1. Szorongó embernek tartja magát, de azt vallja, hogy íróként az is a feladata, hogy ezekkel a szorongásaival – szó-szorongásaival is! – merjen szembenézni. Azokat a szavakat nem szereti például, amelyekhez csalás, édelgés tapad.

2. Mindig is nagyon odafigyelt a szavakra, hiszen nagyapja, Szabó T. Attila híres nyelvész volt, az erdélyi magyarságnak pedig mindig is oda kellett figyelnie a jövevényszavakra, illetve a nyelv megőrzésére. 

3. Fikció és valóság: Anna azt mondja, mindig azok a történetek tűnnek kitaláltnak, amelyek a legvalóságosabbak. 

4. Eddig minden lakhelyén volt olyan hely, ahol töltekezni tudott. Most a budaörsi Kőhegy a kedvence: a felfelé vezető lépcsősor testi és lelki értelemben is út, szakrális hely. Nagyapja tanácsára ha gondja van, felmegy egy hegyre, és onnan tekint le a problémára, hogy lássa, az milyen apró is valójában.

5. Annának most jelent meg Szabadulógyakorlat című prózakötete, férjének, Dragomán Györgynek pedig Főzőskönyv című gasztronómiai könyve. Mindig egymásnak mutatják meg először a szövegeiket, kritikus szemmel olvassák egymás műveit, gyakran a nagyszobában ülve egymás társaságában dolgoznak. Anna már többkötetes, elismert költő volt, amikor Dragomán György titokban írta az első regényét, ami íróként óriási kockázat – sokáig csak a költőnő olvashatta a szöveget.

6. Anna számára inspiráló, hogy férje ilyen profi, összeszedett, elképesztő a nyelvismerete és az olvasottsága.

A költőnő viszont nagyon büszke arra, hogy a versek szeretetét, élvezetét ő tanította meg Dragomán Györgynek. Az író nemcsak büszkén osztja meg felesége írásait, de egyszer egy kiadói összejövetelen saját magát nevezte félig humorosan írófeleségnek.

7. „Azért kell a pszichológia és az irodalom, hogy megértsük egymást” – mondja a költő. Például olyan esetekben is, amikor a másik öntudatlan hatalmi pozícióban van, és nem könnyű megértenie, hogy mit szeretnénk mondani. Anna azt mondja, az indulatos vita sokszor termékeny tud lenni, előfordult, hogy ők a férjével napokon át ugyanarról a problémáról beszéltek.

8. Élete egyik legszörnyűbb álmát írta meg a saját nevével a Szabadulógyakorlat című kötetbe. „Én is csak egy vagyok azok közül a nők közül, akik beszélnek – vagy nem beszélnek.”

9. Az első szülésére bevitte magával a jegyzetfüzetét. A másodikra már nem... (És ezt azért meséli el, mert ő is jóízűen nevet ma már azon a naiv feltételezésen, hogy majd jegyzetel vajúdás közben a majdan megszületendő költeményéhez.)

10. Ahhoz, hogy a nők elmondhassák a saját történeteiket, a belénk nevelt szemérmességet kell(ett) levakarnunk magunkról – Anna úgy érzi, ebben már megtaláltuk az egyensúlyt. „Nem elvenni akarja az ember a másik helyét, hanem csak odaülni az asztal mellé” – mondja az egyenjogúsággal kapcsolatban. 

Hallgassátok a beszélgetést szeretettel!

Csepelyi Adrienn