„Nem érzek semmilyen közösséget. A közösségem, a környezetem, amit megteremtek, független attól, hogy meleg vagyok” – mondja egy vidéken élő LMBTQ-ember, amihez sokan teszik hozzá: mindemellett még bujkálniuk és titkolózniuk is kell, párt találni pedig így… hát, finoman szólva is kihívás.
Annyira fárasztó, hogy többségi emberek akarják megmondani, mi minősül rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, vagy homofóbiának. Az érintettek meg „túlérzékenyek”, „nincs humoruk”, vagy „félreértik a dolgot”.
Az LMBTQ-közösség legláthatatlanabb csoportja, amelynek tagjait gyakran vádolják megbízhatatlansággal, hűtlenséggel, döntésképtelenséggel. És nem csak a heterók. Mi igaz a sztereotípiákból? A Budapest Bi-tangok két szervezője, Dittera-Balogh Andrea és Vitrai Sára osztotta meg személyes történetét, tapasztalatait Milanovich Domival.
A szellemi és a fizikai munka eltérő megítélése egy a sok törésvonal közül, amely táborokra osztja a társadalmat. Az egyik értékesebb lenne, mint a másik? Az előítéletek mindkét irányban hatnak.
Nemrég írtunk az „eltűnt fehér nő” szindrómáról: arról, hogy a médiában nagyobb arányban jelennek meg a világos bőrű, középosztálybeli, hagyományosan szép áldozatok. Hogyan lehet tágítani a társadalmi empátia határait, hogy másokat is nagy erőkkel keressenek? Javaslatokat foglaltunk össze.
„Azt veszem észre, hogy ez az, amit a kívülállóknak nehéz megérteni a látássérültekkel kapcsolatban – nem igazán tudják, hogy mikor kell segítség, mikor nem, van, hogy lépnének felénk, de tolakodni sem szeretnének, kényelmetlenül érzik magukat.”
Egy egész zsáknyi címkéd gyűlik össze, mire felnősz.
Nem kell Amerikáig menni, hogy megértsük, milyen diszkriminációnak vannak kitéve az ott élő színes bőrűek. Van baj itthon is épp elég. Ezúttal egy magyar roma lány írta össze, miket tanítottak nekik az anyukáik abban a reményben, hogy megvédhetik őket az igazságtalan előítéletek miatt kialakult kellemetlen helyzetektől. De biztos, hogy a szülői prevenció a legtöbb, amit tehetünk?
„Az önmagunkra és másokra ragasztott címkéink letépése olyan fájdalommal jár, mintha az arcunkról húzná le valaki a bőrt. Ám amit az arcbőrünknek hiszünk, gyakran csak egy maszk, amelyhez túlságosan is hozzánőttünk.”
Miért kell titkolnia egy fiatalnak a másságát?