Úgy falja fel tehetetlen testét a kerekesszék, ahogy az emlékeit zabálta fel a demencia. Nemcsak önmagára, rám sem emlékszik már. És én is egyre nehezebben tudom felidézni azt, aki volt: az erős hangú, határozott asszonyt, akitől gyerekként szinte féltem.
Bulin Andrea majdnem 50 éves volt, amikor rátalált igazi szenvedélyére, az íjászkodásra, és megszerezte első Európa- és világbajnoki érmeit. Ma, közel 70 évesen, még mindig ennek a sportágnak él, és a versenyekre való készülés mellett egy népes utánpótláscsapatot is nevel az Őrségben.
„Sírok, hogy sosem tanultam meg, te hogyan készíted a hókiflit, és most biztos elcsesztem, mert nem kell bele se víz, se só, de nem tudom kiszedni, már telesírtam a tálat.”
A serpenyőt, amiben nagymamám főzőcskézett évtizedekig, most én használom, hidat alkotva múlt és jelen között, így diskurálunk mi ketten a fejemben, miközben a miskulanciából kisülnek a poffertjék, azaz a gömb alakú holland palacsinták.
Habár ha belegondolok, mégsem illant el teljesen. Mindig velem van, amikor rá gondolok, és ritkán fordul elő, hogy ne gondolnék rá. A pajzán mondókákra, amiket ovis koromban tanított, majd később a kötelező memoriterekre, amiket úgy próbált meg a fejembe verni, hogy elmutogatta a verssorok eseményeit. A jó kis kártyapartikra, a malmozásra, a mesékre, amiket félig-meddig átköltött, de ettől csak még jobbá váltak.
Mama nem tűnt el teljesen, a halál nem tudta kitörölni az emlékét. Mama csupán egy kicsit átalakult, a csuklásával és a hatlapos receptjével együtt pedig beleköltözött az unokájába.
A szülő és a nagyszülő között könnyen alakul ki konfliktus. Van, aki hetekig nyaraltatja a kicsiket a mamánál, majd panaszkodik, hogy a nagyi állandóan fáradt, másnál csak mutatóba’ jelennek meg a nagyszülők, a Facebook mégis tele van a csemeték fotóival. Akad, akit a kevés együtt töltött idő bosszant, és van, akinek a nagyi még sok is a jóból. De vajon hol az aranyközépút?
Hogy lehet, hogy a közösségi médiában fiatalok tucatjai bújnak elő a névtelenség homályából, hogy arról valljanak, nincsenek barátaik? Terjed valami lassú, és alattomos vírus, amit a lehető legpontosabban magánynak lehetne nevezni? Wilson Luca írása.
Vajon nagymama-e az a nagymama, akinek az unokája már nem érti a közös anyanyelvet?
Levél egy nagymamának, aki bármit csinált, az a szíve mélyéről jött, és aki életre szóló tanításokkal ajándékozta meg az unokáját.