-

Victoria Beckham nyilatkozta egyszer, hogy lapos sarkú cipőben nem tud gondolkodni. Én is így vagyok ezzel. Ha magassarkú van rajtam, folyton gondolkodom... kár, hogy ezek a gondolatok csak akörül járnak, mikor vehetem már le végre ezt az inkvizíciós kínzóeszközt, ami előretolja a mellem, megfeszíti a vádlim, és bütykössé teszi a lábujjaimat.

Mindketten nők vagyunk, de Victoria a tízcentis sarokra esküszik, én meg a dorkómra. Hál’ istennek, az egyenlőség nem jelent egyformaságot. És ez így van jól. Senki sem egyforma.

Ezért aztán ha férfi-nő közötti egyenlőségről beszélünk, akkor sem egyformaságra vágyunk, hanem a két nem lehetőségeinek és esélyeinek egyenlőségére.

Ez a feminizmus. Ami nem győzni akar, legfőképp nem legyőzni, és nem szeparált listákon látni a (legbefolyásosabb, leggazdagabb, leg...) nőket hanem a férfiakkal együtt. Az élet minden területén.

A franc akar annyit dolgozni, mint egy férfi. Szerintem egy férfinek sem kellene annyit dolgoznia, mint egy férfinak. Azt kellene csinálnunk, ami a személyiségünk, tudásunk, képességeink szerint számunkra boldogságot ad abban a 70-80 évben, amíg a Földnek azon a részén tartózkodunk, ahol a fák nőnek és nem a gyökerek.

2015-ben sokszor érezhettük úgy, hogy ez az év a miénk volt. Sok olyan bátor, okos, tehetséges ember alakította a világ sorsát, akik a sors kiszámíthatatlan kegye folytán úgy születtek, hogy ha az erdőben pisilniük kell, bokrot keresnek, és nem egy fa elé állnak.

Angela, Hillary, Szvetlana, Emma, köszönjük nektek!

A nők igazán sokat haladtak előre idén a világban. Angela Merkel német kancellár a Time címlapjára került, mint „Az év embere". A világ minden országában választójoghoz jutottak a nők. A Playboyban nem lesz több meztelen lány. A híres (és pucér csajos) Pirelli-naptárban Yoko Ono, Serena Williams és Patti Smith díszíti majd az autószerelő műhelyeket. Hiszen a fotós Annie Leibowitz idén nem a Pirelli-lányok keblének vonalaira, hanem a bölcs, határozott, konok és merész személyiségükre helyezte a hangsúlyt.

Szvetlana Alekszievics irodalmi Nobel-díjat kapott, Hillary Clinton az elnökségért szállt ringbe 2015-ben, amikor Hermione Granger (bocsánat, Emma Watson) az ENSZ-ben a női esélyegyenlőségről beszélve ezt mondta:

„Rájöttem, hogy a nők jogaiért való harc sokszor a férfigyűlölet szinonimájává válik. Ha valamiben, akkor abban biztos vagyok, hogy ezt abba kell hagyni.”

De idén történt az is, hogy 35 nő megtörte a hallgatás csendjét, és tükröt mutatott a társadalmunknak, amelyben szinte bármint megtehet az, aki híres és gazdag. Igen, ez a szexuális erőszakról és zaklatásról szóló Bill Cosby-ügy.

2015-ben talán a filmvásznon volt a legerőteljesebb a feminizmus ébredése, ahol a legnagyobb kasszasikerekben nők voltak a középpontban. Az új Star Warsnak egy lány a főhőse, ahogy a Mad Maxben is egy nő a megmentő, a hős, a stratéga, a hadvezér. Bár kétségkívül a 2015-ös év egyik legjobb pillanata az volt, amikor a Jurassic World hősnője magassarkúban futott egy T-Rex előtt, és mindenkit megmentett (igen, a férfit is). Ezek a filmek nemcsak azért fontosak, mert a nők erősek és vezetőként ábrázolják őket (ezzel inspirációt nyújtva másoknak), hanem azért is, mert lehetőséget teremtenek arra, hogy újabb és újabb női szerepeket ismerhessünk meg, immár nemcsak a művészfilmek húszfős kultmozikba zárt világában, hanem a multiplexekben is. Meg persze arra is jók, hogy kinevessük a hülye hollywoodi producereket, akik azt hiszik, a magassarkú teszi a csajokat (Még egyszer bocs, Victoria Beckham!)

Ritkán beszélünk arról, hogy a Playboyból a meztelen csajokat nem a feministák űzték ki, hanem a marketingesek. Nem azért nem lesz több cici, popsi (és a középső oldalakon punci) szép, fényes, színes papírra nyomva, mert az a nőket khm... nem a legfőbb princípiumuk szerint ábrázolja. Hanem, mert ahogy egyre több nő kerül döntési pozícióba, és olyan anyagi helyzetbe, hogy olyan termékek megvásárlásáról is dönthet, melyeket a Playboyban reklámoznak, már nem vállalható (és nem éri meg), ha egy nő azért utasít el például egy óramárkát, mert az olyan újságban (is) hirdet, aminek szellemiségével ő nem ért egyet.

A női celebek közül is egyre többen válnak olyan szerepmodellekké (például Angelina Jolie), akik alkotóként, szülőként, művészként, vállalkozóként is megjelennek a nyilvánosság előtt. Idén történt az is, hogy Taylor Swift, énekesnő némi izmozás után lenyomta az Apple-t, ami neki némi pénzt, nekünk meg egy újabb szerepmodellt jelentett: a nő, aki kiáll az érdekeiért.

Abban a pillanatban, ahogy a nők tényezővé válnak a gazdaságban, a munkaerőpiacon, a politikában, a filmekben és a közéletben, a nemek közötti egyenlőség valósággá válhat. És a világ egy jó nagy lépést tett ebbe az irányba 2015-ben.

Persze fontos dolgok vannak még hátra, és sokat kell tennünk azért, hogy emberek lehessünk, és emberként maradhassunk azok, akinek születtünk, akár kékbe, akár rózsaszínbe öltöztettek minket a szüleink. Hogy a Pesti Hírlap egyik újságíróját idézzem 1906-ból (amikor a magyar nők választójoga volt kérdés):

„A nő nemcsak nő, hanem ember is. S az, hogy nő, kizárólag a magánügye.”

És még mondják, hogy a világ nem fejlődik...

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Drew Colins