–

Kerek számok kísértése

Az internet alapvetően versengő világából a változó évszámok még inkább kihozzák az ördögöt, és a Facebook tanúsága alapján még a legvisszafogottabb barátaink is hajlamosabbá válnak ettől arra, hogy megosszák az életük ilyen-olyan kiemelni valónak vélt pillanatait másokkal.

Mind ismerjük ezt: a hihetetlenül művészi szilveszteri analógokat, a részeges Instagram-storykban betaggelt volt osztálytársakat, és az elmúlt tíz év első és utolsó képeit a változás jelentőségéről szőtt, hosszú aláírásokkal összehasonlító posztokat.

Persze, aki időzött már öt percnél többet az Instagramon vagy a Twitteren, az tudja, hogy az átlag felhasználói élmény ezeknek mindegyikét magában foglalja akár egy márciusi kedden is, nem kell ahhoz karácsony vagy szilveszter, hogy izzadságszagú önpromókba és kínosan beállított képekbe fussunk.

A legtöbb ember így használja a közösségi médiát: ismerősöket és ismert profilokat követ, akiket többé-kevésbé érdekesnek tart, és cserébe elviseli, hogy néha megpróbálnak neki eladni egy fogyasztó-shaket vagy egy színváltós termoszt.

Nyílt titok, hogy amit látunk, az sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal

Sőt, néha egyenesen arra megy, hogy megtévesszen minket, és mindenki a legjobb, legérdekesebb arcát mutatja online, akkor is, ha ezt nem szeretjük kimondani. Azok, akik szeretnének népszerűek lenni ezeken a platformokon, vagy éppen a munkájukból adódóan kénytelenek odafigyelni arra, hogy mit mutatnak magukból az interneten, azok  választhatnak: vagy ezt a sémát követik és tonnaszám posztolják a szelfiket meg a sikereket (meg kell valljam, sokszor én is ezt az utat választom), vagy éppen teljesen szembemennek ezzel a trenddel.

Tudom, hogy ezzel szinte semmi újat nem mondtam, hiszen a csapból is az folyik, milyen károsak és hamisak tudnak lenni az ilyen, kisebb-nagyobb ferdítésekkel, nagy csillogással megszórt oldalak. Mégis szeretnék beszélni róluk, mert ez is egyike azoknak a jelenségeknek (a vásárlás vagy a FoMO mellett), amiket a tízszeresére, százszorosára duzzaszt a karácsonyi-szilveszteri időszak.

Ünnepi posztcunami

Ez már a korábbi években is feltűnt nekem, de idén először a saját barátaimon is elkezdtem észrevenni a jeleit. Például szemet szúrtak a végeláthatatlan jégkorizós képek, amiket olyan emberek posztoltak, akikről tudom, hogy egyébként ki nem állhatják se a jeget, se a korcsolyákat. De most a korizás trendi éppen, ami nem is nagy baj, ha valaki nem csak egyszer megy ki a fotó és a trend kedvéért… Vagy itt vannak a folyton diétázó anyukák süteményes posztjai is: elég viccesek voltak. Aztán amikor egy barátnőm (a szokásos módon végigszenvedett harmincadikai nagybevásárlás után), a sírógörcs szélén állva még megfésülte a haját, és beállt a pláza kirakata elé pózolni, hogy legyen mit kiraknia Instagramra másnap, rájöttem, hogy sokkal több ismerősöm esett áldozatul ennek a téli „muszáj posztolni”-érzésnek, mint hittem.

Én itt a muszáj szóban látom a problémát.

Önmagában véve teljesen természetes, hogy meg akarjuk osztani másokkal az élményeinket, semmi baj nincs vele, ha ez örömet okoz nekünk. De az ünnepek körül gyakran alakul ki egy sokkal agresszívebb, stresszesebb trend a közösségi médiában. A december-január csillogó, arcunkba tolt marketingkampányai azt az érzést keltik az emberekben (vagy legalábbis sokukban), hogy csak akkor érünk fel a reklámok tökéletes karácsonyaihoz, szilvesztereihez, ha azt csináljuk, amit a média közvetít felénk. Míg a hírességek és az influenszerek elárasztják a netet pezsgőkkel, meg masnikkal átkötött Mercedesekkel, az átlagembereknek csak ennek az idealizált ünnepnek a hasztalan kajtatása marad. Meg kell venni a tökéletes ajándékot, meg kell szervezni a tökéletes programot, és ki kell találni a tökéletes menüt.

Mindennek jobbnak, szebbnek kell lennie, hogy mi is az álom részesei lehessünk, ott lehessünk a boldognak látszó, dizájnercuccokban mosolygó emberek között.

És persze azzal, hogy mániákusan követjük mások ünnepi élményeit, részesei leszünk ennek a körnek, aztán minden kezdődik elölről, egészen a szezon végéig.

Kinek jó, ha posztolsz?

