Kevés aktuálisabb kérdés van ma a magyar közéletben, mint az oktatási rendszerünk, a tanárok és a diákok elkeserítő helyzete. Nyolc fontos gondolatot hoztunk a természettudományos és műszaki tárgyakhoz fűződő problémák kapcsán, és meghívást egy izgalmas eseményre:
„Vajon hány bátorító szón, hány jól kezelt kudarcélményen – vagy épp annak hiányán – múlik, hogy az ember milyen pályára terelődik?” – Anna Eszter egy másik valóságban talán orvos is lehetett volna. De ebben, itt és most, újságíró. Aki arról ír, hogy orvos is lehetett volna, ha…
„Az oktatási intézményekbe lassabban szivárog át a technológiai fejlődéshez való alkalmazkodás, hiszen a tantervnek akkreditáltnak kell lennie, így pedig nehezebb lépést tartani” – mondta Fazekas Péter, az EPAM vezető szoftverfejlesztője azon a konferencián, amelyen többek közt arról is szó esett, hogyan építhetők be digitális módszerek (nem csak) az informatikaórákba.
Az „aha-élmény” elmarad, helyette a „nem értem” frusztráló érzése uralkodik el a diákokon, ha kémia- és fizikatanulásról van szó. De hol csúszott el minden? Mit tehet a szülő és mit az iskola annak érdekében, hogy felkeltse a természettudományos érdeklődést a gyerekekben, ami – ahogyan azt a járvány bebizonyította – nem csak annak fontos hosszú távon, aki kutatói pályára készül?
„Ha komolyan gondolják azt, hogy Magyarország egy fejlődő ország legyen, ide gondolkodó emberek kellenek. Nem végrehajtó emberek” – mondja Kaszás Zoltán egykori iskolaigazgató, aki augusztus végéig élt a hivatásának, addig volt pedagógus.
Akik Theresa Kachindamotóra a gyerekházasságok megszüntetőjeként hivatkoznak, nem járnak messze az igazságtól: munkájának köszönhetően több ezer lány menekült meg az embertelen hagyománytól, és ülhetett vissza az iskolapadba.
Egy beszélgetés, amelyet jó volna, ha minden tanár és minden szülő hallana. Azt jártuk ugyanis körbe, hogy a mindenki által ismert közhelyeken túl mi az oka annak, hogy a matek, a fizika, a kémia, az informatika sok gyerek számára mumustárgy, és hova tűnnek az egyetemi hallgatók és a pedagógusok ezekről a területekről (nem csak nálunk, hanem fejlettebb országokban is) . Beszélgettünk arról is, idomítás folyik-e gyakorta az iskolában, vagy gondolkodni tanítanak a tanárok, és milyen változások időszerűek és elkerülhetetlenek az oktatásban. Minden túlzás nélkül hiánypótló beszélgetést hallhattok:
Két youtuber, aki segít, hogy tanuljuk magunkat és a világot úgy, ahogy a suliban nem tanították. Mekkora szükség van most rájuk!
Jövő hét végén rendezik Budapesten a Világsakkfesztivált, ennek apropóján beszélgettünk az alapító-főszervező Polgár Judittal arról, hogy mit nyerhet az ember a mindennapi életben a sakknak köszönhetően, mi lett volna vele, ha nem kezd sakkozni ötévesen, és hogyan lehetne átalakítani az oktatást, hogy a felnövő generációkat a legjobban szolgálja. (Spoiler: drasztikus módszerekkel.)
„Aktuálisan valóban nem mérhető pénzben, amit csinálok. Nem termelek profitot. De! Vajon a képviselők, a legkülönbözőbb helyeken dolgozó sok száz, ezer volt tanítványom, hogy jutott el jelenlegi állásába? Miből fizetik az adójukat? A nyelvvizsgájukban, egyetemi felvételükben, későbbi jó munkahelyükre való felvételükben vajon nincs semmi szerepem?”