„Adjátok tovább: az emberek igenis jók!”
Egy orvosnő megrázó történetet mesél arról, hogy majdnem elvesztette a testvérét, de az összefogás segített.
Egy orvosnő megrázó történetet mesél arról, hogy majdnem elvesztette a testvérét, de az összefogás segített.
A hírek szerint van ilyen. De mi nem értjük, hogyhogy?
„Miközben ezen morfondíroznék, áttolna a bagószagú, tetovált karú beteghordó a CT folyosójára, ahol más pórul jártakkal együtt várnám csendben a sorom, mint egy hibás alkatrész a futószalagon. Tehetetlen lennék.” – Olvassátok el egy fiatal doktornő szívszorító vallomását, mi érez, ha ő szorul orvosi segítségre.
Ennél a kínzó bizonytalanságnál talán nincs is rosszabb. De tényleg, kire hallgasson az ember...?
Egy rákot gyanító kamaszfiú, egy aggódó anya, aki nem tudja, hogyan is beszélhetné meg vele ezt a kényes kérdést, és egy urológus, aki meg aztán pláne nem tudja.
A bátor kislány és a rettegő anya csöppet sem szomorú története.
Orvosok, akik zaklatják a pácienseiket. Nők, akik el sem hiszik, ami történt. Feljelentés? Az alig van.
Amikor az orvos kérdez, a páciens pedig nem tudja, hogyan színezze ki a valóságot...
Kétely, aggodalom, megaláztatás, kiábrándultság – egy negyedéves orvostanhallgató dilemmái, aki mindenek ellenére szeretne itthon dolgozni. Csak hát...
Sokan vannak, akik egyáltalán nem boldog élményként emlékeznek vissza a szülésükre, még akkor sem, ha egyébként nem volt semmi komplikáció. Ezen viszont csak akkor tudunk változtatni, ha beszélünk róla!