Kivéve talán Izlandon, ahol elég jó nőnek lenni, hiszen ez az az ország, amely mindig élen járt a nemi egyenlőség terén, és amely most megint megelőzött mindenkit azzal, hogy január elsejétől hatályba lépett náluk a törvény, amely alapján törvénysértő lesz egy férfinak ugyanazért a munkáért többet fizetni, mint egy nőnek.

Máshol is elférne egy ilyen törvény, hiszen az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a nemek közötti bérszakadék ott tátong valamennyi tagállamban. Csak a mértéke eltérő: míg Csehországban, Észtországban, Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban meghaladta a 20 százalékot, addig Luxemburgban és Olaszországban mindössze 5,5, Romániában 5,8, Belgiumban 6,5 százalék. 

Nem mintha a tengerentúlon sokkal jobb lenne a helyzet, pedig a Pew Research kutatócég szerint a nyolcvanas évek óta folyamatosan szűkül a nemek közti bérkülönbség. Ehhez képest 2015-ben a nők mégis csak a férfiak fizetésének 83 százalékát keresték meg. A kutatás szerint ennek az is az oka, hogy bár egyre több a vezető pozícióban lévő nő, a férfiakhoz mérten még mindig kevés. Ez pedig szorosan összefügg azzal, hogy a nők karrierje gyakran kerül parkolópályára, a családtagok, gyerekek gondozása miatt, így a magasabb beosztásra és a magasabb fizetésre is kisebb az esélyük. Közismert tény, hogy a vezető beosztásban lévő nők egyrészt kevesebben vannak, mint a vezető beosztásban dolgozó férfiak, másrészt kevesebbet is keresnek náluk. A PayScale-felmérés azt is kimutatta, hogy a nők közül a legalacsonyabb bért az egyedülálló anyák kapják, a nemek közötti bérszakadék pedig ott a legnagyobb, ahol a nők házasságban élnek, családjuk van. Vagyis

míg a férfiaknak a fizetésén csak javíthat a gyermekvállalás, addig ugyanez a nők esetében bércsökkentő nyűgként jelenik meg, akik így rendszerint a vezetői pozíciókat sem kapják meg sőt, el sem jutnak annak lehetőségéig.

Így van ez az EU-ban is, ahol a vezetői tisztségeket továbbra is főleg férfiak töltik be: csak minden harmadik vezetői poszton található nő, annak ellenére hogy a munkaerőpiacon az alkalmazottak felét ők teszik ki. És bár az EU-ban csaknem 7,3 millióra tehető azok száma, akik valamilyen vezető pozícióban dolgoznak, közülük csak 35 százalék nő, a többi mind férfi.

Szerencsére „nálunk minden jobb”

Legalábbis az Eurostat márciusban közétett 2015-ös adatok alapján készített statisztikája szerint így tűnhet. Ebből ugyanis az olvasható ki, hogy a nemek közötti bérkülönbség a 2012-es 20,1 százalékról mára 14 százalékra csökkent Magyarországon, így a lista szerint az EU legjobbjai közé kerültünk. A zavarba ejtően jó eredményt kicsit árnyalja az, hogy Magyarországon a négymillió foglalkoztatottból 1,2 millió minimálbért kap, és a 260 ezer közmunkás még annyit se visz haza. Vagyis az őket is tartalmazó statisztika így torz képet ad a nemek közötti bérkülönbségekről. És az sem elhanyagolható tény, hogy hazánkban a nagyobb bérszakadék főleg a magas jövedelműek között figyelhető meg, köztük viszont jóval kevesebb a nő. Ezzel szemben az alacsony jövedelműek csoportjában az egységes minimálbér miatt nincs szó nemek közötti bérkülönbségről, míg a közepes keresetűek csoportjában, ahol szintén magas a nők aránya, viszonylag alacsony a bérszakadék. Helyzetünkről  jóval reálisabb képet ad a Világgazdasági Fórum (WEF) 2016-os Gender Gap-jelentése, amelyben Magyarország a béregyenlőség (azonos munkáért azonos bért) vonatkozásában 144 ország közül a 130. helyen állt.

Számos területen keresnek kevesebbet a magyar nők

És néha egészen meglepő ágakban, mint például a vendéglátóipar (idegenforgalom), az értékesítés-kereskedelem, a pénzügyek, a HR, a marketing, sőt, az egészségügy területén is sok pozícióban figyelhető meg a nők lemaradása, holott ezeken a területeken egyforma arányban dolgozik a két nem. Kiemelkedően magas a bérszakadék az informatika, a menedzsment és a cégvezetés területén, de ezekben az ágazatokban jellemzően kevesebb nő is dolgozik.

