Címke: mentális egészség

„Egymásnak megyünk a kommentfolyamokban, hogy ne kelljen szembenéznünk a saját szorongásainkkal. Az »astrások« a fejét vennék minden olyan újságírónak, aki leírja, hogy egyes országok leálltak az oltóanyag beadásával. A »kínaisok« azokat küldenék el melegebb éghajlatra, akik kételyeket fogalmaznak meg a Sinopharmmal kapcsolatban. A »pfizeresek« lapulnak, mert őket irigylik a legtöbben.” Covid- és oltáspánik. Várakozás és vakcinairigység. Életünk 2021 márciusában.

A kezdeti remény és csodavárás helyét mára a magány és az izoláltság érzése vette át a járványhelyzetben, ami egy nagyon zsigeri félelmünkre, a halálfélelemre rezonál. Szerencsére van néhány megküzdési stratégia, amivel enyhíthetünk ezeken az érzéseken.

Magány, szorongás, depresszió – a kamaszokat különösen nehezen érintheti a bezártság. A legfrissebb hírek szerint a középiskolákban februárig folytatódik az online oktatás itthon, így most különösen fontos, hogy tisztában legyünk azzal, szülőként hogyan segíthetjük át a gyerekünket ezen az időszakon.

Hány és hány fogadalmat teszünk így év elején, és ezek közül mennyit tudunk valóban betartani? Most mutatunk párat, aminek tényleg van értelme, mert a legfontosabbat célozzák: segítenek megőrizni a mentális egészségünket.

Életünk során számtalanszor kapunk kéretlen tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan kellene viselkednünk, éreznünk magunkat. Még ha jó szándék is lapul mögöttük, ezek a közhelyes mondatok ritkán jelentenek valódi segítséget – főleg egy erősen szorongó embernek. Ideje, hogy tudatosabbak és empatikusabbak legyünk a tanácsaink terén is. Lássuk, milyen mondatokat érdemes elfelejteni:

Konkrét tanácsok azoknak, akiknek az idegrendszerét kezdi szétszedni az általános bizonytalanság. Nem vagy egyedül.

Úgy tűnik, eddig a túl gyors változások áldozatai voltunk, az emberi szervezet nem tudott lépést tartani a világgal. Lehet, hogy a világ belassítása lesz a túlélésünk záloga?

A mi Marishka Kondónk ezúttal nem pakolt, hanem okosórát tesztelt. Íme, a tapasztalatai:

„A fent leírt objektumban és az adott körülmények között (amik cseppet sem rosszak azért) igyekszem mindenki előtt felkelni és gyakorolni, de sajnos többször kerülök olyan helyzetbe, hogy maximum tíz perc nyugalmam lelem a mozgásban. Aztán jön a kutya, vagy egy nehezen kitartott ászana közben lép át a fejem felett a férjem sűrű bocsánatkérés közepette, miszerint például »bocsánat, csak a laptopért jöttem…«. Vagy: »nem láttad a telefonom?«. Ha pedig ezt megúszom, akkor az ébredező család nem kicsi reggeli zajaira, vagy a gyerek online óráira meditálok.”

Ti voltatok már „anyukáción”? Milyen volt?