–

Petra ügyében az iskolai gyermekvédelem jó működésére látunk példát, vele ugyanis az történt, hogy 6. osztályban iskolát váltott, és egy olyan új közösségbe került, ahol valami miatt nem találta a helyét. A lányok kiközösítették, a fiúk csúfolták, és hiába próbált az osztályfőnök segíteni neki, az csak olaj volt a tűzre, még jobban bántották az új jövevényt.

Egy idő után Petra is felvette a kesztyűt, durván visszaszólt annak, aki bántotta, verekedni kezdett, és egy alkalommal egy folyosói kergetőzés után olyan szerencsétlenül lökte meg az egyik osztálytársát, hogy az elesett, és beverte az orrát, amiből eleredt a vér. Petrát hazaküldték, másnap kapott egy osztályfőnöki intőt, de a történet ezzel nem zárult le.

Az osztálytárs szülei ragaszkodtak hozzá, hogy a beilleszkedni képtelen – és most már bántalmazóvá vált – Petra menjen el az osztályból.

Az osztályba járó gyerekek szüleinek volt egy saját levelezőlistája, ahol a Petra távozását követelő szülők megosztották a saját történeteiket, és azt, hogy a gyerekeik most már félnek iskolába menni. A többség egyetértett abban, hogy Petrával „valami baj van”, kezelésre szorul, hiszen egy nagyon jó osztályközösségbe érkezett, mégsem tudott beilleszkedni. A szülők durva hangnemben, nyíltan kiálltak amellett, hogy szerintük nem kell eltűrni egyetlen gyerek rémuralmát sem, meg egyébként is, Petrának jobb lenne, ha tiszta lappal indulhatna egy másik helyen, itt úgysincs már esély arra, hogy elfogadják.  Rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze, ahova az osztályfőnököt és Petra szüleit is elhívták, a beszélgetés célja pedig az volt, hogy indítványozzák: Petrát vigyék el a szülei másik iskolába.

 

A rendkívüli szülői hatalmas botrányba fulladt

Petra szülei megvádolták a többi szülőt, hogy a gyerekeik első naptól bántalmazták és kiközösítették a lányukat, míg a többiek azt állították, hogy Petra szülei „vakok a saját gyerekük problémáira”. Az osztályfőnök próbált békét teremteni, de tehetetlennek érezte magát. Ez után a rendkívüli szülői után kért segítséget először az igazgatótól, majd azt követően az iskolapszichológustól, hogy mit lehetne tenni.

Az igazgatóval arra jutottak, hogy sajnos nem kezelték időben a helyzetet. Petra beilleszkedési nehézségeit már az elején komolyan kellett volna venni, még mielőtt eldurvult volna a helyzet. Egyetértettek abban, hogy mindenki számára rossz üzenet lenne, ha Petra most egyik pillanatról a másikra „eltűnne” az iskolából.

Meg kell próbálni megoldani a helyzetet úgy, hogy minden érintett gyerek tanulhasson belőle.

Az igazgatóval egyetértésben az osztályfőnök felkért egy iskolai mediációval foglalkozó külső szakembert, hogy vállalja el az ügyet, majd – ezzel párhuzamosan – felállítottak egy belső „támogató csapatot” (az osztályfőnök, az iskolapszichológus, az igazgató és a mediátor részvételével). Az igazgató összehívott egy újabb rendkívüli szülőit, és ott bemutatta a mediátort, illetve azt a tervet, amit kidolgoztak. Ennek lényege az volt, hogy a mediátor tart egy beszélgetőkört a szülőknek, és egyet a gyerekeknek, majd ha szükséges, ezeket az alkalmakat újabbak követik.

Petra szüleivel megbeszélték továbbá, hogy a kislánynak el kell járnia az iskolapszichológushoz.

Abban maradtak a szülők és az iskolaigazgató, hogy adnak a mediátornak hat hetet erre a munkára.

A szülők nagyon szkeptikusak voltak, jobban örültek volna annak, ha Petra csak simán elhagyja az iskolát, de azt megnyugtatónak érezték, hogy végre komolyan veszik az ügyet, és kellő figyelmet kap az osztály problémája.

Hat hét után a szülők és az osztályfőnök is azt látta, hogy a mediátor „csodát tett”

A gyerekek közötti feszültség szintje tapinthatóan csökkent. Petra könnyebben és jobban tudta kifejezni az érzéseit, problémáit, a többiek pedig nagyobb empátiával és elfogadással kezelték őt. Bár nem vált minden problémamentessé, de megszűntek a nagy veszekedések és a durva konfliktusok. A szülők közötti helyzetet nehezebb volt rendezni, de végül sikerült eljutni oda, hogy Petra szülei is, és a többi szülő is meglátta a másik álláspontját, és tudtak egymásnak olyat mondani, ami megerősítő volt.

A cikk megírása előtt felhívtam az osztályfőnököt, hogy megkérdezzem tőle, hogy vannak most (közel egy évvel az események után), és az ő gondolataival zárnám ezt a szerintem nagyon inspiráló, és jó történetet:

„Sosem hittem volna, hogy egy iskolai konfliktusból ilyen jól ki lehet jönni. Most is vannak feszültségek és nagy viták, de az alapvetően megváltozott, hogy a gyerekek nem félnek.

Sem egymástól, sem maguktól. Valahogy a bizalom változott meg az osztályban. Mindannyian tanultunk ebből, és örülök neki, hogy Petra most is velünk van. Nem könnyű, de sokkal jobb így, hogy nem ment el. Nem elfutottunk a probléma elől, hanem megpróbáltuk megoldani. Szerintem jó, hogy a gyerekek, ha elmennek az iskolából, nem arra fognak emlékezni, hogy volt egy »hülye osztálytárs«, akit kirúgtak, hanem azt: »hülyén viselkedtünk, de megtanultuk, hogyan ne legyünk azok«…”

A gyerekvédelem a legjobb arcát mutatta ebben az ügyben

A probléma megoldására irányuló döntéseket a gyerekek érdekében hozták meg, és nem menekültek el a konfliktustól az iskola „jó hírnevére” való látszathivatkozással.

Ahhoz, hogy ez az ügy így zárulhasson, kulcsszerepe volt az igazgatónak, aki nem a könnyebb utat választotta (Petra szüleinek meggyőzését arról, hogy vigyék el a gyereküket), hanem a hosszabb, nehezebb, de a gyerekek – és az egész iskolaközösség számára – tanulságosabb és építőbb utat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az iskola (mivel a fővárosban van) könnyen talált mediátort, aki elvállalta az ügyet, és meg is tudták fizetni a szakember munkáját.

De ma már szerencsére nagyon sok településen elérhetők képzett mediátorok (magában a gyermekvédelmi és az oktatási rendszerben is), akiknek a bevonása az ilyen ügyek megoldásának leghatékonyabb módja.

Dr. Gyurkó Szilvia