Mindez jócskán összefügg a hagyományos nemi szerepmintákkal, és az azok mentén kialakuló sztereotípiákkal, amelyek nagyban befolyásolják a lányok és a fiúk pályaválasztását, sőt, később a bérezésükre is kihatnak. Ott van például az a jól berögzült séma, amely alapján a gyerekneveléssel és a háztartással kapcsolatos munkák nagy részét a nőnek kell vinni, és amiatt a nők rendszerint olyan gazdasági ágazatokban és foglalkozásokban helyezkednek el, amelyek jobban összeegyeztethetők családi kötelezettségeikkel, és ezek általában a rosszul megfizetett munkaköröket jelentik.

A berögzült minták arról is tehetnek, hogy a férfiarcú társadalom a nők munkáját alulértékeli, mert a többség úgy véli, azok elvégzéséhez „tipikusan női” tulajdonságokra, nem pedig tanult készségekre és képességekre lenne szükség. Így történhet meg, hogy egy szupermarketben a pénztárosnők kevesebbet keresnek, mint a férfi anyagmozgatók, raktárosok, vagy az, hogy az ápolónő alacsonyabb bérezésre számíthat, mint egy egészségügyi technikus férfi, holott képzettségük hasonló szintű.

A  bérszakadék okai tehát összetettek és általában hasonlóak minden országban. A hagyományos minták mellett magyarázó tényező, hogy túl kevés a női vezető, és túl sok a nőket terhelő láthatatlan, fizetetlen munka, ront a helyzetükön a szülés után megszakadó karrier, ahogy az oktatási- és munkaerőpiaci szegregáció, illetve a munkahelyi diszkrimináció is és az üvegplafon jelensége. Utóbbit, ha sikerül is áttörni a nőknek, számíthatnak arra, hogy kevesebb fizetésért fognak gürizni.

Nálunk is jellemző ugyanis, hogy a vezető beosztásban lévő nők egyrészt kevesebben vannak, mint a vezető beosztásban dolgozó férfiak, másrészt kevesebbet is keresnek náluk.

Erről a jelenségről Anna is tud mesélni, aki egy telekommunikációs cég regionális igazgatójaként hosszú évekig jóval kevesebb pénzért dolgozott, mint az a férfi munkatársa, aki ugyanolyan munkakörben, csak épp egy másik régió felelőseként tevékenykedett. Anna – bár igazságtalannak tartotta – mégsem tette szóvá a feletteseinek a kettős mércét, mivel féltette a pozícióját, amiért az évek során keményen meg kellett dolgoznia. „Ne csak addig kellett többet bizonyítanom, míg nagy nehezen bekerültem a férfiak uralta felső vezetők körébe, hanem azon túl is. Hiába hoztam ugyanis én a legjobb számokat, tettem le mindenkinél többet az asztalra, mégis gyakrabban megkérdőjelezték a vezetői döntéseimet vagy akár a szakmai tudásomat. Kizárólag a női mivoltom miatt” – meséli Anna.

Az Európai Statisztikai Hivatal nőnap alkalmából közzé tett jelentéséből tudjuk, minden tagállamra jellemző, hogy a férfi vezetők többet keresnek. Az arányokat tekintve azonban nagy a szórás: Ezek szerint az uniós átlag 23 százalék, míg a legkisebb különbség Romániában van: itt a férfi vezetők fizetése csupán öt százalékkal magasabb.

Egy magyar férfi vezető átlagosan csaknem 34 százalékkal keres többet, mint egy ugyanolyan vezetői munkakörben dolgozó nő. Az Eurostat szerint ezzel Magyarországon a legnagyobb a férfi és női vállalatvezetők fizetése közötti különbség.

Semmi gond,  úgy 85 év múlva nálunk is annyit fognak keresni majd a női vezetők, mint a férfiak

A PwC 2017-es februári tanulmánya – ami a férfiak és nők közötti fizetésbeli különbségeket vizsgálta legalábbis – azt írja, hogy a jelenlegi folyamatokat figyelembe véve a legtöbb országban 50 év is kell ahhoz, hogy eltűnjön a nemek közti bérkülönbség. A tanulmány szerint a legjobb kilátása Lengyelországnak, Luxemburgnak és Belgiumnak van, a legrosszabb pedig Koreának, Spanyolországnak, Németországnak, és nekünk sincs sok okunk az örömre: Magyarországon 2102-re jósolják a fizetések kiegyenlítődését.

Talán kevesebb lenne a becsült idő, ha a rendszerváltás óta valamelyik, éppen hatalmon lévő kormány kiemelt feladatának érezte volna, hogy egy olyan társadalmi környezetet teremtsen, amelyben mindkét nem egyenlő választási lehetőségekkel rendelkezik, és teljes körűen, arányosan vesznek részt a társadalmi életben, a vezetői pozíciókban, a munka világában, a gyereknevelésben és a házimunkában is. De már az is sokat jelentene, ha a vezető politikusok a nőkre végre nem úgy tekintenének – ahogy teszik azt évtizedek óta – mint szülőgépekre, akiknek a foglalkoztatásukkal kapcsolatos döntéseket is főleg demográfiai szempontok alapján hoznak meg.  

Farkas Edina Lina 

Ha érdekel a téma, olvasd el EZT a tanulmányt is.