-

Sajnos túl sok ilyen történetet ismerünk: nevelők, aki hazaviszik a gyerekeket, gondozók, akik részt vesznek a beavatási szertartáson, melynek része a szexuális megalázás is, gyerekek, akik az intézményekben dolgozó felnőttektől estek teherbe...

Az intézmények falai azonban nagyon jól zárnak, egészen elképesztő az ott élő gyerekek kiszolgáltatottsága.

A szakirodalomban külön kifejezés van erre a helyzetre: intézményi abúzus és rendszerbántalmazás. Amikor az a rendszer, ami arra lenne hivatott, hogy a gyereket megvédje, és javulást idézzen elő az életükben, további bántalmazást és traumát okoz.

Persze attól, hogy szavunk van rá, még csak azt mondhatjuk el, ismerjük a jelenséget. De jó lenne végre tenni is ellene.

A gyerekek számára a saját otthonuk a legveszélyesebb

Legalábbis akkor, ha a gyerekkel szembeni bántalmazások számát nézzük. A fizikai, lelki és érzelmi bántalmazást, szexuális erőszakot és visszaélést, elhanyagolást általában nem idegenek követik el, hanem családtagok, a gyerek számára ismert (és sokszor szeretett) személyek. A gyermekvédelem egyik alapvető nehézsége épp ez: miközben minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a saját családjában nőjön fel, és onnan kiemelni csak végső esetben lehet, aközben a család az a hely, ahol a legnagyobb arányban fordul elő a gyermekbántalmazás.

Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy ez a két alapvető érték: a család, valamint az erőszakmentes gyerekkor olyan sokszor kerül versenyhelyzetbe. Évente gyerekek ezrei azért kerülnek állami gondoskodásba, mert az otthonukban erőszakot követtek el velük szemben.

Látszólag egyszerű a helyzet: ha egy gyereket bántalmaznak az otthonában, és ezért veszélynek van kitéve az egészséges fejlődése, a gyermekvédelmi rendszer úgy dönthet, hogy a gyereket nem nevelhetik tovább a szülők, és ezért vagy nevelőszülőkhöz, vagy gyermekotthonba, lakásotthonba kerül.

A dolognak azonban van egy pikantériája: a családokban elkövetett gyermekbántalmazásokhoz képest az állami intézményekben sokszor nagyobb veszélynek vannak kitéve a kiskorúak.

A rendszerbe kódolt erőszak

Bár erről nagyon kevés magyar adat van, de azért néhány kutatás született a témában, ami  nemcsak azt erősíti meg, hogy

a családjukból erőszak, bántalmazás miatt kiemelt gyerekek az állami intézményekben további abúzust és traumát szenvednek el, hanem azt is, hogy egyes gyermekbántalmazási, elhanyagolási formák kifejezetten a családjukon kívül nevelkedő gyerekeket veszélyeztetik.

Csak néhány példa: a szökésben lévő gyerekek 90 százaléka nem a családjából, hanem állami gondoskodásból szökik el. A prostitúció, szexuális kizsákmányolás áldozatává vált gyerekek között is felülreprezentáltak az intézményben élők. A kábítószerhasználat, a szerfüggőség nagyon komoly probléma, ahogy az iskolai hiányzások magas száma is. Azonban, míg a családban élő gyerekek esetén a szülőket megbírságolják, ha a gyerek lóg; büntetőeljárást indítanak azzal szemben, aki elhanyagolja, bántalmazza a gyerekét, és gyerekvédelmi eljárást az ellen, akitől elszökik a gyerek, az állami intézményekben gyakorlatilag következmények nélkül történhetnek meg ezek az esetek.

Bántalmazott, traumatizálódott, elhanyagolt gyerekek támogatása, nevelése önmagukban és egyenként is nagyon komoly feladat. Sok ilyen gyerek összezárva pedig hatványozott kihívást jelent, amire

ha nincs felkészülve az intézményrendszer, akkor gyakorlatilag garantált a kortárs erőszak, a gyerekbántalmazás, a megalázó helyzetek sorozata.

A családban élő gyerekeket nem sújtja olyan sok negatív sztereotípia, mint „az intézetiseket”, ezért hamarabb észreveszik, ha problémájuk van, és nagyobb az esélye annak is, hogy jelzés érkezik a bántalmazásról.

Egy „intézetis" gyereknél viszont sokkal magasabb a toleranciaküszöb, sokkal több mindent „tudnak be” az ő saját hibájuknak. Gyakran hallani: „ezek ilyenek”: szökősek, drogosok, prostik. És

senkinek nem jut eszébe, hogy ezek a gyerekek elsősorban gyerekek, ugyanolyan szükségletekkel és jogokkal, mint bármelyik másik.

És valamikor a múltban, gyermekkoruk hajnalán épp azért emelték ki őket a családjukból, mert ott bántották, elhanyagolták őket, erőszakosak voltak velük.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/