a nap huszonnégy órájában.

És egyre kevesebb is elég ahhoz, hogy a másik „beguruljon”. Már nem is tudni, mi lesz a következő, totálisan kiszámíthatatlan. Ahogy az is az, hogy legközelebb is abbahagyja-e még épp időben.

A bántalmazás melegágya

A nemek közti egyenlőségért felelős francia államtitkár, Marlène Schiappa hivatalos állásfoglalása szerint az országban elrendelt karantén melegágya lehet a nők elleni erőszaknak, ezért a vészhelyzetekre biztosított menedékek, védett házak ügye kiemelt probléma kell hogy legyen.

És noha a francia bíróságok felfüggesztették a munkát, a kapcsolatierőszak-ügyeket nem jegelik. Bár közben az is igaz, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak fenntartott krízisvonalat épp ebben a helyzetben készülnek csökkentett üzemmódba kapcsolni. Hogy ez micsoda életveszélyes butaság, azt a döntéshozók pont most (miközben ezt a cikket írom) vizsgálják felül, a hatvanöt nőjogi szervezetet tömörítő ernyőszervezet, a Fédération Nationale Solidarité Femmes (FNSF) segítségével. Legalább egyeztetnek a szakmai szervezetekkel – ez is több a semminél.

Amerikában az állami kapcsolatierőszak-forróvonalon máris rengetegen számolnak be arról, hogy a bántalmazó arra használja a vírus okozta fenyegetést, hogy még jobban izolálja őket a külvilágtól. Egy asztmás nő önkéntes karanténban van Kaliforniában, és nem meri elhagyni a lakást, pedig a partnere olyan durván fojtogatta, hogy orvoshoz kéne jutnia, mégis, jobban fél a kórházba menni a vírus miatt, mint attól, hogy a férfi legközelebb befejezi, amit elkezdett.

Sokan a szüleikhez tudnának csak menekülni, de mert féltik őket a koruk miatt, inkább nem teszik. Az átmeneti menedékházak mindenfelé létszámstopot hirdetnek, mert a zsúfoltság most különösen veszélyes lehet.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi történik, ha a tömeges elbocsátások miatt az anyagi függőség is fokozódik, és ami titkos megtakarítás eddig összegyűlt a menekülésre, az most bevételek híján gyorsan elolvad.

Számszakilag kimutatható

De vajon mekkora növekedést okoz a bezártság az esetszámokban? Azt például biztosan tudjuk, hogy Kínában a bejelentett (!) esetek száma februárban megháromszorozódott az előző év azonos időszakához képest. Ez szakértők szerint egyértelműen a lakhelyelhagyási tilalom következménye.

Veszélyhelyzet van. Sok fontos ügy és probléma kap most alacsonyabb besorolást, a kórházakban a nem életmentő műtéteket elhalasztják, ami leállhat, az le fog állni. De a bántalmazás ügyét életellenes merénylet volna épp most hátrébb sorolni.

A kapcsolati és családon belüli erőszak ügye pont az, amit a járványügyi akcióterv kiemelt problémájaként kell kezelni, akár lehetne ennek külön felelőse is az operatív törzsben. Erre a kockázatra figyelmeztetnek a jogvédő szervezetek szerte Európában, de az Egyesült Államok és még Kína is feleszmélt a kérdésben. Nem csoda, hiszen számos tanulmány igazolja, hogy természeti katasztrófák, járványok, gazdasági válságok és egyéb krízisek idején megugrik a bántalmazások esetszáma.

Ezért is lenne különösen fontos, hogy nemzetközi szinten kövessük a tendenciákat, hogy miképpen hatnak a krízisek a kapcsolati erőszak dinamikáira. Ami mindig a hatalomról és a kontrollról szól, és aminek olyan a karantén – főleg, ha lakhelyelhagyási tilalommal párosul –, mint koronavírusnak a zsúfolt edzőterem.

De mire lenne most szükség?

Az állam, illetve az önkormányzatok részéről arra, hogy megsokszorozzák a krízisvonalak kapacitását, és az önkormányzati tulajdonú, üres ingatlanokból sürgősen átmeneti menedékeket alakítsanak ki.

A rendőrséget figyelmeztetni kell a koronavírus miatt megszaporodó bűnelkövetési formák között a kapcsolati és családon belüli erőszak valószínű elharapódzására, és ennek kapcsán külön krízisprotokollt elrendelni. A krízisközpontok diszpécserei legyenek forródróton a rendőrséggel, és ha azt a jelzést adják le, hogy menni kell, már szóljon is a sziréna!

Azok pedig, akiknek a szomszédból áthallatszó gyanús, netán ijesztő hangok eddig nem voltak elegendők, hogy felemeljék a telefont, és tárcsázzák a 112-es számot, most ne mérlegeljenek! A szomszédok szerepe és felelőssége most sosem látott jelentőséggel bír!

Oké, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha a szomszédban gyanús, aggasztó dolgok történnek, és nem tudod, mit tegyél, kérj segítséget! Bővebb információért látogass el a Bantalmazas.hu honlapra, krízis esetén pedig érintettként vagy (fül)tanúként hívjátok az éjjel-nappal elérhető +36-80/205-520-as telefonszámot!

Ha (egyelőre) nincs közvetlen vészhelyzet, írj az [email protected] e-mail-címre.

Ne kockáztassátok a saját biztonságotokat, de kopogtassatok be oda, ahol úgy érzitek, rossz dolgok történnek a zárt ajtó mögött. Kérdezzétek meg, kell-e segítség, mondjuk, a bevásárlásban, találjatok ki valami ürügyet, hogy a feltételezett áldozattal beszélni tudjatok, és figyeljetek az intő jelekre, keressétek a szemkontaktust.

Ha segélykérő tekintetet láttok: 112. Egyetlen fals riasztás sem lehet olyan felesleges, mint az elmulasztott hívás miatt bekövetkező halál. Egyébként sokszor az is megtorpanásra készteti a bántalmazót, ha úgy érzi, kívülről figyelik, hogy nem láthatatlan. Szóval biztos távolságból, maszkban, kesztyűben, szigorúan kinti ruhában, de legyetek jelen!

Figyeljünk egymásra – és ne csak úgy, hogy nem járkálunk el otthonról fölöslegesen, meg hogy tartjuk a legalább két méter távolságot másoktól, sokszor mosunk kezet legalább húsz másodpercig, és lehetőleg a könyökünkbe tüsszentünk. Nem csak az idős emberek különösen kiszolgáltatottak a járványhelyzetben. A bántalmazottak legalább annyira azok.

Mérő Vera