Az első hullámban még hősként ünnepeltük őket, most pedig egyre több inzultust kell elviselniük. Pedig az egészségügyi dolgozók most is erőn felül teljesítenek – és újra rettegnek attól, hová fajulhat a helyzet. Egy sürgősségi ápoló mesélt nekünk.
És nem csak az iskolákban. De ott nagyon. Mert a gyerekek mindent eltanulnak tőlünk.
A Covid-agresszió olyannyira létező jelenség, hogy külön szócikket kapott a Google-ben, és angolul már több mint nyolcvankétmillió találat van rá. A kontrollvesztett állapot, a bizonytalanság, a veszély érzése, a megszokott kapaszkodók elvesztése, az egzisztenciális szorongás mind hozzájárulnak a kialakulásához. Épp emiatt a fizikai jóllétünk és egészségünk mellett egyre égetőbb a mentális egészségünkkel is foglalkozni.
„Aztán jött a felismerés: se ízek, se imák, csak szerelmek. Először lettem igazán dühös a vírusra, az elmúlt hónapokra, a bezártságra, a hat hónapnyi otthonlétre, az utazásmentes időkre, a maszkmentes emberekre és az embertelen maszkokra.”
Ahány ország, annyiféleképpen próbálják összeegyeztetni a gyerekek tanuláshoz és biztonsághoz való jogát – ami a legtöbb esetben egyfajta csikicsuki játékhoz hasonlít.
Mit gondolnának rólunk vajon a felmenőink, ha látnának most minket? Milyen az életünk? Egyszerűbb vagy sokkal bonyolultabb, mint az övék volt?
„A tanárok azzal tudnak a legjobban segíteni ebben a helyzetben, ha minden erejükkel ott tartják a fókuszt, ahol annak lennie kell: a gyermekek fejlődésén. Ez ugyanis az egyetlen, amiért érdemes tanárnak lenni.”
Nektek életetek melyik fontos eseményét kellett teljesen másképp csinálnotok a járvány miatt?
„Ebben az országban, ahol olyan nehéz örülni, szeretni, hangosan nevetni, ebben az országban talán nagyobb szükség van a közelségre, mint bárhol máshol.”
Az idegenvezetés sosem volt életbiztosítás – vallják a művelői –, de most aztán kiderült, mennyire nem az.
Glow
Lagom
Glow
Lagom