–

„Vaxerek” és „anti-vaxerek”

Ha a bevezetőben említett évi több száz oltásellenes családhoz azt is hozzáveszem, hogy ebben a kérdésben is igen nagy a látencia (tehát sok család nem konfrontálódik a hatóságokkal, védőnővel, de egyáltalán nem, vagy nem akkor, illetve nem úgy adatja be a védőoltásokat a gyerekének, mint azt kellene), akkor évente több ezer gyerek is érintett lehet. Ez az 1,8 milliós gyereknépességnek látszólag elenyésző része, de ha a családból való kiemelés gyakrabban felmerül ilyen esetekben, akkor foglalkozni kell a kérdéssel.

A védőoltások az emberiség nagy találmányai közé tartoznak. Volt idő, amikor egy-egy új védőoltás bevezetésekor hosszú sorokban álltak a szülők, hogy a gyerekük megkaphassa a vakcinát.

Össze sem lehet számolni, hány gyerek életét mentették meg a védőoltások, ahogy azt is nehéz elképzelni, mennyi szenvedést okozna a gyerekeknek és családoknak, ha a kanyaró vagy a gyerekbénulás még ma is szabadon tombolna.

Mindig akadtak olyanok persze, akik szkeptikusak voltak az egésszel kapcsolatban, de az internet elterjedését megelőzően ők csak egy maréknyi szűk csoportot képviseltek. A kezdetektől döntően vallási, spirituális közösségek tagjai tartoztak az oltásokat elutasítók közé. Elsősorban azért, mert az állam túlhatalmát látták benne. Nem bíztak a hivatalokban, és semmiben, ami „kötelező”.

Mára viszont masszív, és igen erős társadalmi bázisuk lett a védőoltás-tagadóknak, vagy – ahogy a nemzetközi sajtóban hívják őket: az „anti-vaxereknek”. Köztük olyan prominens személyiségekkel, mint Donald Trump amerikai elnök, aki még a kampánykörútján is behozta a témát, és azzal érvelt, hogy „a kisgyerekek nem lovak, nem kellene úgy oltani őket”.

Tényszerűen a szülők többsége azt vallja, hogy a gyerekeket be kell oltani, és a védőoltások hasznosak, szükségesek, valamint a velük járó kockázat minimális (összehasonlítva az előnyökkel).

De tagadhatatlan, hogy egyre erősödik az a kör, akik számára a védőoltás inkább veszélyforrás.

Ha beírod a Google keresőjébe a „védőoltás” kifejezést, az első javasolt találat a „védőoltás-ellenesség”. Ami akkor is rémisztő, ha a második oldal alján jelenik csak meg az első igazán keményvonalas oltásellenes link.

De miért lesz valaki oltásellenes?

A szülők egy része azért utasítja el a védőoltást, mert nem hisz benne, hogy az államnak kellene megmondania, hogyan nevelje a gyerekét, illetve milyen döntéseket hozzon a gyerekével kapcsolatban. Ők valóságos „szabadságharcot” folytatnak a hivatalokkal és a hatóságokkal szemben. Sokan vitatják az egyidejűleg beadott vagy kombinált vakcinák használatát, mások az időbeni ütemezéssel nem értenek egyet. A harmadik leggyakoribb szempont az ingadozók-oltástagadók között a „nincs elég információm”.

Sok szülő érzi, hogy minden összekavarodik, és ami valaha egyértelmű volt a gyereknevelésben, az ma már vitatott, esetleg pontosan az ellenkezőjét valljuk, mint régen. Igény szerint szoptassam a gyerekemet vagy háromóránként? Szabad-e a fenekére vernem, ha rosszat csinál? Ehet-e tehéntejet kétéves kora előtt? Bepólyáljam vagy hagyjam szabadon? Levetessük a köldökvért vagy átverés az egész? Adhatok neki lázcsillapítót, vagy inkább hagyjam, hogy a szervezet maga küzdjön meg a lázzal?

Ez az a pont, ahol nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az oltások területén (és más, gyerekegészségüggyel kapcsolatos kérdésben is) milyen elképesztően nagy szerepe van a gyermekorvosoknak és a védőnőknek. Azoknak a hiteles szereplőknek, akik a szülőket megerősíthetik a gyerekeikkel kapcsolatos döntésekben.

Az interneten terjedő félinformációk és elbizonytalanító közösségi oldalak és a baba-mama fórumok legkomolyabb vetélytársa épp a hiteles szakemberháló lehetne. De a szakemberháló sajnos hiányos.

Mert lehet némi köze a Magyarországi oltásellenes tendenciák erősödésének, hogy a 2018-as adatok szerint több mint 62.000 gyerek nem jut hozzá gyermekorvosi ellátáshoz, a gyermekorvosok jó része nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló életkorú, és alapból meglehetősen túlterhelt. Ráadásul minden tizedik védőnő hiányzik a rendszerből.

Több idő, nagyobb odafigyelés és hiteles információk kellenek. Ez rengeteg bizonytalan szülőt tudna megerősíteni abban, hogy az oltások szükségesek és hasznosak. Hogy az oltóanyagok biztonságosak. És hogy ez az egész nem „a gyógyszerlobbinak jó” kizárólag.

Miről szól a magyar Alkotmánybíróság határozata?

