–

Minden gyereknek félelmetes a gondolat, hogy előfordulhat az életben olyan, hogy nincs hol lakni. Ma Magyarországon több mint 4000 olyan gyerek él, akinek nincs érvényes lakcímkártyája. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ennyi hajléktalan gyerek van, de sokuk a helyet, ahol esténként álomra hajtja a fejét, nem nevezheti a saját otthonának.

Hogyan tudsz segíteni a gyerekednek abban, hogy értse, kik a hajléktalanok, és mit jelent, ha valaki az utcán él? Hogyan tudsz úgy gondolni a hajléktalanra, mint emberre, és nem úgy, mint problémára, vagy mint egy bűnözőkre.

Íme, néhány támpont:

Mit gondolok én magam?

Az első és legfontosabb, még mielőtt bármilyen beszélgetésbe belekezdesz a gyerekeddel a hajléktalanságról, hogy tisztázd, te magad mit gondolsz, mit érzel, mit teszel, ha az utcán élők problémájával találkozol.

Csak ez után – ha a saját érzéseidet tisztáztad – ülj le a gyerekkel.

Gondold végig, mit mondanál, olvass utána a témának, és készülj fel. Fontos persze, hogy amit mondasz, a gyerek életkorának megfelelő legyen. Az óvodáskorú gyerekeknél fontos hangsúlyozni, hogy biztonságban van. Beszélgessetek arról, hogy a családnak van otthona, tud magának ennivalót vásárolni, de azt is mondd el neki, hogy vannak emberek, akik nem ilyen szerencsések.

Idősebb gyerekeknél már általában többet lehet  beszélgetni a hajléktalanság okairól és következményeiről is.

Mikor hozd fel a témát?

Jellemzően a gyerekek kérdeznek, ha meglátnak egy utcán élő embert. Kíváncsiak, és nem rossz érzésből, hanem érdeklődésből kérdeznek rá arra, amit látnak. Fontos, hogy ha a gyerek rákérdez, akkor olyan érdemi választ adj neki, ami egyszerű, érthető, az életkorának megfelelő, és alkalmas arra, hogy az együttérzést is kifejezze. 

Ki a hajléktalan?

A kisebb gyerekek számára is érthető, ha azt mondod: a hajléktalan olyan ember, akinek nincs otthona, ahol aludhatna, főzhetne, tisztálkodhatna vagy a dolgait tarthatná. Nincs otthona – ezt jelenti a „hajlék-talan.”

Hogy lesz valakiből hajléktalan?

Minden gyereket ez érdekel, hiszen fél attól, hogy ő is ilyen helyzetbe kerülhet. Miközben tudjuk, hogy a hajléktalanság bárkivel előfordulhat, ezt nagyobb gyerekekkel már végig lehet beszélni, anélkül, hogy a saját félelmeit erősítenénk fel. Kisebb gyerekeknél azonban a kézzel foghatóbb, a gyerek számára egyszerűbb okokat beszéljük meg, például így: sok hajléktalannak nincs családja vagy olyan barátai, ismerősei, akik segíthetnek neki. Ahhoz, hogy legyen hol laknunk, pénzre van szükség. A hajléktalan embernek nincs elég pénze ahhoz, hogy otthon vegyen vagy béreljen magának. Sok esetben azért nincs pénze, mert nincs állása, illetve nincs olyan munkája, amivel elegendő pénzt kereshet. Ha valaki az utcára kerül, az gyakran egészségügyi problémákat is okoz, és idővel más betegségek is kapcsolódhatnak ehhez.

Fontos, hogy ne ragadjuk bele a sztereotípiákba, és a gyerekünk megismerje, hogy nagyon sokféle ok miatt lehet valakiből hajléktalan.

Van, aki beteg lett, valakit baleset ért, másoknak a családi élete romlott meg vagy elveszítette a munkáját, és nem talált másikat, és persze az is lehet, hogy ez sokféle ok mind összeadódik. Ha ilyen módon beszélünk a hajléktalanokról, akkor a gyerek megérti, hogy hús-vér, élő-lélegző-érző emberek, és nem az utca „tartozékai” azok, akiket a járda szélén szokott látni, üldögélni.

Belőlem is lehet hajléktalan?

Sok olyan szülő van, aki azzal fenyegeti a gyerekét, hogy ha nem tanul rendesen, nem fogad szót, vagy alkoholt fogyaszt a szülői tiltás ellenére, akkor idővel az utcára kerül, és hajléktalan lesz. Ez a szülői viselkedés súlyosan sérti a gyerek alapvető jogát a „megfelelő tájékoztatáshoz és információhoz” (Gyermekjogi egyezmény 13. cikk), hogy megértse a hajléktalanság okait – arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem igazak ezek a fenyegetések.

A hajléktalanság témájánál (is) alapvető, hogy a gyerekben ennek révén az empátiát, és az érzelmi intelligenciát is fejlesszük. Az olyan mondatok, minthogy: „Én úgy gondolom, az nagyon szomorú, hogy vannak emberek, akiknek nincs hol lakni” – mindenképpen azt erősítik meg a gyerekben: attól, hogy valaki hajléktalan, még nem „rossz ember”.

Mit tehetek?

Mindenkinek más megoldása van, és nyilván az a legrosszabb, ha úgy teszünk, mintha  nem is látnánk azt, aki az utcán él. Dönthetünk úgy, hogy pénzt adunk, és lehet erre a célra tartani magunknál pénzt. Mondhatjuk azt, hogy „Nem pénzt adunk, hanem veszünk ételt, mert néha az emberek nem úgy költik el a pénzüket, ahogy számukra a legjobb lenne”. Vagy: „Mi nem nekik adjuk a pénzt, hanem olyan szervezetet támogatunk, amelyik lakhatást próbál biztosítani nekik”. Vállalhatunk aktívabb szerepet, és segíthetünk olyan szervezeteknek, akik ételt osztanak, vagy más módon próbálják segíteni a hajléktalanokat.

Láss – érezz – cselekedj!

Fontos, hogy az együttérzés és az empátia legyen a kiindulópontunk, ne a sajnálat. Nem az egyén kudarcáról szól, hanem mindannyiunkról, ha egy országban élünk, ahol a hajléktalanság problémáját nem lehet megoldani.

A szülők általában próbálják megvédeni a gyerekeiket az élet félelmetes, szomorú vagy fájdalmas dolgaitól. A hajléktalanság emiatt sokszorosan is le van árnyékolva a gyerekek számára, miközben van szemük, és látják a valóságot, és ebben a témában is, mint minden bonyolult dolognál, ki vannak éhezve arra, hogy valódi válaszokat kapjanak. Ha a fenti kérdéseket átgondolod, jó eséllyel ki tudsz alakítani egy olyan saját álláspontot, ami segíti a gyerekedet nemcsak a megértésben, de abban is, hogy saját véleményt alakítson ki.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ RapidEye