Címke: halál

Ő volt Irvin D. Yalom nagy hatású mestere: 10+1 erős gondolat Rollo Maytől

Kult – 2024. május 26. – MD

„Az ember oly mértékben szétforgácsolódik a mások életében való részvétel és a velük való azonosulás során, hogy végül kiüresedik a saját létezése” – figyelmeztetett 1983-ban Rollo May, a pszichológiatörténet egyik jelentős alakja, akinek végre magyarul is jelent meg kötete. Pedig hol volt még a közösségi média vagy a streaming?

„A kicsiny dolgokban nagy és nem kicsiny semmiben” – meghalt Alice Munro

Kult – 2024. május 15. – WMN

„Alice Munro, miután túlélt egy komoly szívműtétet és egy daganatos betegséget, tíz éven át felejtette el önmagát és a világot, úgy élt, mint egyik legszebb novellájának, az Oda-vissza címűnek Alzheimer-kórban szenvedő hősnője. Szép lassan maga mögött hagyta, elfelejtette a szavakat, melyekből maradandó világot épített. És csak csendet hagyott maga után.”

Az utolsó ölelés, az utolsó ugrás és az utolsó sajtótájékoztató – három kép, négy halott

WMN Life – 2024. április 29. – SzAE

A fényképes és videós rögzítés feltalálása óta az utolsó pillanatok örökre megmaradtak, megfagytak, hátborzongató, időtlen mementóiként a halálnak.

Szécsi Pál: Elvarázsolt meseország démonokkal

Kult – 2024. március 19. – KAd

Egy szál harangvirág, Gedeon bácsi, Carolina… Aki úgy hallgatja meg a búgó hangú, fekete szemű Szécsi Pál érzelmes dalait, hogy semmit sem tud az egykori sztár sorsáról, az valószínűleg nagyon megdöbben, amikor meghallja, hogy rövid élete tele volt szomorúsággal, és szörnyű traumák érték. Nyolcszor-tízszer akart véget vetni az életének, míg végül harmincévesen sikerrel járt.

„Tisztes bátorsággal viselte a szenvedést” – Chopin szerelme és halála

Kult – 2024. március 1. – NP

George Sand és Chopin legendás kapcsolata tíz évig tartott. Ami biztos: az egész életében betegeskedő zeneszerző és zongoravirtuóz számára Sand biztos támaszt jelentett, ám nem tisztázott, milyen érzelmeket táplált iránta. Egyes feltételezések szerint plátói viszony volt köztük, Chopin ugyanis meleg volt.

Okosabb az orrod, mint hinnéd – a monogámiának, a mellráknak és a közeledő halálnak is van szaga

WMN Zizi – 2024. február 28. – ZKB

„Az üzenet az, hogy szaglásunk érzékenysége jelentősebb, mint amennyit tulajdonítunk neki. Csak nem figyelünk rá, és nem használjuk a mindennapi életben” – mondja dr. Keller, a szaglással kapcsolatos kutatás vezetője.

Dr. Muszbek Katalin: Egy végstádiumú betegnek az őszinteség inkább segítség, mintsem az, ha hazugsággal próbálják éltetni

WMN Life – 2024. február 25. – DD

„Sok hozzátartozó úgy van vele, hogy amíg a beteg viszonylag jól van, még otthon elmozog a lakásban, addig nem kérnek segítséget. Sőt a hospice szót kimondani sem engedik, mert az szerintük olyan, mintha lemondtak volna a betegről” – dr. Muszbek Katalinnal, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozójával készült interjúnkat ajánljuk:

Kórházi fertőzések: bár évek óta nyomják a vészcsengőt a szakemberek, a helyzet egyre súlyosabb

WMN Ügy – 2024. február 19. – FB

Csak születni, gyógyulni, meghalni ne kelljen ebben az országban. A Direkt36 friss cikkét szemlézzük, amely az eddigi legátfogóbb adatokkal nyújt riasztó képet a kórházi fertőzésekről és a hazai egészségügy állapotáról.

Csetelni az elhunyt szeretteinkkel – a „digitális feltámasztás” többé nem fikció

Júzer – 2024. január 12. – MZS

Digitálisan életre kelni a halálunk után: sokak (rém)álma. Lehet, hogy a közeljövőben erről is végrendelkeznünk kell?

Halász Judit: Élni kell azzal az ajándékkal, ami az élet – Interjú

Kult – 2024. január 9. – FR

Az élet magában hordozza a végességet, mégsem merünk erről őszintén beszélni. Halász Judit ezt a tabut törte meg, olvassátok el a beszélgetést!

< 1 2 3 4 5 >