1. A Könyvhétre jelenik meg Bálnadal című verseskötete, amelynek borítóját Bikácsi Daniela Munkácsy-díjas festőművész készítette. A címadó vers az utolsó fázisban ugrott ki az addig elkészült anyagból, így vált központi elemmé. „Szerintem, amikor az ember kézbe vesz egy könyvet, akkor minden részlet számít” – mondja Tóth Krisztina, akinek nagyon fontos a vizualitás.

2. A Párducpompa című kötetének címe egy, a Dózsa György úti vasúti híd alatt látható falfirka, amit – ez egy Barabási-Albert László rendezte esten derült ki Tóth Krisztina számára – egy lány fújt fel Budapest több pontján is a falra. 

3.

„Mindent a saját lényemen szűrök át, nekem csak egy formai kérdés, hogy mi hogyan akar megszólalni, merre kanyarodik, milyen terjedelmű lesz” – mondta Tóth Krisztina arra a kérdésre, mitől függ, hogy egy ötlet, egy elkapott mondat vagy kép versként vagy próza formájában születik majd meg.

4. Hogy mi a legizgalmasabb írás közben? „Mindig az a pillanat, amikor odaülök, kitalálom, mit szeretnék csinálni, és hirtelen valami más történik.” Tóth Krisztina elmeséli egy verse születését is, amely akkor állt össze a gondolataiban, amíg sorban állt a postán. De ez persze nem mindig megy ilyen gyorsan, sőt.

5. Bodobács vagy suszterbogár? Csótány vagy svábbogár? Nem mindegy! Műfordítóként az embernek mondatról mondatra mérlegelnie kell, hogy az adott környezet melyik szónak kedvez, így például az, hogy valaki a csótány vagy a svábbogár kifejezést használja, nemzedéki kérdés – ezt Morcsányi Géza Ulickaja-fordítása kapcsán említette vendégem.

6. Külföldön is nagy visszhangot keltett az a gyűlöletáradat, amely Tóth Krisztina ellen irányult, miután azt emelte ki a hazai sajtó az író Könyves Magazinnak adott interjújából, hogy a kötelező olvasmányok közül kivenné Jókai Az arany ember című könyvét, annak erősen megkérdőjelezhető nőképe miatt. A többi közt a spanyol El País, a francia Libération, az osztrák Falter, valamint cseh lapok is írtak a Tóth Krisztinát ért támadásokról, de tiltakozott a német PEN Club is. Az író szerint külföldön világosan átlátták, hogy itt egy gerjesztett támadásról volt szó.

7.

„Ingerült, fáradt embertömegek várják sóvárogva, hogy manipulálják őket” – tette hozzá Tóth Krisztina. Szerinte akár kecsegtető is lehetne azt gondolni, hogy még egy világjárvány közepén is képes felkavarni bennünket egy irodalmi probléma, de valójában inkább arról van szó, hogy „a halálosan kimerült, megvadított tömegeket időnként egy irányba terelik, hogy itt lehet őrjöngeni”. 

8. „Az, hogy az emberek tömege megvadítható egy kortárs szerző ellen olyan címszavakkal, hogy a szerzők nem csinálnak semmit, valójában élősködők, semmittevők, ez szorosan összefügg azzal, hogy nagyon sok embernek halvány gőze nincs, mivel foglalkozik egy költő vagy egy író.” Az utóbbi hetek támadásaira reagálva Tóth Krisztina elmondta: az ő esetében az érezhető értelmiségellenesség mellett jelen volt egy nagyfokú nőellenesség is. „Ez egy nagyon komoly látlelet volt a társadalom mentális állapotáról” – tette hozzá a költő.

9. „A költészetről már nagyon korán elkezdjük azt gondolni, hogy az valami blabla, amit szépen egyenesen állva kell elmondani, lehetőleg a szoknyánk szélét sem babrálva, mert akkor ránk szól az óvó néni. A legtöbb gyerekben már ekkor kialakul, hogy amit mondunk, annak semmi értelme. Eszükbe se jut, hogy az esetleg örömforrás lehet.” Tóth Krisztina mesél a nyelvi játékokról, amiket a kislányával szokott játszani: például népdalban közölni – figyelve a szótagszámra –, mit szeretne ebédre.

10. Amikor a legutóbbi nagy versélményéről kérdeztem, Tóth Krisztina egy teljes kötetet említett: Mesterházi Mónika hamarosan megjelenő, Nem félek című könyvét. „Egészen döbbenetes erejű versek. Én nem is tudom, hogy az utóbbi években olvastam-e ilyen erejű, letaglózó szövegeket. Olyan sűrűségű, olyan szövetű kötet ez, amilyen nagyon-nagyon ritkán jelenik meg.”

Hallgassátok szeretettel ezt az adást is!

Csepelyi Adrienn