Az oltásellenességet lehet utálni, lehet félni tőle, de az a helyzet, hogy itt él velünk ez a gondolat. Valamit muszáj kezdeni vele, mert olyan szülők is hiszik és vallják, akik egyébként gondoskodó, odaforduló, figyelmes szülei a gyerekeiknek. Olyan szülők is konfliktusba kerülhetnek a védőoltások miatt a hatóságokkal, akik egyébként semmilyen módon nem veszélyeztetik a gyermekeiket.

A fejlett világban nagyon sok helyen felüti fejét a kanyaró és más súlyos fertőző betegségek – döntően a fokozódó oltásellenesség miatt.

Sejthető volt, hogy a magyar Alkotmánybíróság azt érezte, tehet valamit az ellen, hogy ez a jelenség nálunk is beüssön. Ez a határozat szerintem alapvetően erről szól. 

Az Alkotmánybíróság erőből is megoldhatta volna a kérdést, és választhatta volna azt a könnyű megoldást, hogy kimondja: a közegészségügy és a járványoktól való védelem fontosabb alapelv, mint a családok magánélete, a szülők döntése szabadsága vagy egyetlen gyerek érdeke. Ezért a gyereket oltani kell. Pont. 

Mégsem ezt az utat választotta. Hanem egy olyan határozatot hozott, amely belemegy több nagyon fontos kérdésbe is. Noha sajnos nem viszi végig minden esetben a teljes gondolatmenetet. A határozat foglalkozik azzal, hogy vajon az államnak van-e joga a szülők helyett döntést hozni, és arra jut, hogy igen. Nem fejti ki ugyan, hogy hol húzódik a magánélet határa, és milyen esetekben jelentheti a közérdek védelme akár azt is, hogy ki kell mondani: a szülő nem gondoskodhat a gyerekről (akár időlegesen is).

A beteg gyereket rendszeresen óvodába hordó szülők valószínűleg hátradőlhetnek, az ő közösségveszélyeztető magatartásuk feltehetően nem jár majd azzal, hogy elveszik tőlük a gyereket, bár az AB határozat érvrendszere nem egyértelmű.

Azt is fejtegeti a határozat, hogy a gyerek családból való kiemelése (legrövidebben 30 napra) vajon arányos és szükséges következmény-e akkor, ha az oltások nincsenek beadva.

Szükséges vs. arányos

A szükségesség és az arányosság kérdése nagyon fontos. Egy oltás beadása öt perc. Egy gyereket 30 napra emelnek ki a családjából. Mennyiben szolgálja a gyerek érdekét, hogy 30 napra egy nevelőszülőhöz vagy átmeneti gyerekotthonba kerüljön? Ez elképesztően fontos kérdés.

Jó lett volna, ha a gyerek legfőbb érdeke, és az az alapelv, hogy csak végső esetben, a gyerek érdekében lehet kiemelni, részletesebb kifejtésre kerül az AB határozatban.

Így azonban csak annyit tudunk meg, hogy az AB szerint arányos és szükséges az ilyen beavatkozás.

A beadványt megfogalmazó szülők fontos érve volt még, hogy a családból kiemelés egyfajta „büntetés”, azon belül is, a gyerek megbüntetése. Ezt az AB hárítja, és azt mondja, ez nem büntetés, bár abba nem megy bele, hogy akkor mégis hogyan tekintsünk arra, hogy a gyerekek minden esetben traumatizálódnak a családból való kiemelés során.

Sajnos nem foglalkozik a határozat azzal sem, hogy az egyébként nem veszélyeztető, „jó” szülők esetén is alkalmazható-e a családból való kiemelés mint jogkövetkezmény. De hivatkozik arra, hogy abban a konkrét esetben, amihez a határozat kapcsolódik, a szülőkkel szemben nemcsak azt hozták fel negatívumként, hogy nem oltatták be a gyereküket, hanem hogy „bújtatták” a gyereket a hatóságok és a gyermekjóléti szolgálat elől, így ők nem tudták megállapítani, hogy a veszélyeztetés milyen körű.

Ne felejtsük el, amióta az agárdi „fényevő gyerek” ügyében döntést hozott a bíróság, módosították a jogszabályokat, és az a szülő, aki nem működik együtt a védőnővel valamint a gyerekorvossal, automatikusan súlyosan veszélyeztetőnek számít. Ez az AB határozat erre a vonalra erősít rá. Kérdés persze, hogy ez az út visz-e előre (de ez egy másik kérdés).

Vajon ez a jó irány?

A hatósági beavatkozás és a gyerek elvétele? Ha az oltásellenesség hitbéli kérdés, vajon lehet-e hatósági eszközökkel harcolni ellene? Vagy inkább az információ-átadás, érzékenyítés oldaláról kellene közelíteni, és a megelőzés felől?

Számomra ez utóbbi biztosan megnyugtatóbb lenne.

Értem az AB érveit, de ha a gyerek oldaláról közelítek, a családból kiemelés traumájának elkerülése mindenképpen fontos volna. Akár azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy szükség van-e jogszabály-változtatásra annak érdekében, hogy kiemelés nélkül is beadható legyen az oltás. Vagy arra, hogy a gyerek ne idegenekhez, hanem olyan családtaghoz kerüljön, akinél az oltás szintén beadható. Talán a lehetséges jogkövetkezmények súlyossága mostantól visszatart majd néhány szülőt attól, hogy oltásellenes legyen. De félek, hogy ez csak látszatmegoldás.

A valódi segítség az lenne, ha újra kialakulna az oltások körül egy társadalmi konszenzus.

Dr. Gyurkó Szilvia