„Turista vagyok a saját hazámban” – Boldog-szomorú írás
Itthon. Otthon. Hon.
Itthon. Otthon. Hon.
Gyerek mellől visszatérni a munkába – senkinek sem könnyű. Hát még egy egykori élsportolónak…
Annáék külföldre költöztek. Aztán hazajöttek.
„Ha elhagyod a hazádat, az hasonló ahhoz, mint amikor elveszítesz valakit: fájdalmat élsz meg, és a veszteséget el kell gyászolni” – állítja az egyik megszólaló. És vajon van-e olyan pont, ahonnan már nincs visszaút? Ennek próbáltunk utánajárni.
Találkozás egy csodálatos nővel, aki sok vihar után hazaköltözött Magyarországra, hogy itt élje le az utolsó éveit. És akinek van szeme és szíve ahhoz, hogy minden körülmények között megtalálja a boldogságát.
Ha azt gondolod, hogy sok pénz kell a külföldi tanuláshoz, és nem mersz belevágni, olvasd el egy végzős egyetemista lelkesítő írását!
„Minél távolabb, annál jobb. A civileknek is meg csak addig nagy a szájuk, amíg fel nem robbantják a kedvenc romkocsmájukat. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink." – Mi lesz a menekült gyerekekkel?
Erich Kästner mindannyiunk gyerekkorának kitörölhetetlen része. Nem véletlenül. Szétszakított gyerek- és felnőttkora, világháború és nácizmus, könyvégetés és betegség… megannyi hányattatás ellenére képes volt örökké gyerek és örökké aktuális maradni. Bónusz: a tíz kedvenc idézetünk tőle.
Vonzás és taszítás. Emelkedés és zuhanás. Csillogás és kínkeserv. Csupa ellentmondás, csupa izgalom és csupa rejtély az élete ennek a boldogtalan legendának, aki ma lenne 105 éves. Ki más emlékezhetne rá, mint az a WMN-szerző, aki néha-néha még Karády Katalin dalait is elénekli...
Úgy tűrünk minden mérgező helyzetet – otthon, a munkában, a közéletben –, mintha ez valamiféle virtus volna, mondja Feldmár András. A nemzetközileg elismert magyar pszichoterapeuta szerint ennek az lesz a vége, hogy megbetegszünk. A párizsi terrortámadásról, a gyerekeinkről, a gátlásokról, a halálról, az életről beszélgettünk vele... sokszor zavarba ejtő szókimondással. D. Tóth Kriszta interjúja.