Míg 2000-ben kevesebb mint évi 800 000 injekciót szúrtak be, a legfrissebb kutatások szerint ez a szám mára 4-5 millióra ugrott. De miért van az, hogy sokan még mindig rosszallóan néznek arra, aki tű alá fekszik? Valóban önbizalomhiánya van annak, aki a kezelést választja? Végső soron kinek akar megfelelni a botoxoltató: a társadalomnak vagy saját magának?
Sírni csak a lányoknak szabad? Miért is? – teszi fel a kérdést Nádudvari Péter, aki úgy véli, az érzelmek felvállalása cseppet sem férfiatlan. Sőt.
Szilvia ötvenkét éves. Évtizedeken át biztos volt abban, hogy számára a férje az egyetlen igazi, mígnem egy csoportos jógaórán ráébredt, hogy szerelmes valaki másba. Egy nőbe. Nem tudta, mi történik vele. Ahogy azt sem, mi jöhet ezután.
Jane Fonda és más hetvenévesnél idősebb híres amerikai nők jelentik ki kerek perec, hogy azt tapasztalják, könnyebb idősnek lenni, mint fiatalnak vagy középkorúnak. El is mondják, milyen előnyökkel jár, ha valaki a hetvenes–nyolcvanas éveiben jár.
Az iskola életét megrengetheti, ha lopások történnek. És miközben a nyomozás zajlik, hamar felszínre kerülnek a különféle előítéletek, társadalmi problémák. Jocó bácsi A tanári szoba című fesztiválgyőztes német film kapcsán írta meg a hazai közoktatásban szerzett tapasztalatait.
Ki rendel(het) salátát, és ki steaket? A húsfogyasztást sokan a férfiassággal kapcsolják össze, ahogy a hatalmat és a hozzáértést is.
A fejlődéslélektan úttörője, Granville Stanley Hall úgy vélte, „egykének lenni önmagában betegség”. Hall közel 100 éve nem él, de az egyedüli gyerekekkel kapcsolatos hiedelmek azóta sem lettek kedvezőek. Úgy sem, hogy közben egyre több az egygyerekes család.
„Nem érzek semmilyen közösséget. A közösségem, a környezetem, amit megteremtek, független attól, hogy meleg vagyok” – mondja egy vidéken élő LMBTQ-ember, amihez sokan teszik hozzá: mindemellett még bujkálniuk és titkolózniuk is kell, párt találni pedig így… hát, finoman szólva is kihívás.
Annyira fárasztó, hogy többségi emberek akarják megmondani, mi minősül rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, vagy homofóbiának. Az érintettek meg „túlérzékenyek”, „nincs humoruk”, vagy „félreértik a dolgot”.
Az LMBTQ-közösség legláthatatlanabb csoportja, amelynek tagjait gyakran vádolják megbízhatatlansággal, hűtlenséggel, döntésképtelenséggel. És nem csak a heterók. Mi igaz a sztereotípiákból? A Budapest Bi-tangok két szervezője, Dittera-Balogh Andrea és Vitrai Sára osztotta meg személyes történetét, tapasztalatait Milanovich Domival.