Az indulatkezelés gyerekkorban azért sem működik úgy, ahogy felnőttként, mert még nem fejlődtek ki az ehhez szükséges agyi területek. De ez nem azt jelenti, hogy a gyerekünk árvízszerűen pusztító dühének szabad folyást kell engedni, sőt. Pollák Éva tanácsadó szakpszichológus az elméleti háttér mellett konkrét helyzetkezelési stratégiát is ad.
„Lehet, hogy minden egyes kierőszakolt érintés közelebb visz minket a másik testéhez, de többszörösen eltávolít minket a lelkétől” – írja olvasónk, Melinda, akit mélységes düh fog el azoktól az emlékektől, amikor mások nem tartották tiszteletben a határait.
„Erről se illik beszélni: valakinek a hiánya akkor is fáj, ha tudod, hogy nem bánt jól veled. Ha tudod, hogy cserben hagyott a bajban. Hát még akkor, ha hirtelen egész sok lesz ilyen megszakadó kapcsolatokból!”
A düh úgy jelezheti az igazságtalanságot, mint a félelem a veszélyt – feltéve, hogy értjük, miről szólnak, hogyan működnek az érzelmeink.
Kezdődik a Pride-hónap, Domi pedig összegyűjtött pár szempontot, hogyan lehet jól támogatni LMBTQ-embereket, vagy más kisebbségi csoportokat.
A dühünket általában azonnal kiadjuk magunkból, vagy igyekszünk elnyomni. Csak ritkán szánunk időt arra, hogy megvizsgáljuk, pedig sokat meríthetnénk belőle.
Ha lehetne ma egy kívánságunk, akkor az az lenne, hogy ezzel a történettel senki ne tudjon azonosulni.
A düh természetes emberi érzés. A másik szándékos bántása, a manipuláció, az önkontroll hiánya, vagy az önreflexió nélküli erőszak viszont már nem az. Sokszor mégis nehéz megtalálni a határt az „egyszerű” bunkóság és a bántalmazás között.
Ahányan vagyunk, annyiféleképp vezetjük le a feszkót. Rendrakás, ordítás, sírás, alvás – és persze zene. Íme, négy playlist, ha ki vagy feszülve, meg egy csomó pro tipp olvasóinktól! „Nyugodjá' le, attól lenyugszol!”
Mi lenne, ha mind megpróbálnánk venni egy hatalmas levegőt, kiengedni a felgyűlt fogcsikorgós stresszt, a fél éve tartó bezártságot, a koronás létbizonytalanságot, a jogosnak vélt és a belénk hergelt gyűlöletet, amit egymás iránt táplálunk, ezt a teljes agyunkra húzott tébolyt, amiben élünk, és nyugalomra intenénk magunkat kissé?