Egy 32 éves békési robotikatanár, Sz. Zoltán, 11 éves tanítványának küldött szexuális témájú üzeneteket. Nagyon jó viszonyba kerültek, a fiú többedmagával többször nála is aludt, de ezt senki nem furcsállotta egy darabig - aztán már igen, és eltiltották tőle a fiút. Ezért a tanár úgy döntött, Londonba csempészi a fiút, hogy együtt kezdjenek új életet. Afrikából rendelt hamis iratokat és elváltoztatta a fiú külsejét, ám a reptéren kiszúrták őket.

Sz. Zoltánt végül 1 év 8 hónapra ítélték 2 évre felfüggesztve, mondván, a gyermek önként ment vele.

A tárgyalásról kijőve azonban ismét őrizetbe vették – jelenleg is előzetes letartóztatásban van –, és szexuális erőszakkal vádolják. A tanárnak az előzetes alatt írt könyvét – állítja a Blikk – édesanyja a piacon árulja.

A gyerekrablási kísérlet idején a hírrel tele volt a sajtó. 

Egy tanár több tanítványát rendszeresen a lakására hívta, némelyik ott is aludt nála, majd egyszer csak, miután az egyik 11 éves gyerek szülei feljelentést tettek a gyerek telefonján talált szexuális tartalmú üzenetek miatt, a tanár a gyereket hamis papírokkal, a saját gyerekének kiadva, külföldre próbálta szöktetni.

Egy dolgát jól végző határőrnek feltűnt a dolog, a tanárt elfogták, a gyerek Magyarországon maradt, nem sikerült elrabolni.

Idén júliusi hír: a tanár felfüggesztett börtönbüntetést kapott, azért csak azt, mert a gyerek magától ment vele. Viszont újra letartóztatták, mert még egy kiskorú gyerek szülője jelentette fel, ezúttal szexuális erőszak miatt. Még újabb hír: a tanár megírja és terjeszti az igaz szeretet történetét.
Én meg azt írom meg – nem tagadom, elég indulatosan –, hogy ezekről a hírekről mi jut eszembe. (Aki esetleg a hírek alapján nem érti az indulataim okát, nézze meg A történet című filmet.)


Na mármost, ha a játszótérről magától jön velem a gyerek, az oké? Nem vagyok egy erőszakos ember, soha nem kényszeríteném, de ha velem akar jönni, akkor jöjjön, ő tudja, mi jó neki.

Kinézek magamnak egy helyes kis gyereket, mondjuk, nem a játszótéren, hanem az iskolában, ahol tanítok.

Alig várják ezek a gyerekek, hogy valaki igazán foglalkozzon velük.

Majd olyat választok, aki szívesen van velem.

Közben ki tudja mi történik, de a szülők tudtával van nálam, és a gyereknek sincs ellenvetése. Igaz, hogy a szexuális tevékenységbe való beleegyezés korhatára 18 éven felüli partnerrel 14 év Magyarországon, de ha a gyereknek nem gond, akkor az ügyészségnek sem lesz az. Különben is, egy pár év múlva már 14 éves lesz, nem?

De azért inkább úgy döntök, hogy én ezt a gyereket szülők és más közvetítők nélkül szeretném használni, és jobb, ha elmegyek vele valahová, ahol nem ismernek minket. Majd azt mondjuk, hogy az én gyerekem.

Valahol azért lehet, hogy megfordul a fejemben, mintha lennének olyan törvények, amelyek szerint nem lehet gyereket csak úgy használni meg elvinni, meg ilyesmi.

Nem baj, ezen könnyű segíteni, befestem a haját, kicsit álcázom, mintha ő nem is ő lenne, én meg nem is én. Vagyis mi együtt, így, festetten, meg minden, láthatóan összetartozunk.

Erre jön egy határőr és akadékoskodik. Hogy gyerekrablás.

De szerencsére a vak is látja, hogy nem, és hamar elengednek. Csak azt nem értem, hogy mit szórakoznak velem – már nem először. Én szeretem a gyerekeket.

Még jó, hogy sikerült tisztázni, hogy semmi olyat nem tettem, amibe a gyerek nem egyezett bele. (Nekem meg szerencse, hogy az ügyészség nem tudja, hogy a gyerek nem egyezhet bele, mert még nincs 14 éves. Még jó, hogy azzal sem tudnak mit kezdeni, hogy szexuális tartalmú üzenetet küldök a gyereknek.)

Szóval van igazság. Na jó, felfüggesztett majdnem két év, de ettől még biztos taníthatok majd, eddig sem volt gond, hogy megvádoltak, bizonyíték nincs, ha egyszer a gyerek beleegyezett, nehogy már az számítson, hogy el akartam vinni külföldre a gyereket. Szerintem örüljenek a szülei, hogy felnevelném helyettük.
Erre most puff, egy másik szülő szívózik. Hogy az ő gyerekét is.

Megint bevittek. De nem baj, megírom az egész igaz történetét. Filmet fognak csinálni az életemből. Én szeretem a gyerekeket. És el tudom érni, hogy ők is szeressenek engem. 


Ez már csak nem bűn????

Kerpel Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Marta Nardini