Általánosítani persze nem szeretnék, hiszen nagyon sokan direkt kerülik az ilyen posztokat, és sok energiát fektetnek bele, hogy a tökéletesség utáni hajsza ne fertőzze meg az együtt töltött időt, de azt talán ők is elhiszik, hogy nem olyan nehéz beleesni ebbe a csapdába, mint elsőre gondolnánk. Először is, csak a gazdasági oldalát nézve is logikus, hogy

kínosan sok embernek áll érdekében, hogy elhitesse másokkal: az igazán jó ünnepnek vannak kihagyhatatlan tartozékai.

Minden évben rekordokat dönt az év végi vásárlás az üzletekben, idén a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttünk, alkoholra vagy tűzijátékra, meg ki tudja, hány millió ment el. Mintha minden évben azt éreznénk, hogy még több mindenre van szükségünk ahhoz, hogy illendően hagyjuk magunk mögött az előző évet.

És a könnyezve ajándékozós, rikító partirucis celebposztoknak pont ez a lényege. Hogy elhiggyük, nekünk is kell az a papírkürt, az a koris kép vagy a gesztenyepüré-ízű latte, mert csak akkor leszünk olyan boldogok, mint az a másik család a képen. Ilyenkor még a legkiegyensúlyozottabb, a közösségi médiát egészségesen használó embereknek is nehéz nem engedni a csábításnak, hiszen ha te magadtól nem is vársz hirdetésekbe illő ünnepre, mindig ott a kétség: mi van, ha mindenki másnak már alap a „fenszi” pezsgő és a legújabb technikai eszközök megvásárlása, csak neked nem?

És most jön az, hogy jól van, panaszkodni egyszerű, de hol a megoldás?

Muszáj alkalmazkodnunk a világhoz, és elfogadni ezt a jelenséget, mint valamit, ami az év végével jár, vagy lépjünk fel ellene?

Itt jön be a képbe a fent említett „egészséges” viszony a közösségi médiával. Én hihetetlen mennyiségű infót halmoztam fel erről a témáról az elmúlt években, leginkább azért,

mert régebben iskolapéldája voltam az internet káros használatának.

Amikor elkezdtem a gimit, kevés követendő embert vettem észre az életemben, így helyettük virtuális ismerősöket követtem vakon mindenben, egészen addig, amíg teljesen nyomorulttá nem váltam tőlük. Tök mindegy, mit vettem meg, vagy melyik helyről posztoltam, mindig lett új megvásárolandó cucc és még menőbb hely. Azt hittem, a közösségi média csak ilyen hely lehet: nyomasztó, elégedetlenné tévő. Aztán keresgélés közben rábukkantam pár olyan profilra, amelyeknek a posztjai teljesen más érzést keltettek bennem. Nem voltam tőlük feszült és szomorú, sőt, azt éreztem, hogy megfelelek így, ahogy vagyok.

Elkezdtem tudatosan kutatni az ilyen emberek után, és szép lassan lecseréltem a szépségkirálynőket meg a gondtalan világutazókat aktivistákra és művészekre, olyanokra, akik tényleg inspirálnak engem, és nem csak arra, hogy vásároljak.

Az ő üzenetük ugyanis merőben más volt, ők már nem az irigylésre méltó életüket hirdették, hanem azt, hogy nem érdemes csak másokhoz mérve nézni az életed. Fantasztikus és felszabadító volt olyan embereket látni, akik annyira tisztában vannak azzal, hogy kicsodák, hogy senki sem ingathatja meg őket ebben. Persze az ég végén náluk is felbukkannak a karácsonyfás meg évösszesítő posztok, de nem üzenik azt nekem, hogy versenyeznem kéne velük, csak azt, hogy együtt értékeljük ezt az időszakot.

Mert egyáltalán nem tilos ám online is ünnepelni, sőt: igazából királynak tartom, hogy ma már egy kattintással is kapcsolódhatunk egymással. De ez az év végi hajrá, egymás élményeinek túllicitálása senkinek sem okoz örömet, csak azoknak, akiknek pénzt szerzünk vele. Nincsen semmi baj azzal, ha te ki akarod posztolni a karácsonyfádat, és fel akarod venni az évtized utolsó tíz másodpercét, de egy pillanatra állj meg, mielőtt lenyomod azt a gombot, és kérdezd meg magadtól: ezt most magamért csinálom, vagy azért, mert azt érzem, hogy kell? Ne hallgass azokra, akik azt éreztetik veled, hogy valami baj van azzal, ahogy te ünnepelnél, legyen szó szülinapról, karácsonyról vagy az új évről.

Alkosd meg a saját, komoly vagy nevetséges, olcsó vagy drága hagyományaidat, és élvezd 2020 pillanatait azért amik: ők a tieid.

Nyáry Luca

Kiemelt kép illusztráció  - Forrás: Unsplash/Ionut Andrei Coman